A 007-esből szám szerint ezúttal a 19. filmadagot fogyaszthatja a nagyérdemű, de ennél is lényegesebb, hogy A világ nem elég című új opusz tanúsága szerint James Bond láthatóan egy időre megint emberére talált: Pierce Brosnan angolos eleganciája, kíméletlen hidegvére, na és persze az, hogy férfias és szívtipró, megfelel a hírhedten legyőzhetetlen szuperkém iránti elvárásoknak. A nagy elődök (Sean Connery, Roger Moore) játékában fellelhető irónia Brosnannek ugyan nem az erőssége, de hál' isten nem is erőlteti sem ő, sem a történet kiagyalói. A digitalizált látvánnyá felturbózott kalandok sorjázásában tán kevesebb is rá az idő, elég munkájába kerülhet a stábnak már az is, hogy az intellektus fölénye azért ne vesszen ki hősünkből az elképesztő csodaketyerék mellett. Mert elsülhet kezében a szemüvegszár (elsül: talált, süllyedt), de az igazi teljesítmény mégis az, hogy még idejében rájöjjön, két gyönyörűséges nő közül az olajmilliárdos Sophie Marceau vagy az atomtudós Denise Richards érdemes-e a megmentésre.
A történet ismét nemzetközi, de persze már egyáltalán nincs semmi pikantéria abban, hogy az egykori nagy, igazi (hidegháborús) ellenség, a volt Szovjetunió területe, s ebben is főként a Baku környéki olajmező az összekuszálódott szálak csomópontja. A rosszfiúk jó része szláv akcentussal töri az angolt, de ez, valljuk be, csak arra a nyomorúságra utal, amelyben az utóbbi évek szegény akciófilm-forgatókönyvírói kénytelenek kiizzadni egy valamirevaló főgonoszt a kémhistóriájukhoz. Van viszont üldözés sítalpakon és sárkányrepülőn, motorcsónakon és olajvezetékben, és még egy atom-tengeralattjáró belseje is fontos szerepet kap, de ott már Bond az idővel is harcban áll, hogy megmenthesse az emberiséget. Merthogy alább természetesen változatlanul nem adja.
