A világválság nem csak rajtunk kívül, valahol, odakint a globalizálódó világban, a cégek, tőzsdeindexek és bankok között. Hanem bennünk is - a harmadik évezredben az eddig biztosnak hitt értékek kerültek válságba, kérdőjeleződtek meg, fordultak visszájukra. Az Egek ura mindkét szemszögből alaposan szemügyre veszi azt a kátyút, amibe kerültünk.
Főhősünk, Ryan (George Clooney) egy olyan céget képvisel, amelyiknek az a szolgáltatása, hogy szakszerűen rúgja ki az embereket azoktól a vállalatoktól, amelyeknek a főnökei nem elég kemények és/vagy ügyesek ahhoz, hogy ezt maguk tegyék meg. Nem egy szívderítő meló, de kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy folyamatosan jelen legyen a filmben a válság a maga fizikai-pénzügyi valójában, végig tönkrement vállalatok és életek adják a díszletet. Ryan nyilvánvalóan jókora adag cinizmussal kell a munkájához viszonyuljon, ugyanakkor nagyon élvezi is. Na nem a szegény alkalmazottak kirugdosását, hanem a munkájához mintegy mellékesen járó külsőségeket.
Azt, hogy minden éjjel más városban hajtja nyugovóra a fejét, hogy a fél életét repülőkön tölti, a tiszteletet, ami az olyan embernek kijár, aki törzsutasa az államok majd' minden autókölcsönzőjének és repülőcégének. Azt, hogy szabad, mint a madár, hogy nem ismer maga körül senkit, hogy nem kell fárasztó kapcsolatokat fenntartania más emberekkel.
Ryan már a 21. század gyermeke - ebben a korban pedig a munka nem egy állandó dolog az életben, nem elég tisztességesen ledolgozni egy életet egy helyben, a gyerek és a család inkább nyűg, az ember nem birtokolja, hanem bérli a dolgokat. A változó értékek példaképe ő - ám az idő nem áll meg, felette is elrepül az idő, és az berobbanó ifjúság rádöbbenti, hogy az értékrendje is relatív, pedig ő is ugyanúgy ragaszkodik hozzá, mint bárki más. Válságba kerülnek hát az "új" értékek is.
Igen, ennek a láncnak sosincs vége, ez voltaképpen az örök téma, a generációs szakadék egy változata. Ennek megfelelően nehéz újat mondani róla - nem is nagyon sikerül. Az enyhe közhelyessége ellenére ugyanakkor az Egek ura nagyon szórakoztató mozi. Finom humorral és fricskákkal kritizál, van benne éppen elég gondolat, de megnyugtató ismerősség is - nem lóg ki nyugtalanítóan a Hollywoodban gyártott filmek sorából, így nagy közönséget érhet el. Rendezője, a Thank you for smokingot és a Junot is jegyző Jason Reitman már megvillantotta humorát és érdekes, szokatlan megközelítési módjait - most is ugyanazt a színvonalat nyújtja, amit eddig. Érdekes, hangulatos, tanulságos történet ez - igaz, nem eredeti, Walter Kirn regényéből született a forgatókönyv. Nem tudom, abban is ilyen nagyszerűek-e a dialógusok, hasonló-e a hangulat, azt azonban valószínűsítem, hogy a történeten finomítottak egy kicsit - sajnos egy (hollywoodi) filmben nem lehet olyan szabadsággal kimondani a dolgokat, mint egy könyvben, mindenesetre néhol éreztem itt-ott egy kis megtorpanást, amikor nem úgy vittek végig egy szálat, ahogy az logikus - vagy érdekes - lett volna, mert az már túl zavaró.
Ennek ellenére nagyon érdemes megnézni a több díjat és jelölést is besöprő édes-keserű alkotást, már csak a sziporkázó George Clooeny és a hozzá könnyedén felnövő Anna Kendrick játéka miatt is.
