Ami Óbuda zajérzékeny hányadának gyászhír, az a Sziget-látogatónak népünnepély: ismét jön, sőt, egy világklasszissal tér vissza a Sziget Fesztivál.
A spontán öngyulladás 2024-ben vélhetőleg gyakoribb jelenség, mint egy olyan Sziget-fellépő, akiről sem a Diáksziget nosztalgiakommandójának, sem a TikTok-generációnak nem kell kiselőadást tartani. Mindemellett Kylie Minogue (Nagyszínpad 21.15) a magyar közönség szívében kiváltképp különleges helyet foglal el, elvégre mégis csak egy Szomszédok című sorozat volt színészi karrierjének első meghatározó állomása. (Igaz, ez Ausztráliában játszódott, és a szereplők csak nagy ritkán sopánkodtak benne a sertéskaraj drágulásán.) Zenei pályafutását anno a 80-as évekbeli slágergyárosokkal együtt kezdte, ám míg kortársainak nagy része ma már felvette a Szebb Napokat Látott előnevet, addig Kylie az I Should Be So Lucky után 30 évvel sem szorult rá, hogy utazó retrocirkuszok haknikirálynőjeként sírja vissza a 80-asokat. 16. nagylemeze tavaly jelent meg Tension címmel, és tíz évvel Aréna-koncertjét követően a Sziget Nagyszínpadát is felavatja.
Mint azt megszokhattuk, a brit zenei újságírók sportot űznek abból, hogy tökéletesen középszerű előadókról nyilatkoznak szuperlatívuszokban, sőt, olykor Prince-hez vagy David Bowie-hoz hasonlítják őket – mindezt anélkül, hogy elröhögnék magukat. Hogy Tom Odell (Nagyszínpad 17.30) mennyire tiltakozott emiatt, arról halvány fogalmunk sincs, de esetében mégsem volt teljesen indokolatlan a túlzónak tűnő ajnározás. Tudniillik nem sok énekes eszmél arra, hogy debütáló lemezének megjelenése után alig egy hónappal a Rolling Stones előtt lép színpadra a londoni Hyde Parkban. Odell a Long Way Down album zongorás-énekes szerzeményei után tett némi kitérőt az elektronikus zene irányába, ám az idén januárban megjelent Black Friday-jel visszatért gyökereihez.
Minden valamirevaló pop-rockfesztivál elmaradhatatlan fellépője a szomszédlány-kaliberű énekesnő, akinek sztárallűrjei egy szemöldökcsipeszével vetekednek, és csak közvetlen lakótársai vannak tisztában azzal, hogy 12 évesen már komplett remekműveket írt elhangolódott akusztikus gitárján. Ezt a szerepet a nyitónapon Sabrina Mae Teitelbaum, azaz Blondshell (Revolut Stage 17.00) tölti be, aki az imázsépítés és az extravagancia luxusát nyugodt szívvel engedi át a tetovált képű, posztmodern TikTok-rapperek, ám annál nagyobb hangsúlyt fektet a színvonalas dalok megírására. Szerzeményeiben a Beatlestől kezdve PJ Harvey-n át a Killersig megannyi előadó hatása tetten érhető.
A disco és a metal irányzatok között egykor kibékíthetetlennek tűnő ellentét feszült – mindaddig, míg a 90-es évek végén rájuk nem aggatták a „nu” előtagot. Ekkor ugyanis a két trend sorsa óhatatlanul összefonódott: a 2000-es évtized közepére többé-kevésbé a feledés homályába merült, napjainkban pedig mindkettő reneszánszát éli. Ennek köszönhetően pedig a groove-os nu-discóban utazó francia L'Impératrice (Revolut Stage 22.45) már második albumával képes volt áttörni, és világ körüli turnéra indult. Ezúttal Pulsar című lemezüket mutatják be.
Talán egy komplett generáció nevében jelenthetjük ki, hogy a legendás Turbo rágó jelentette az ugródeszkát a török kultúra feneketlen medencéjébe. (Az azóta eltelt 30 évben biztos információk kerültek birtokunkba arról, hogy beygir gücü lóerőt jelent.) Aki mélyebb merülésre is érzett indíttatást, annak a Nasip Kismet (Global Village 0.45) neve bizonyára nem cseng ismeretlenül. A zenekart Arif Erdem Ocak gitárművész és Cem Aksel dobos alapította, szerzeményeikben a tradicionális török népzene keveredik jazz-zel és kortárs világzenei stílusokkal.