Bevalljuk, jó pár éve mi is hasonló ábrázattal bámuljuk a Sziget-fellépők listáját, mint Robinson a lakógyűlés névjegyzékét. Most azonban utánajárunk a rejtélynek.
Az évek során maradéktalanul elfogadtuk a tézist, miszerint csak a változás állandó, és ez alól csak a kistelepüléseken járőröző Family Frost jelent kivételt. Ennek értelmében megbékéltünk azzal is, hogy a Szigeten soha többé nem látunk magyar népzenére pogózó punkokat, nem bodysurfölünk a Táncdalfesztivál-sátorban az Isten véled, édes Piroskámra, és hogy a pizzaszelet-sör diéta szigorú betartása mellett is kíméletlen élmény lesz szembesülni a másnapi egyenlegértesítővel. Ennek ellenére mutatóujjal chatelő, TikTok ellen beoltott boomerként évről-évre gyötör minket a gondolat:
Mi a garabonciás, ízeltlábú pék f***a ez a zenei felhozatal, ismeri élő ember ezeket az előadókat?!
Az idei line-up mellesleg üde kivételt jelent abból a szempontból, hogy négy(!) névhez is tudunk zenét társítani (Liam Gallagher, Skrillex, Editors, Azahriah), de ezúttal nem elégszünk meg ennyivel. Szúrópróbaszerűen összegyűjtöttünk hát néhány további – ezúttal hót’ismeretlen – énekest és formációt, hogy időcsapdában vergődő őskövületként megosszuk róluk benyomásainkat:
Halsey
Félve kérdezzük: mennyire tekinthető vészjóslónak, ha az első öt YouTube-találatban Halsey csupán közreműködőként bukkan fel, az ötödik videóhoz pedig szemceruzamodellként adja az arcát? Ezek egyikéből ugyanakkor az is kiderül, hogy valaha a rapper G-Eazyvel kavart (akiről a vak véletlennek köszönhetően tudjuk, hogy kicsoda), ám még ugyanezen évben kiadta Bad At Love című szerzeményét, melyben immár – több mint beszédes módon - rövid hajjal látható. A vélt vagy valós szerelmi bánat azonban nem akadályozta meg a művésznőt abban, hogy a magyar rádiókba is eljuttassa a dalt. Ugyanis nyakunkat tesszük rá, hogy vasbeton állagú kornspitzet forgalmazó éjjelnappalikban, sorbanállás közben többször is szétrepesztette fejünket a szóban forgó szerzemény. Igen, a következtetés helyes, a jól ismert, gigaköltségvetésű pop-szuperszeméttel van dolgunk, mely jelen cikk megírása alatt is alsó hangon százezer kattintást hozott a videómegosztókon.
Fontaines D.C.
Mint ismeretes, minden évben akad minimum két formáció, akiket élő pajzsként lehet használni, ha a Pepsi- és Diáksziget-nosztalgiakórus rákezdene a „Sziget elkurvult, száműzte a rockzenét” kezdetű slágerre. Ezek egyike idén az ír Fontaines D. C., akikről három dolgot biztosan kijelenthetünk: 2014-ben alakultak Dublinban, harmadik nagylemezük két éve jelent meg, a frontemberük pedig Ian Curtis zabigyereke is lehetne. A Joy Division-hatások mellesleg zenéjükben is egyértelműek, szerzeményeiket ugyanakkor viccből sem neveznénk karakteresnek – ergo, joggal számíthatnak rá, hogy az NME magazin minden idők legfenomenálisabb zenekarai közt emlegesse őket.
Yves Tumor
A felhozatal ugyancsak elképzelhetetlen az ügyeletes extravagáns előadók nélkül, akikre hivatkozva a fesztivál ellendrukkerei struccá átműtött LMBTQ-gyíkemberek drogos orgiájának titulálhatják a Szigetet. Nos, ezt a funkciót idén Yves Tumor tölti be, akivel aligha ruccannánk le a csíksomlyói búcsú ultrái közé tartozó nagyanyánkhoz egy vasárnapi slambucra. A hasonló énekesek számára pedig aligha létezik lehangolóbb dolog, mint amikor zenéjük beskatulyázható egy bizonyos stílusba. Nincs ez másképp a floridai zenész esetében sem, aki amolyan elektronikus-pszichedelikus pop-rockban utazik. Szerzeményei nyomokban izgalmas részeket is tartalmaznak, leginkább a „nem zavar, ha szól” kategóriába helyeznénk őket. Ám az, hogy ezért valaha pénzt adjunk, több mint kizárt.
Meute
Bevalljuk töredelmesen, bennünk is ott él egy hatvanas, kistérségi Edda-rajongó, aki kutyaütő potmétercsavargatók műfajaként hivatkozik az elektronikus zenére. Érthető okokból megpróbáljuk időről-időre elnyomni őt, ebben pedig papíron a Meute is nyújthat némi segítséget. A 11 tagot felvonultató német zenekar ugyanis abból csinált karriert, hogy fúvósokra és ütősökre dolgozta át house-ban és deep house-ban utazó DJ-k szerzeményeit. És bár a végeredmény kétségkívül organikus, 10 percet meghaladó izgalmat legfeljebb azok számára tartogatnak, akik képben vannak az eredeti művekkel.
Mannequin Pussy
Végezetül sikerült egy olyan formációt kifognunk, mely annyira trendi és modern, mint egy márianosztrai börtöntetoválás – tehát oázisként funkcionál a felhozatalban. A philadelphiai illetőségű, 75%-ban csajzenekar dalai azokat az időket idézik, amikor a Szigeten a kártyás fizetés is Philip K. Dick-i utópia volt, a Nagyszínpadon pedig évről-évre rotálódott PJ Harvey, a Manic Street Preachers, a Die Toten Hosen és a New Model Army. A Mannequin Pussy punkos beütésű, 90-es éveket idéző alterockját zokszó nélkül meghallgatnánk élőben – mármint egy párhuzamos univerzumban ma is üzemelő Szigeten, mely oly mély undorral töltötte el anno a Schobert-Rubint álompárt.
