Az idei VeszprémFest programja nyilvános

Különleges programmal ünnepli 15. évét a fesztivál. Július 11-14. között négy estén át, két helyszínen válogathatunk a legkülönbözőbb stílusok világhírű képviselőinek koncertjeiből. A fellépők: Ziggy Marley, Amy Macdonald, Aloe Blacc, José Cura, Miklósa Erika, Ramón Vargas, Rost Andrea, Joss Stone és Lajkó Félix.

Július 11-14 között rendezik az idén 15. évét ünneplő nyári, szabadtéri zenei rendezvény-sorozatot, a VeszprémFestet, amely immár ötödik éve az MVM Zrt. főtámogatásával valósul meg. A legnagyobb nyári veszprémi kulturális esemény ezúttal talán még az eddigieknél is színesebb zenei kínálattal várja vendégeit.

A tájékoztatón elsőként Miklósa Erika és José Cura beszélt a fesztivál operaestjéről. 5 év kihagyás után ugyanis a fesztivál újra visszanyúl a gyökereihez, és július 13-án operaestre invitálja a közönséget. Négy olyan világsztár lép együtt a színpadra, akik korábban mindannyian énekeltek már Veszprémben, így együtt azonban először láthatjuk és hallhatjuk őket:


JOSÉ CURA világhírű argentin tenor fontos pillanatoknak volt szemtanúja, hiszen 2004. augusztus 5-én az ő operaáriáival kezdődött a VeszprémFest története. 6 évvel később ismét a fesztivál fellépői között köszönthettük egy operagála keretében. MIKLÓSA ERIKA Kossuth-, Liszt Ferenc- és Príma Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő először 2006-ban lépett a fesztivál színpadára az Éj királynője szerepében, majd 2008-ban Ramón Vargas-szal énekelt közösen egy operagálán, 2012-ben pedig a Don Pasquale-ban Norina szerepében aratott nagy sikert. RAMÓN VARGAS, a mexikói születésű, szintén a világ legnagyobbjai közt számon tartott tenor is harmadszor tér vissza Veszprémbe, hiszen 2005-ben - Rost Andreával - Verdi Rigolettójában, 2008-ban pedig a már említett operagálán hallhattuk őt. ROST ANDREA, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Príma Primissima-díjjal kitűntetett szoprán operaénekes pedig 2005-ös nagysikerű fellépése, Gilda szerepe után énekel újra a VeszprémFesten, akkori partnerével, Ramón Vargas-szal egy színpadon.


Régi ismerősként köszönthetjük eszerint mindannyiukat Veszprémben. És ami még különlegesebbé teszi a 2018-as programot, hogy Miklósa Erika és Rost Andrea ez alkalommal énekel először együtt Magyarországon.



Ezt követően a fesztiváligazgató bemutatta a további programokat.
Július 11-én ZIGGY MARLEY lép színpadra és adja magyarországi első koncertjét. Három évtizedes karrierje során 16 albummal a háta mögött, nyolc Grammy-díj és egy Emmy-díj tulajdonosaként Ziggy a legendás családi névhez méltó zenei örökséget épített fel. Együttesével, a Melody Makers-szel 8 albumot készített olyan slágerekkel, mint a „Look Who’s Dancing,” a „Tomorrow People” és a „Conscious Party”. Szólókarrierje 2003-ban kezdődött, azóta pedig a legjobb reggae album kategóriájában 2006-ban, 2012-ben 2015-ben és 2017-ben is hazavihette a Grammy-díjat. Színes pályafutásának része egy szintén Grammyvel jutalmazott gyermeklemez, egy képregény-kötet, a Ziggy Marley Organics vállalat GMO-mentes termékei és egy gyerekkönyv is.



Július 12-én este dupla koncertre kerül sor. 20:00-tól AMY MACDONALDOT hallgathatjuk meg, először élőben Magyarországon. A skót énekes, dalszerző és gitáros, különlegesen mély és telt hangjával neves európai fesztiválok és események fellépője. 2007-ben megjelent első albuma, a This Is the Life,  több mint 3 millió példányban kelt el világszerte. 2017-ben negyedik stúdió albumát adta ki Under Stars címen, amely a 29 éves zenész eddigi karrierjének minden szempontból a tetőpontját jelenti. 

Őt követi 22:00 órától ALOE BLACC, amerikai énekes, dalszerző, aki Avicii-vel közös “Wake me up” című mega-slágerével megmutatta, milyen ellenállhatatlan erővel képes megragadni az emberi érzelmek komplexitását. Harmadik szólóalbuma, a Lift Your Spirit, még tovább lendíti a folk-, a soul és a popzene fúzióját, és az eredmény: költői, mégis metsző dalszövegek, fülbemászó dallamok, irgalmatlanul jó ritmusok és egy Grammy-jelölés a legjobb R&B album kategóriában.

A zárónapon, július 14-én (a már említett, 13-i operaestet követően) JOSS STONE angol énekes, dalszerző lép fel világturnéja egyik állomásaként Veszprémben. 16 évesen jelent meg bemutatkozó albuma, a The Soul Sessions, ami rögtön el is foglalta helyét a modern klasszikusok között. 14 évvel és jó néhány albummal később a mérleg: 14 millió eladott lemez világszerte, számos elismerés, köztük két Brit Awards és egy Grammy-díj - az 5 Grammy jelölésén túl. 30 évéhez képest hosszúnak mondható karrierje során olyan nevekkel zenélt együtt, mint James Brown, Mick Jagger, Robbie Williams, Rod Stewart, Gladys Knight, Solomon Burke, Blondie, Smokey Robinson, Melissa Etheridge és még sokan mások. Közreműködött Jeff Beck és Ringo Starr albumán, fellépett a Super Bowl előtt és énekelt már Grammy-díjátadón.



A nagyszínpadi koncertek szabadtéri helyszíne - az Érseki Palota 2017-ben kezdődő rekonstrukciója miatt - tavaly debütált História Kert, ahol impozáns környezetben, a Séd patak partján, a várhegy alján, egy kertben várja 2-3000 fős nézőközönségét a fesztivál. A nagyszínpad esőhelyszíne a Veszprém Aréna.


És végül még egy meglepetés: a külföldi sztárok mellett egy magyar virtuóz is gazdagítja a fesztivál idei kínálatát. LAJKÓ FÉLIX 3 ARCA címmel a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész és zeneszerző ad koncertet 3 egymást követő estén át, július 11-13. között, az ez alkalomra kialakított új szabadéri, 400 fős koncerthelyszínen, a Jezsuita templomkertben. A művész 3 különböző formációban áll színpadra: Lajko Félix és a VOŁOSI (PL), Lajkó Félix és Jojo Mayer (USA) és Lajkó Félix szóló koncertje a program.

(Fotó:  VeszprémFest - KenMedia Forrás: Sajtóanyag)