AUGUSZTUS VÉGÉRE TOLTÁK A 2020-AS EFOTT-OT

Új időpontban, sűrített programokkal szervezik a fesztivált. Az EFOTT szervezőcsapatának bejelentése szerint, nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy idén semaradjon el az év legnagyobb hallgatói bulija. A fesztiválozók véleményének kérdőíves felméréseután úgy döntöttek, hogy amennyiben az egészségügyi helyzet, valamint a rendelkezések engedik,2020. augusztus 26-30. között megtartják a rendezvényt a Velencei-tó északi partján. Az egyiklegnagyobb fellépőként előzetesen már bejelentett Flo Rida elfogadta az új időpontra történőmeghívást, és minden jel szerint a hazai együttesek legjava is szerepelni fog a line-upban.

A pandémia előálltával minden esemény, köztük a fesztiválok is nagy kérdőjel elé kerültek: vajon
mikor és hogyan lehetnek újra rendezvények, meg lehet-e tartani a fesztiválokat? Az EFOTT szervezői
folyamatosan figyelték a híreket és a járvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket, és a kivárás
időszakában a fesztiválozók véleményére is kíváncsiak voltak: piackutatást végeztek a közösségi
média adta felületek felhasználásával. A kérdőívet pár nap alatt közel húszezren töltötték ki, a
válaszok pedig toronymagasan az EFOTT megtartása mellett szóltak. Így amennyiben az aktuális
helyzet engedi, a fesztivált – a korábbi bejelentéssel megegyezően – továbbra is a Velencei-tó északi
partján, Sukoró irányába mozdulva, a VVSI Velencei Evezőspályánál tartják meg egy új időpontban,
2020. augusztus 26-30. között.
– Fesztiválozóink 86,3%-a jelezte, hogy szívesen részt venne egy nyárvégi EFOTT-on, azóta pedig jóval
többen is vásároltak bérletet, mint amennyien a visszaváltás, illetve a 2021-es felhasználás mellett
döntöttek – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Nagy erőkkel meg is kezdtük a fellépőkkel
való egyeztetéseket, és várhatóan június 10-ére véglegesíteni tudjuk a line-upunkat. Természetesen
közben folyamatosan figyeljük a rendelkezéseket, mert a biztonság az elsődleges, amit semmilyen
érdek nem írhat felül. Ha minden jól halad, akkor négy napot kapunk ettől az évtől, így a
programokat összesűrítjük, unatkozni biztosan nem fognak az érdeklődők.
Az már biztos, hogy a világhírű amerikai rapper, Flo Rida ott lesz a 45. Egyetemisták és Főiskolások
Országos Turisztikai Találkozóján, de többek között Horváth Tamás, a Wellhello, a Brains, a Cloud9+,
a Hősök, a Kelemen Kabátban és az Intim Torna Illegál is visszaigazolta az új időpontra történő
felkérést. A jó hír örömére pedig 2020. május 23-án (szombaton) 18 órától az EFOTT Facebook
oldalán live koncertet ad JumoDaddy és a Margaret Island!
EFOTT, csak szabadon...