Romano Drom

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Megalakulása: 1999


A Romano Drom együttes apa és fia köré formálódott. A két Kovács Antal, kiválva az Andro Drom együttesből - ahol mintegy 15 évig játszottak - új zenekarukkal immár 1999 óta járja saját útját, népszerűsítve a magyarországi oláh-cigány zenét.
Csakúgy, mint őseik, ők is felkeltik az emberek kíváncsiságát, bármerre is járnak, azzal a különbséggel, hogy ez a kíváncsiság immár a koncerttermekbe és fesztiválokra vonzza az érdeklődőket.
A Romano Drom, romani nyelven "cigányok útja", egy sajátos kultúra közvetítését is jelenti generációról generációra. A szájhagyományokra épülő, anyanyelven énekelt dalok újszerű zenei hangzással egészülnek ki, ahol a kanna és a kanál hagyományos játékát kiegészíti a gitár egyre erősödő jelenléte, a nagybőgő és a tangóharmonika.
Érzelmek, őszinteség és energia, ezzel jellemezhetjük igazán a Romano Drom játékát, amely büszkén viszi tovább ősei hagyományait, de ugyanilyen nyitott a különböző más kultúrákra is.


Tagok:
Kovács Antal
Rafael Zsigmond
Balogh József
Kovács Máté
Farkas Robert

Koncert


Hozzászólások