Tavaly egy sem volt, idén már a negyedik napon megszületett az első kilencnyilas dobás.
A dartsversenyek egyik legnagyobb eseménye, amikor valaki kilenc dobásból kidobja az 501-et, vagyis tökéletes leget játszik. Ezt általában – ahogy most is – két 180-as (azaz 3 tripla 20-as) kör, majd egy tripla 20-as, egy tripla 19-es és végül egy dupla 12-es dobás után érik el, de ez csak a leggyakoribb eset, hiszen összesen 3944 lehetséges kombinációja van az 501 pont elérésének 9 nyíllal.
December 15. és január 3. között zajlik a dartsvilágbajnokság Londonban, melyet a Sport1 közvetít.
A holland Christian Kistnek most ez a bravúr sikerült a londoni darts-világbajnokság negyedik napján a lett Madars Razma elleni mérkőzésen, amivel meg is nyerte az első szettet.
A kilencnyilas dobásért összesen 180 ezer font jutalom jár, amit háromfelé osztanak: az első 60 ezer fontot a kilencnyilast dobó játékos, a másodikat egy helyszínen ülő néző kapja meg, a harmadik 60 ezer fontot pedig jótékonysági célra fordítják. A helyszíni szurkolók közül még a szünetben kisorsolták a nyertest, aminek egy vasúti munkásként dolgozó néző örülhetett, aki így nagyjából 30 millió forintnyi összeggel a zsebében távozhatott a versenynek helyszínt adó észak-londoni Alexandra Palace-ból.
Kristian Krist egyébként idén már dobott egy kilencnyilast, a pályafutása alatt pedig ez volt az ötödik tökéletes lege, azonban a továbbjutáshoz ez sem volt elég, hiszen végül 3-1-re elveszítette a mérkőzést, és már az első körben kiesett, míg ellenfele, Madars Razma a második körben is bizonyíthat.