Magos együttes

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A zenekar 2008. március végén alakult. Elsősorban Erdély (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld) és a Kis-Magyarország (Szatmár, Dunántúl) területeinek dallamait játsszák. Az eredeti hangzás megtartása mellett a népi kultúra zenei hagyományainak művelésével is foglalkoznak. Előadásaikon hitelesen előadott népzenei összeállítások kerülnek nyilvánosságra, melyek során megfigyelhető - az adott tájegységen belül - az érintett falu zenészeinek a hatása is. A városi táncházas közeg és a kortárs zenekarok szintén nagy mértékű befolyással bírnak egymás zenéire, így az asszimilálódás elkerülhetetlen. Ezt figyelembe véve - de újra és újra visszatérve az eredeti hangzáshoz - fejlesztik tovább a zenéjüket. Ennek alapfeltétele zenei ismereteik folyamatos bővítése és az így megszerzett tudás elmélyítése, ugyanakkor alkalmazkodniuk kell a jelen kor táncházas befolyásoltságához, valamint a külvilág hatásaihoz egyaránt. Továbbörökítve alkalmazzák az egymástól megszerzett ismereteket pedagógiai szinten is, ezzel is törekedve önálló zenei világ kialakítására. Gyakran járnak gyűjtőutakra Erdélybe, s az így elsajátított zenei élményeket építik be a muzsikába, és ismertetik meg az adott tájegység zenei hagyományait a zenehallgatókkal. Fontosnak tartják, hogy megőrizzék és tovább szélesítsék a különböző vidékek zenei hangulatára történő rálátást, valamint az így szerzett ismeretekre alapozott alkotást és annak kibontakoztatását, ilyen módon is nyitva tartva a magyar népzene világát az érdeklődő közönség előtt.

Tagok:
Soós Csaba - hegedű
Fekete Márton - brácsák
Enyedi Ágnes - ének
Enyedi Tamás - cimbalom
Horváth Dávid - nagybőgő


Hozzászólások