Henry Higgins, a fonetika megszállott tanára kiemel a "gödörből" egy utcai virágáruslányt, és fogadást köt barátjával és amatőr nyelvészkollégájával, Pickering ezredessel, hogy fél év alatt hercegnőt farag a csatornatöltelékből. A tanítás eredményeképpen a "csatornatöltelék" szépen fejlődik, trágár szókincse, alpári stílusa néhány hónap alatt lekopik róla, és helyén előbukkan egy sehova sem tartozó, társadalmi környezetéből kiszakított, semmihez sem értő teremtmény, aki régi életét már nem vállalhatja, új életének folytatásához pedig nem rendelkezik kellő anyagi háttérrel.

A szerző ugyan vígjátéki technikával bonyolítja a történetet, témájában azonban összetett kérdéseket feszeget: mit jelent a kultúra valójában, kinek jár alanyi jogon és ki az, akinek lehetőségei végzetesen korlátozottak. Illetve: szerelem-e az az összetartozás, mely teremtő és teremtett lény között kialakul, és ha igen, jóra vezet-e a beteljesülése?

Bernard Shaw darabja alapvetően romantikus komédia, de a szerző iróniája, nem túl visszafogott társadalomkritikája és fanyar életszemlélete nem engedi, hogy hosszan megfeledkezzünk mese és valóság különbségéről. Az ókori mítosz Galateája boldog házasságot köt Pygmalionnal, alkotójával. A modern kor Elizája már nem hódol be olyan könnyen, mint hajdanvolt elődje.

A Pygmalion 1912-ben íródott, először német fordításban jelent meg 1913-ban, majd angolul 1914-ben. Az ősbemutató is németül volt 1913-ban a bécsi Burgtheaterben. 1914-ben került színre Londonban, illetve (a londonit néhány hónappal megelőzve!) a pesti Vígszínházban. A műből 1938-ban film készült, forgatókönyvét a 82 éves Shaw írta (Oscar-díjat kapott rá), s ebből azután néhány filmszerű részletet átvett a darab 1941-es kiadásába. A Pygmalion alapján írta 1955-ben Alan J. Lerner a My Fair Lady c. musical szövegét, amelyből nagy sikerű zenés film is készült.

A(z) Weöres Sándor Színház előadása