2000. március. Szekszárd. Pszichiáter főorvos vagyok. Nagyvizit. Az addig kataton módon ülő, szemeit ki sem nyitó idős néni szeme csillog. Hiszem, hogy még a gyógyíthatatlan időskori leépülést is meggyógyítom. Köpeny, személyzet, úgy ahogy dukál. Megkérdezem tőle: "Mondja kérem, ki lehetek én így fehérben?" "Angyal maga" - mondja. Arra gondolok, talán mégsem.
Idén ősz, Pécs. Kerekes kocsiban ülve az utcán, egy láthatóan fogyatékkal élő férfi ritmikusan, angolul beszél. Mellette sorstársa, egy kissé molett lány, a hangja ütemét követve mozog. Táncol. Hosszan, nyugodtan. Az emberek meglepve megállnak. Valaki ajakbiggyesztve beszól: "Szegények." Hangjára is mozdul a lány.
Hittél már reménytelen vagy felfoghatatlan dolgokban?
Álltál már értetlenül, döbbenten valaki, valami előtt?
Voltál már vakmerően bátor?
Féltél már fejre állt világban?
Szerettél már lehetetlen alakokat?
Dadogtál már, pedig tudsz beszélni?
Gyere, meséld, hallgasd, éld! Várunk!
A(z) Pécsi Kulturális Központ (Dominikánus Ház) előadása
Hozzászólások