1985-ben született Pécsett, zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte, ahol Mátrai Mária volt a tanára. 1996-ban az országos Friss Antal Gordonkaversenyen 1. helyezést ért el, majd az ezt követő évben a verseny elnöke, Mező László Kossuth-díjas gordonkaművész felvette a különleges tehetségek osztályába, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol jelenleg végzős hallgató. 2005 től a Bécsi Zeneakadémián Reinhard Latzko növendéke. Több rangos verseny győztese, ő nyerte meg 2003-ban az ausztriai Brahms-versenyt, a 2004-es 39. budapesti nemzetközi versenyt, s 2002 után háromszor nyerte meg a David Popper Nemzetközi Gondonkaversenyt, ötven év alatt első alkalommal került dobogóra magyar versenyző, amikor 2007-ben harmadik helyezést ért el a XIII. Moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij-versenyen. 2008-ban a Magyar Köztársaság miniszterelnökétől megkapta a legígéretesebb ijfú zeneművésznek járó Márciusi Ifjak kitüntetést. Legújabb elismerése: október 27-én Várdai István nyerte meg a rangos Genfi Nemzetközi Zenei Verseny 20000 svájci frank összegű fődíját, valamint az öt különdíj közül négyet is ő vehetett át, köztük a közönségdíjat, a Pierre Fournier elismerést, továbbá a Coup de coeur Breguet díjat is, amely egyebek között CD-felvétellel és kétéves koncertlehetőséggel is jár.
Személy
Várdai István
előadó, karmester, szereplő
- 2009
-
2024
Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar: Ihlet és forma előadó
Zeneakadémia Budapest - 2024. 10. 09. 19:30 Jegy
-
2021. december 6.: Megható karácsonyi kisfilmmel köszönti a zenerajongókat a Müpa Bergendy Péter (A vizsga, Trezor, Post Mortem) rendezte a Művészetek Palotája idei...
Hozzászólások