Kosztolányi Dezső

Fiktív, de már elküldött levél Kosztolányihoz


Dezső,
csinálj valamit.

Elolvastam megint az Esti Kornélt, csúszott mint az augusztusi szilva
ám szerencsétlenségemre esmét ráakadtam a mozgóképre, ami a mű címét viseli./jútúb a barátunk, ezért figyel/
https://www.youtube.com/watch?v=NO5pq0gSX8w

Mármost, küldd le Ilonkát a pallossal, mert ez vért kíván.
Tudom, hogy neked -visszafogott és bölcs ember lévén- sosem voltak ambícióid,
de itten a te szellemedre törnek.

Én elhiszem, hogy a producert vagy a rendezőt elbűvölte vmelyik árnyas buzibárban ez a harmatos pofika,
de miért kellett rábízni a címszerepet is?!

Esti Kornél, talán ebben egyetértesz, soha nem volt kikent -kifent pöcs, az ártatlanul kiherélt lengeteg -fajtából.
Gyalázat és röhej. egy hangja nincs a helyén; az adaptációban úgy mozog, mint olaj a vízen
-ettől meg a film oly felhőtlenül halovány lett, hogy mostan színes tintákról álmodom.
máté gábor pedig túl durva felületű, belül üledékes holipni ahhoz, hogy fikarcnyit is érezze, milyen voltál három dimenzióban.

Dezső, figyelmeztetlek. Ha nem intézkedsz, verseket fogok írni.

Maradok tisztelettel:

remélem, idővel méltó szellemi kisinasod

Attila

Egy kicsit erősnek tartom a véleményalkotásodat és az erkölcseim bírálását a lent említett levelek kapcsán. Nem gondolod, hogy ennyire drasztikusan nem kellene sértegetned valakit? Nem lesz ám abból atomkatasztrófa, hogy véletlenül nem eredeti leveleket másoltam be, kicsit úgy adod elő ezt a dolgot, mintha ez felborítaná az univerzumot.
Én el tudom ismerni ha tévedek, és mentségemre szóljon, hogy nem olvastam a könyvet, amit te igen, tehát nem vagyok köteles felismerni, hogy egy adott levél hiteles e, vagy sem. Láthatod, hogy volt itt olyan, aki már olvasta, mégsem tűnt fel neki, hogy nem hiteles.
Számomra is furcsa volt, hogy a nő levele meglehetősen durva és bosszúálló ahhoz képest, ahogyan az idős hölgy a videón beszélt, de kevés háttérismerettel rendelkeztem ahhoz, hogy felismerjem. Viszont nem tudom, akkor azt a levelet ki írta. Kosztolányi levele alá viszont még dátumot is írtak, joggal hihettem azt, hogy valós idézet.
Azt gondolom, hogy rosszindulatú véleményt nem támasztottam alá, mert az én kommentjeim sosem voltak, és nem is lesznek rosszindulatúak, úgyhogy jó lenne, ha megválogatnád a szavaidat.
Csupán kérdéseket tettem fel, amikre magyarázatokat kerestem.
Ja, és ha esetleg ez eddig nem tűnt volna fel neked, akkor jelzem, hogy tudok olvasni. Sőt írni is, viszont a cinikus gőgöt nagyon nem tolerálom.
Javaslom, hogy ha több információval rendelkezel egy adott témában, mint fórumozó társaid, akkor próbáld őket jóindulattal a helyes irányba terelni, mert ez a fensőbbrendű gőg egyáltalán nem emel téged a szimpátia horizontjára, bármennyire járatos vagy is az adott témában.

.

Bevallom, roppantmód irigylem Kosztolányi korát. Akkor még lehetett udvarolni a választottnak.
Kiskamaszkoromban lázasan lapozgattam az otthoni versesköteteket, hogy a nagy Ő -nek mely verssel vallhatnám meg majd mindazt, amit érzek :-)) Lelkiismeretesen készültem a jövőre :-))
Ady persze rögtön kiesett :-)P
Annyi önkritikám és kevés ihletettségem meg volt, hogy ne kezdjek verseket írni
-közepes poémákkal terhelni az igényes kiszemeltet.. nem vall jómodorra :-))

Aztán beléptem abba a korba, amikor nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy cool meg népszerű nagyon könnyen lehetek, de csak minimalista prózában.
Kapitális sokk volt.. ma már nevetek rajta -olyan a kor, amilyen, a tömegigény sikeresen átformálva..
mégis, ha egy ilyen Kosztolányi -levélbe beleolvasok, érzékelem, hogy a költő, minden baklövése, fájdalma és botladozása ellenére milyen szerencsés csávó volt. Mert az, akit szeretett, ráállt a hullámhosszára és nemcsak, hogy nem mosolygott a neki írt leveleken, de őszintén, szívből tudott vele együtt repülni.
EZ csodálatos.
és sajnálatos, hogy ma a legtöbben nem is értik
-nemhogy azt, amit és ahogy ők lekommunikáltak,
de még azt sem, amit én meglehetősen profánul a fentiekben leírtam.

Reméljük a legjobbakat, én mindenesetre optimista vagyok ;-)

https://www.youtube.com/watch?v=yiuIlWahycw

Én sem tettem volna, ha nem lenne friss az élmény. Mivel azonban a Fecskelányt tegnap olvastam el ajánlásodra, feltűnt hogy az abban levők, illetve gladiolus által a topikban idézett levél stílusa között milyen nagy a disszonancia.

Az általad betett két levél szerintem is a legszebbek közé tartozik. Ámulatba ejtő, ahogy legbensőbb érzéseit teljes bizalommal megmutatja, és azok a gyengéd szeretet jelei is, amit Hedda iránt érez. A mindössze huszonöt éves fiatalember sokat tud már magáról és azt is tudja, hogy zseni, de ebben nincs semmi visszatetsző: tényleg zseni. Érdemes egy (vagy több) pillantást vetni a meghatóan fiatal arcra. Nagyjából ilyen volt Kosztolányi a Hedda-szerelem idején.

És ilyen versek bukkantak-buggyantak ki ujjai alól:

Menj, kisgyerek.

Most vége ennek is.
Menj, drága gyermek, édes kisfiam.
A te utad a végtelenbe visz,
de én előttem már a semmi van.
A semmiség. Még egynéhány merész év,
aztán a férfikor s a sárga vénség.
Menj, édesem, bocsáss meg a dalosnak,
ki mostan a színpadra kényszerít,
menj budapesti, bús redakciókba,
némán takard föl szóló sebeid.
Menj a New-Yorkba s kávéházi márvány
ravatalán tanulj újra meghalni,
irígy szemek kereszttüze közé menj,
hadd nézzék benned, mi az irodalmi.
Menj és panaszkodj, hogy az vitt piacra,
ki tégedet legjobban szeretett
és kirabolva tiszta, kis koporsód,
most kinyitotta halott szemedet.
Mondd, árva vagy és most lettél legárvább -
picike koldus a föld kerekén -
Mezítlenül születtél, meztelen mégysz...
Menj, menj, szegény.

Hááát, olvasni még tanulni kell! Aki nem figyelt, az gladiolus és alfréd.

Ez de kemény! :-))
Min-Rin, elismerésem! Én, bevallom, nem néztem utána a leveleknek, amiket gladiolus berakott. Régebben olvastam a könyvet, gondoltam, ez egy levélváltás a sok közül.
Aztán meg mégsem ;-)

Well, valóban ízléstelen játszani ilyesmivel, de a szellemi blaszfémia nem áll távol olyanoktól, akik csak ikonokat tudnak másolni. Ez régebben is így volt, nem biztos, hogy hamar változni fog. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet erre a linkre. Gondolom, az alkotó/k/ nyugodtan és édesdeden alszanak, esetleg önmagukkal elégedetten :-))

Viszont az alábbi két szép levél/részlet/ már garantáltan/? :-))/ Kosztolányitól.
Nagyon szép.
Remélem, utólag elnézi, hogy beleolvasunk.


Budapest, 1908. január 23.

Édes Heddám,

újra a postáról jövök, és újra nem jött meg a levél. Ha leülök a székre, és csüggedten a levegőbe bámulok, kiszámíthatom az ujjaimon, hogy öt rövid nap alatt negyvenkétszer voltam a postán. Mind a negyvenkétszer azt mondta a postatiszt, hogy nem kaptam levelet. Negyvenkétszer mentem el lógó fejjel és könnyes, ideges szemekkel. Jártam ott kora hajnalban, mikor még fenn volt a hold, fényes délben, szomorkodó délután, vérpiros estéken, csókzajos éjszakákon. Mindig egyedül mentem és egyedül is jöttem. Levél nem volt.

Most megírom a második levelet, s nem mondom el neked, mit szenvedtem ezekben a napokban, mert nem akarom, hogy a mi csodanagy és csodaszép szerelmünk terhe a te gyenge vállaidra is rábillenjen. Most is, a jövőben is úgy lesz, hogy ami fáj, az enyém lesz, s ami édes és jó, az neked marad. Még a nagy boldogságtól is féltelek, amely sokszor szinte a földhöz vág engemet is. Sírok és kacagok az örömtől, az arcom eltorzul, a szám elfehérül arra a gondolatra, hogy te vársz reám, és pár év múlva – egy édes, mámoros álom – találkozunk…

Addig azonban erő kell nekem, s ezt az erőt tetőled kapom. Ezért fájt, hogy az első leveled – már a legelső sem! – nem ért el hozzám. Kinek a kezébe került? Valami idegen olvassa el? Vagy el sem bírja olvasni, mert elsápad a lelked nagy, illatos szerelmétől? Nem tudom. De nem jutott a kezembe.

Elhagyom ezt a hangot, a földhöz vágom a bánatot és – álmodok rólad. Álmodok, ahogy szoktam, mikor egyedül vagyok. Tengereken, messze idegen, aranyos tengereken csónakázom veled. És velem vagy mindenütt. Olaszországban, Párizsban, havas hegyeken és sötét, olajfaillatos völgyekben. Kicsoda vagy te, hogy ily könnyű vagy? Könnyű és karcsú, mint a fecske. Te fecskelány! Te fecskelelkű, fecskekönnyűségű, repülő, táncolva repülő lány, te kék égben, kék vizeken csicsergő madár! Te én!! Te költő, te isten, te minden!!!

Csupa lázak az ilyen álmok. Éjjel hangosan beszélek a párnámnak, és hívlak, és szeretném ronggyá csókolni a ruhádat. És szeretnélek elvinni messze idegen vonatokon idegen városokba, bele egyenesen a szívdobogtató piros boldogságba. Hiszel-e benne? Hiszel-e bennem?

Aztán egy új álom. Előveszem a versedet, ami új, szép, gazdag, olyan, mint az én lelkem, s elolvasom újra – valami századszor már – , és hallom a hangodat. Olyan halk, mint egy őszi ének. Olyan, mint egy ezüstpohár nevetése. Olyan, mintha a te kezed simogatná beteg, lüktető halántékomat.

De szálljunk le a földre. Töröljük ki szemünkből az álmot és a könnyet, büszke, repülő menyasszonyom. Egy élet van előttünk, egy csupa zene, gazdag, boldog élet.
A te leveledre várok, amely ezt az életet megadja nekem is. Addig ezen a széken ülök bénán és vakon, mintha minden idegemet elvágták volna. Kelts fel innen és írj. Írj egyenesen nekem, a címemre (Budapest, Baross utca 4. II. 12.) bátran és úgy, ahogy akarsz, a levelet senki sem bontja fel.
Azután rögtön válaszolok, s Józsi átadja még ezt a levelet is. Később még egy levelet kapsz poste restante Fecske jelige alatt. Ezt majd úgy csütörtökön – jövő héten váltsd ki a postán. Szombaton, szintén jövő héten, egész bizonyosan hazautazom két napra. Hogy lássalak. Hogy megcsókoljalak.
Hogy hinni tudjak az életemben, amelynek egyetlen célja te lettél.

És most ég veled. Ha este van, jó éjszakát kívánok. Hajnalra ébredj fel és gondolj reám. Én meg fogom érezni, s ha alszom, felnevetek az álmomban. Ezer csókot küld neked a te szegény és boldog kedvesed.

....................

"Édes kis angyalom, bocsásd meg e naiv címzést. De én most egészen naiv vagyok.
Naiv és boldog, nagyszerû verseket írok, folytatom A szegény kisgyermek panaszai-t, pár nap múlva egészen befejezem, s azután sajtó alá rendezem, és június közepén megjelenik.
Boldogabb, izgatóbb, termékenyebb korszakom még nem volt.
A költõi erõm teljes pompájában, a zsenim feltétlen hatalmában érzem magamat.
Érzem, hogy én vagyok a legnagyobb. Soha szebbet, igazabbat, formásabbat nem írtak magyar nyelven.
Naiv verseket ír hozzád a szegény kisgyermek…talán azért nem megyek haza, hogy a verseimben élj.
Ez szebb szerelem, mint az otthoni. Hidd el. Az örökkévalóságban látlak és oda helyezlek.
Néha ide hallom a te tizenöt éves szívecskéd aggódó dobogását, szegény kislány. Neked azonban nincs okod aggódni, nekem talán inkább.
Különben meg kell szoknod ezt a csöndet és elvonulást, mert én néha ok nélkül elborulok, futok a nõktõl, a földi dolgoktól, akkor, ha megérkeznek az én szellemeim, akikkel már gyermekkorom óta társalgok."

Én olvastam a Fecskelányt, s elmondhatom hogy nem bántam meg, pedig a történet rátelepedik az olvasó lelkére. A két szereplő a szerelmet találta meg a másikban, de túl korán, ráadásul a vidéki város nem éppen egészséges belterjessége is nehezítette sok egyéb más mellett ennek a szerelemnek a megmaradását. Az ember olvassa, és szíve szerint olykor szólna hol Desirének, hol Heddának, hogy ne, ne így...

A kötet végén természetesen olvasható a Kosztolányi utolsó levelére írt válasz is, amely még véletlenül sem egyezik a kedves fórumtárs által a napokban idézettel, nem véletlenül.

Nagyon durva dolognak találom, hogy egy aránylag olvasott - bár a port az elmúlt hónapoban sokat tett érte, hogy ne legyen az - fórumon valaki egy KÉPZELETBELI levelet úgy illeszt be, hogy a gyanútlan olvasókat a saját, nem éppen jóindulatú véleményének alátámasztására megtéveszt vele!
Ugyanis a Lányi Hedvignek tulajdonított válasz nem eredeti, hanem valakinek a szórakozásaként jött létre. Az alábbi linken, helyesebben a kommentek között olvasható , mert a poszt, amelyben ez a "válasz" megjelent, egy játék, feladvány. Hogy mennyire erkölcsös egy ilyen játék, azt ki-ki döntse el maga. Az azonban, hogy ezt hiteles dokumentumként teszi be valaki egy fórumra, a szememben szégyenletes.

Íme a komment, ami igazolja a fentieket:
"De még mennyire, hogy lehet! Olyannyira, hogy valóban Lányi Hedvig lehetett volna ennek a képzeletbeli levélnek az írója. :) :)"

A poszt itt olvasható:
http://vilagma.hu/boldogok-a/jatszani-is/

Rosszul írtam. helyesen: Bodler

Igazi kuriózum került a minap a kezembe: az újságíró Kosztolányi rendszeres szösszeneteinek gyűjteménye.
1923 és 1926 között a Bácsmegyei Naplóba publikált apró cikkecskéi, karcolatai, stb. oly szórakoztatóak, könnyedek s mégis elgondolkodtatóak, hogy éjjelbe nyúlt az élvezetes csemegézés.
Kosztolányi voltaképpen mindenről ír, ami az akkori embert a felszínen -és nem csak a felszínen- érdekelhette.
Ezeknek az írásoknak a célja elvileg a szórakoztatás, a hírvivés volt -intimpistáskodás nélkül- de lényegüket tekintve nem is oly rejtett kérdésekre, problémákra, avagy dilemmákra világít rá.
Olyan finoman és intelligensen, gyakran akár némi /ön/iróniával, hogy aki csak olvasgatnia akar, azt se zavarja a magvasabb, mélyebb értelmű mondanivaló.

Hogy miről írt? Felsorolni is nehéz lenne:
a bubifrizuráról, az újonnan előkotort régi japán mesékről, Anatole France emberségéről;
Baudlaire physiognomiájáról, a szovjetorosz házasságkötések és válások orwelli mikéntjéről, a szláv lélekről és hogy mi kell az orosz népnek;
a zene gyógyító hatalmáról, az újkaledón emberevőkről,
s arról, mi várható 2000 -ben.

Elbűvölően pletykál pongyolás császárnőkről és királynőkről,
elfilozofál azon -forrását megnevezve- hogy miért is lett fasiszta Pirandello.

A plasztikai sebészet előfutárának is tekinthető londoni arcgyárról /sic!/ részletesen beszámol;
ahogyan megtudhatjuk mi volt a kedvenc étele Balzac -nak, Dumas -nak vagy akár Victor Hugo -nak.
Hírt adott ezenkívül az amerikai 2749 -es rádió hullámhosszról, melyet oly sok emigrált magyar hallgatott kint a hazai bástyának számító Clevelandben,
és néhány sorban elértekezett az amerikai angol "yes" szavának változatairól /vizsgálat egy államon belül! ;-)/

Pompás kor lehetett: Shaw a rendőrökkel táncolt,
aki akart, már akkor is autoszuggesztióval szokott le a dohányzásról
és minduntalan kedves pörpatvarok zajlottak le a rövid haj miatt...:-)

Tekintélyes, vaskos papírkötésű gyűjtemény, majd 500 oldal, amiből csak találomra ragadtam ki néhány érdekes témát.
Szemelgetni és jókat rötyögni bárkinek ajánlom, aki kíváncsi a újságíró Kosztolányira, és, persze, magára a korra.

A neten nem találtam fotót a könyvről, talán rosszul kerestem /?/, iderakok egy sajátot.

A nemzet biggyajkújának kegyetlenül sérült, mélydepresszív lénye átsugárzott minden egyes írásán
-a rendszer-és módszerváltás utáni, éppenhogy magára talált magyarságnak nem őrá, hanem egy teljesen más,
konkrétan pozitív, az esetleges megpróbáltatások ellenére erősen életigenlő, építő szellemiségű író munkáira, üzeneteire lett volna szüksége..
Márai lehúz.
Csak saját szomorúságát, kiábrándultságát adakozta szét. Az ilyen konstans és nyilvános nyápickodás nem más, mint felelőtlen önzés.
Jó, tudom, szentségtörés. De véleményemmel korántsem vagyok egyedül.
És, aki több mint hím, az egyelőre nem bocsátja meg neki Mezei Máriát. ahogy én sem.

Hogy miért keres vki olyan ideált, ami "befuccsolt"? :-) Mert fejlődőképes, mert szeret,
mert keresi azt, akiért meg kell dolgoznia, akivel emelik egymást..:-)
a fizikai burok gyakran csak horgonyzott hold-halo. /az a -n nincsen ékezet/

Kosztolányi kereste a tisztát és már maga a keresés felemelte.
A legrögösebb út anyagtalan.

Szellemi partnerek esetleges és/vagy időszakos eltávolodása azért történik meg, mert a két embernek még egyelőre máshol van dolga.

A Kosztolányi-Lányi Hedvig emberpárnak pedig még dolgoznia kellett az ügyön..

De olyan szépen, szívből kezdték, és a Teremtés pedig fénnyel teli és szeretetteljes,
ezért a megadandó alkalommal már ügyesebbek lesznek ;-)

Minden jót kívánok nekik :-)

Én is szívesen olvasom régi emberek gondolatait, mert ezek a dolgok üzenetek a múltból. Ilyenkor lehet igazán megismerni távoli generációkat, tanulni abból, hogyan éltek, hogyan gondoltak, mi volt az értékrendjük, milyen hangulatok, érzések, ízek, illatok és zenék vették körül őket, mert ez engem mindig is érdekelt. A szüleim korosztálya nem igazán volt érdekes gyerekkoromban. De anagy szüleim, és a dédszüleim életét nagyon szerettem kutatni, a meséiket hallgatni, fényképeiken csüngeni, mondhatom azt is, hogy közelebb álltak hozzám.Valamiért ez nekem nagyon fontos és értékes volt.
Az biztos, hogy mások voltak a léptékek, sokkal lassabban, teljesebb és színesebb életet tudtak élni. A dolgokat nem az internet előtt élték meg az emberek negyed ingerekkel, hanem a teljes valóságot élték meg személyesen.
Volt idő álmokra, érzelmek feletti elmélkedésre, a mai embernek erre nincs ideje, inkább mindennek csak a törvényszerű következményeit viseli, és csak olyankor gondolkodik el igazán mélyen, amikor valami baj van. Akkor lassít, vagy megáll.
Azt is láttam, hogy az 1910-40-es évek között született színésznők között nagyon sok volt a 90 évet megért embert, és ez is elgondolkodtató. Olivia de Havilland pl. 102 éves jelenleg.

Azokból a szép versekből, amiket ide válogattál, kitűnik nekem, hogy Kosztolányinak volt egy alapvetően tiszta, gyermeki lelkesedés és életöröm is a verseiben, egy játékos hangulat. Igaz, hogy a játék átcsapott a legnagyobb szakadékokba is olykor, pl. amikor megkérdi, hogy akarsz e játszani halált.

Hedvig valóban éretten ír, ez nekem is feltűnt, 13 évesen kezdődött ez az egész kapcsolat, de talán azért, mert régen a lányokat elsősorban feleségnek és anyának képezték ki, nem volt nagyon más dolguk. Ebben a témában tehát érettebb volt a gondolkodásuk.

A kérdésed érdekes, mármint, mi lett volna, ha egy hevesebb, érettebb és tisztább, emberibb társat talál-hát az lett volna a tökéletes társ, :-), ami sajnos ritkán adatik meg az embereknek. :-(
Viszont kiegyensúlyozott lelkiállapotban kérdés, hogy lehet e igazán nagy verseket írni.

Akkor ez a könyv is olyan konkrét ezek szerint, hogy nekem kell majd kikövetkeztetnem....hát, filmekben sem szeretem az olyan típusokat, amiket a néző fantáziájára bíznak. Kifejezetten bosszantani szoktak. Bár aki otthon van a pszichés játszmák értelmezésében, az végülis valóban választ kaphat a kérdésekre.
Soha nem az a fontos, amit az emberek mondanak. Mindig abban van az igazság, amit öntudatlanul, úgymond pszichésen közvetítenek, az az áruló jel, és abban rejlik az igazság, ahogyan Márai Sándor írja a Gyertyák Csonkig égnek c. történetben:

"Az élet majdnem érdekes, amikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak"-hát igen, ez nagy tanítás.

Egyetértek abban, hogy a magánlevelek valóban két ember privát és védett szféráját képezik,amiben nem illik kutakodni, viszont élete során szinte minden ember megteszi néha, mert annyira vonzó az, amit nem szabad megtenni.Ámde közismert íróknál, költőknél előfordul ezek elemzése, mivel ez olykor még iskolai tananyag is az életrajz feltérképezését elősegítendő.Másrészt ha L. H. hozzájárult ahhoz, hogy Dér Zoltán könyvet írjon a levelezésből, akkor ez feloldozást jelent a levéltitok alól. Talán azért, mert irodalmi értéket képvisel, és az irodalmi értéknek az a rendeltetése, hogy megosszák az emberiséggel.

A teljes könyv tartalmát nem akartam, hogy feltárd, csak a szakítás okát. Ez sem pletyka szempontból érdekelt volna, hanem azért, mert szomorúnak tartom, ha két ember szereti egymást, és egymás tökéletes szellemi partnerei, mégsem tudják megtartani, fenntartani azt a szálat, ami összeköti őket.
Az élet egyik legnagyobb drámájának tartom azt, hogy férfi és nő tud a legmélyebben közel kerülni egymáshoz, és az esetek nagy részében ebből a mélységből végül hihetetlenül rideg és embertelen távolságok születnek. A miért okát keresem. Hogy hogyan, és miért lehetséges ilyen mértékű eltávolodás. Szerintem egy egészséges ember idővel ki tud gyógyulni egy mély, romantikus érzésből, kénytelen is rá, ha élni akar, mert egy ilyet hurcolni egy életen át nem egészséges. Kosztolányi viszont állítólag hurcolta ezt mindörökké, és ezt kereste mindenkiben. Ez az amit nem értek, hogy miért keresett mindenki másban egy olyan ideált, ami befuccsolt?

Az, hogy a lent idézett két utolsó levélben odavannak e egymásért, nem tudom megítélni.A férfi még egyértelműen próbálkozik,igaz, nem sportszerűen és nyíltan, hanem sunyi módon és titokban, és ajánlgatja a nőnek a szellemi partnerséget, amiben már nem a nőt keresi, és talán ez az, amivel egy nőt vérig lehet sérteni. Nem ő van jobban megbántódva, inkább ő vigasztal, ez pedig azt jelenti, hogy ő volt a visszautasító fél. Ha nem ő lett volna, sértett lenne, és vagdalkozna.A nő van erősen sértett állapotban, ezért azt hiszem, az ő kötődése is erős akkor is, ha látszólag a szavai mást mondanak. Ha nem lenne fontos már számára ez az ember, akkor higgadt és lojális tudna maradni, de ő közel sem az. Elzavarja, mert megbántotta.

Aztán persze lehet, hogy nem így van. Ha lesz időm, elolvasom majd a könyvet egyszer.

Köszönöm a válaszokat.

Márpedig a könyvet el kell olvasni, ha a témában jobban el akarsz mélyülni :-)
Ezt megspórolni nem nagyon lehet -Dér Zoltán pedig kettejük kapcsolatáról jóval többet tudott, mint amennyit én itt prezentáltam.
De a könyv feldolgozása sem jelentheti azt, hogy minden -akár időközben is- felmerülő kérdésre választ kap az érdeklődő.

A ma már több, mint százéves szerelmi történet valódi lényege és"lelke" már egy másik világban járó két ember közös titka -kincse volt és ma is az.
Kívülálló vajmi keveset érthet -érzékelhet belőle.
Az utókor a később dokumentált anyagot elolvashatja, értelmezheti
de pl. hányszor mond az érzelmileg érintett nemet csupán önvédelemből és hasonló pszichés játszmázások..:-)
nos, gondolom, sokak által ismerős séma ez.
Tehát érdemes a sorok között is olvasni időnként.

Nem tudjuk, pontosan mit éreztek egymás iránt. Csak a könyv elolvasása után és a fennmaradt írásokból következtetve tudunk vmely képet alkotni kettejük kapcsolatáról. Ez, konkrét esetben, se nem túl kevés, se nem sok. Akárhogyan is, hasonlít egy szoborról készített autentikus, művészi
de mégiscsak viaszfigurához.

A tények ismeretéhez viszont a sorok mögé sem kell nézni.
Szerették egymást és egymás szellemi partnerei voltak.
Ez, tekintve a századelő gondosan trenírozott nőideáljának átlagos igényszintjét, csodálatos ajándék volt Kosztolányinak és fejlődési lehetőség a kislánynak.
Ez megmutatkozik a papíron rögzített párbeszédekben és alkotásokban.

A kapcsolat lényegét ugyanakkor magukkal vitték.
és ha már volt pofánk pusztán szakmai érdeklődésből silabizálni magánleveleiket
hát elégedjünk meg ennyivel. Mert ez az ő magánügyük vhol. Bár hogy hol a határ..ilyen messze az időben..ki tudja..

Több, sőt, még több kérdést feltettél Lányi Hedvigről és kettejük kapcsolatáról, melyre nem én vagyok hivatott válaszolni.
Egyrészt leírt sok mindent, igaz, maga szájíze szerint, Kosztolányi legális házisárkánya a férjéről összefirkált könyvben,
de a Dér -könyv is ad olyan információkat, amely érdekesek lehetnek és elősegítik a téma az objektív vizsgálatát.
Másrészt hosszú oldalakra rúgna, ha elmondanám miről szól ez vagy az a könyv, erre nem vállalkozhatom, főleg nem a port fórumán :-)

Hogy könnyen feladták volna..? relatív, mi a könnyű feladás.
Az általad bemásolt levélből pl. egyértelműen látszik, hogy -noha a kapcsolat földi szinten immáron a végét járta- még mindig odavannak egymásért :-)

Nekem az a benyomásom, a dokumentumokat és Kosztolányi egyes verseit olvasgatva, hogy éppenhogy évekig harcoltak egymásért. nyilván, mindketten saját tudatossági szintjüknek meg felelően és a maguk módján.

Közben találtam még két levéltöredéket, amiben már nem a meghittség hangján szólnak egymáshoz, de még mindig hiányzik az összekötő láncszem, hogy mindez értelmes egésszé váljon, ki árult el kit és miért..stb.

Kosztolányi Dezső levele Lányi Hedvighez
Budapest, 1911. december 28.

Szabadkán jártam, kedves Hedda, s ott hallottam, hogy valami temesvári újságíró bírja a maga arcképét, s állítólag azt hiszi, hogy ez tőlem került a kezébe. Ez a hite fáj nekem. Tudhatja, annak idején. tőlem szokatlan gonddal és skrupulussal küldtem vissza minden arcképet és emléket, amely magára emlékeztethet. Kicsit talán tetszelegtem is a gentleman szerepében, aki korrektül szakít. A kép tehát nincs ott, vagy máshonnan került oda. Ezt higgye el nekem, kedves.

Különben mit írjak? Másfél éve nem láttam, nem beszéltem magával. Nem tudom, hogy gondolkozik rólam és az életről, nem tudom, mit eszik és hogy alszik. Zavarban vagyok. Amit tettem – úgy érzem –, szép volt és helyes. De most is elismétlem, és az életem végéig ismétlem, hogy maga volt a legfontosabb és legérdekesebb színfolt az életemben. Nem tartom helyesnek, hogy mi távol álljunk egymástól. Az, hogy én magát felkeressem otthon, lehetetlen, ma és mindörökké. Beszélni azonban igen szeretnék. Okos és jó dolgokat tudnék mondani magának, mert sokat szenvedtem, és már nem vagyok többé fiatal. Talán szép is lenne ez az új lelki közösség. Minden bajunkat az okozta, hogy én magát szájjal és szenvedéllyel szerettem. A jövő, a meghiggadt és bölcs élet, rendbehozza ezt is. Lélekkel akarok magához közeledni s szeretni, száj és szenvedély nélkül.

Írjon nekem. Titokban írjon, úgy, hogy senki se tudja. Ha a levelemet bárkinek elárulja, másodszor árul el.
Várom a levelét. Hódolattal csókolom a kezét: Kosztolányi Dezső

A VÁLASZ :
"Levelét még decemberben megkaptam, s most, ennyi idő után, még mindig nem tudok Magának indulatok nélkül válaszolni. Azt írja, írjak titokban. De miért, kérdezem én? Énnekem Magához már semmi közöm nincsen, annak számolok be a levélről, akinek akarok, ha akarok. Nem mintha akarnék.

Ami a fényképet illeti, én azt elég biztos forrásból hallottam, hogy hogyan került annak a temesvári újságírónak a birtokába, s ha Magának ez kényelmetlen, hát mit tegyünk, nem én voltam, aki először elárulta a másikat. Hogy miféle gentleman szerepében tetszeleg, az sem foglalkoztat, gondoljon magáról, amit akar, de azért azt elárulom, nekem nem Maga jut eszembe legelébb erről a szóról.

Azt írja, én voltam a legfontosabb és legérdekesebb színfolt az életében. Már ne is haragudjon, de nekem kacagnom kell ezen a mondatán. Ha ez így lett volna, nem kellett volna írnom Magának a fénykép miatt.

Rendben van, ne keressen fel itthon, jobb is így. Apám sem örülne. De azt nem képzelheti komolyan, hogy én olyan ostoba volnék, hogy Magával a nyilvánosság előtt szóba álljak még valaha.

Mindazt, ami közöttünk történt, tekintse tárgytalannak, múltnak, és felejtse el, ha már ilyen bölcsnek és higgadtnak tartja magát.

Éljen boldogul, és ne írjon nekem több levelet, mert nem óhajtok többé gondolni Magára."

Némiképp szomorú a dolgok ilyetén átfordulása-már hogy két ember dolga ennyire félre tud siklani.

Igen, a te írásodra próbáltam reagálni, csak ezek szerint elfelejtettem megnyomni valamit. :-) Bocsánat. :-)
Reális következtetésnek tűnik a kapcsolat végének miértjére adott magyarázat, mely szerint a leány gyenge volt még a Kosztolányitól kapott érzelmek elviselésére.
Habár csak 9 év volt közöttük, ha jól látom, Kosztolányi 1885, Hedda 1894-es születésű, bár ezt elég komoly munka volt kinyomozni. Ennyivel érettebb és érzelmileg leharcoltabb lett volna Kosztolányi?
Engem az még továbbra is érdekelne, hogy mi váltotta ki a szakítást, mi volt a leányzó ún. butasága.

Persze gondolom, azt fogod mondani, hogy olvassam el a könyvet, ami elég régi, nem tudom, mennyire beszerezhető, netről meg utálok olvasni. ...:-)

Olyan rejtjeles megfogalmazások vannak az ismertetőben, hogy a Fecskelány 60 évig hallgatott magáról, (1984-ben meghalt egyébként.), és a könyv 1970-es kiadás. Az évszámok szerint Hedda 90 évet élt. Mi késztette arra, hogy beszéljen? A könyv megírása? Az író kereste meg, és neki nyílt meg?

Újabb rejtjel az ismertetőben-hogy pert újítani nem akar. ??????????

Mivel tájékozott is vagy a témában, olyan jó lenne, ha ezekre írnál valami támpontot ......:-)

Nem világos nekem, hogy ha ilyen mélyek voltak az érzelmek, akkor mitől haltak el? Az életösztönt hiányolom ebből a történetből, a harcot valamiért, ami állítólag nagyon fontos volt mindkettejük számára. Ilyen könnyen feladták?

Ezt a Hedda-vonalat nem ismertem, de kicsit megnéztem, ki is ő, elég nagy nevek vannak körülötte:https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A1nyi_Sarolta#Csal%C3%A1dja

Felteszem, nekem válaszoltál, mert a Fecskelányról a minap én írtam és hozzászólásodban erre vonatkozó véleményt olvastam :-)

Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy vannak plátói kapcsolatok, melyek minőségüket tekintve többet érnek évtizedes, testi -lelki nyomorba dunsztolt, kifelé gyakran comme il faut -ra retusált viszonyoktól -házasságoktól :-)
Egy kapcsolat értékét nem feltétlenül az együtt elkövetett szexualitás mennyisége és minősége adja meg
és az sem, hogy az érintettek mennyit hajlandóak elárulni kapcsolatukról az utókornak egy riporter mikrofonja előtt :-)

Magának a szerzőnek, Dér Zoltánnak is komoly kutatómunkára volt szüksége ahhoz, hogy feltárja Kosztolányi életét és munkásságát oly meghatározó "epizódot".
De végül sikerült neki összekanalaznia az itt -ott fellelhető emlékeket és végül megszületett a Kosztolányi életmű szempontjából korszakos könyv, a Fecskelány, melynek borítóját az első linken lehet látni, Lányi Hedvig akkoriban készített fotográfiájával.
A fénykép tanúsága szerint -és ez nem csak ízlés dolga- kis hölgy roppant bájos és intelligens lehetett;
bár látnám a szellemnek és a finom lelkivilágnak ezt a sajátos hamvát mai kamaszok arcán..
de hát ez egy másik téma :-)

Kosztolányi a kislányba már hamarabb beleszeretett. Mégpedig maga a költő emlékezik vissza arra, hogy először az utcán látta meg őt és már annyi is volt neki.
Az első találkozáskor tehát már úgy égett a füle, hogy ez a láng perzselte meg a kislányt is.
No meg a a nem teljesen tudatos felismerés: találkozott valakivel, aki után nem lesz olyan, mint ő.

Akkoriban a tizenévesek még a mostaninál is kevésbé tudatosan éltek bele a világba:
jómodort és nevelést ugyan kaptak, az érzékiség is szépen bontogatta szárnyait és lelkiekben mindenképpen gazdagabb életet élt az, akinek erre hajlama volt,
de helyesen vagy tisztán látni egy érzelmi vagy egyéb szituációt, nos, ebben az akkori kamaszok sem volt még bajnokok :-)

A kis Hedda, aki azelőtt Csáth Gézára nézett rajongva, most Kosztolányi felé fordult és a nagy korkülönbség miatt -Kosztolányi jóval túl volt a huszadik életévén- a kívülről még akkoriban is furcsa szerelem egészen különleges módon szökkent szárba közöttük.
Kosztolányinak, a későbbi nőbolondnak, aki már akkoriban is félüresen sodródott egyik viszonyból másikba, esze ágában sem volt megrontani a kis Hedviget.
Tudatában volt zsenge korának és valóban szerette őt.
Ellenben a leány egyénisége és önnön zsenialitásának fénye olyan versekben tükröződik vissza, melyek szellemi szinten jó néhány ismert versét meghaladja. Ami nagy dolog, mert Kosztolányitól vacakot még nem olvastam.
Lányi Hedvig írásait -leveleit olvasva pedig kellemesen meglep, hogy ez a bakfis szellemi partnere is volt a zseniális költőnek.

A plátói, minőségi szellemi élményeket nyújtó, de mindkét fél életét -bár nem egyenlő mértékben- felkavaró szerelemnek a kislány butasága vetett véget.
Nem lehet neki felróni, olyan fiatal volt. Akkor nyílt ki számára az élet és az ellentmondó nyilatkozatokat -vallomásokat olvasva nekem az a benyomásom, hogy egyszerűen nem bírta még el Kosztolányi furcsa, mély szerelmének súlyát. Az egyébként sem könnyű természetű költő túl korán érkezett meg az életébe.
Ezért Hedvig öntudatlanul is kifelé evickélt, ahol levegőt vehetett.

A Fecskelányt az irodalomtörténet galádul elsikkasztotta, lelkiismeretes magyartanárok is csupán néhány mondatban emlékeznek meg róla az órán.
Ebben nem csak az eddigi információhiány a ludas, hanem belelóg Harmos Ilona ápolt praclija is, aki később a költő életművével -hagyatékával erősen zsonglőrködött.

Akit érdekel Kosztolányi és a Fecsklány szép, mai szemmel nézve időnként megható magasságokba ívelő, tiszta románca, többet olvashat róla Dér Zoltán könyvében.
Az alábbi linken további információk -érdemes beleolvasni a kommentekbe is :-)

https://moly.hu/konyvek/der-zoltan-fecskelany

Itt Kosztolányinak egyik Hedvighez írt levele
http://mek.oszk.hu/04900/04945/html/mhszeretok0024.html

Lányi Hedvig levele Kosztolányihoz, évekkel később
https://kosztolanyidezsoter.blog.hu/2013/11/25/a_szerelmi_szal_919#more5655069

Itt állítólag le lehet tölteni a könyvet, bár magam nem próbáltam
https://konyvek.visitbabushka.com/fecskelany-letoltes-konyv-pdf/

És egy kis csemege, rajongóknak ;-)
https://www.mutargy.com/paintings-graphics/lanyi-hedvig-hedda-a-fecskelany-kosztolanyi-ifjukori-szerelmenek-fotoja-13x8cm-2

A képen /ha a rendszer méltóztatik megjeleníteni/ a nagyon fiatal Kosztolányi -Csáth Gézával-, még bőven a Hedda -szerelem idején.
Pompás kontraszt: Csáth hiába repült volna, sajnos, világéletében a sárban fetrengett
Kosztolányi arcán pedig meg már akkor kilángol a belső zokogás: bár lehorgonyozhatná időnként a benne repkedő szellemi -érzelmi héliumlényt

Megnéztem a belinkelt videót, a Fecskelányból időközben kedves, idős hölgy lett, tiszta lelkület és ( manapság már nem igazán tapasztalható ) kifinomultság és végtelen jóindulat árad a szavaiból. Azért néztem meg, mert abban bíztam, kiderül, hogy ennek a zsenge kapcsolatnak miért lett vége.
Ha jól értettem, valami Mariska kavart bele némi rosszindulattal és gonoszkodással a kettejük románcába, de az is kiderült, hogy Kosztolányi sokat volt távol, utazgatott, magára hagyta a leánykát, és időközben egy másik férfiú kezdte el kísérgetni. Amikor pedig Kosztolányi ezt megtudta, akkor lélekszakadva rohant a lány családjához, és teljesen odavolt, hogy őt megcsalták. Pedig ha jól értettem, csak ártalmatlan sétákról volt szó.
Mai fejjel gondolkodva azt hittem, ez a kapcsolat ennél többről szólt, mivel azt írtad, ennek az emlékét kergette K. D. egész életében. De ez egy egyszerű kis plátói ismeretségnek tűnt számomra a videó láttán, és elgondolkodtam, hogy régen az emberek mennyivel komolyabban vették a férfi-nő kapcsolat érzelmi oldalát, kár, hogy ez lassan eltűnni látszik az emberek értékrendjéből. Persze olykor egy plátói kapcsolat mélyebb nyomokat hagytak, mint egy beteljesedett.

Harmos Ilona azért volt tisztességtelen, mert már akkor tudta, hogy Kosztolányi nem szerelemmel szereti, amikor nőül ment a költőhöz. Kosztolányival amúgy jól elvoltak, valami kis erotika pulzált köztük, de a költőt igazán soha nem tudta lekötni ez a nő. Se szellemileg, se lelkileg.
Ezt a tényt hellyel -közzel még maga Harmos Ilona is elismerte, egy -egy homályba csomagolt félmondatban, mégpedig a költőről írt önéletrajzi könyvében.
mely nem tartozik a legobjektívabb tényfeltáró munkák közé.

Nem tudta lekötni Kosztolányit, max. egy házasságlevéllel. Ennek nemcsak az az oka, hogy nem passzoltak, hanem az is, hogy Kosztolányi még zsenge korában beleszeretett egy nálánál jóval fiatalabb kislányba. Az iránta érzett szerelem, majd annak emléke az idő múlásával -noha a kapcsolatnak bután lett vége, hiszen mindketten oly fiatalok voltak még- kicsiszolódott szívében és tudatában,
Ezt a szerelmet kergette futó viszonyaiban, konkrétan egy életen át.
Harmos Ilona látta az szívében -lelkében állandóan hányódó költő állhatatlanságát, de megszerezte magának, mert éppen ez a tartós lelkiállapot tette lehetővé, hogy őt így férjül vegye.
Kosztolányi, nagyrészt becsületből, rábólintott a házasságra, nem jeltett neki túl sokat. Marták is egymást később eleget.

A kis Fecskelány iránt érzett tiszta, lelkiekre épülő szerelme születik újra Radákovich kisasszonnyal való kapcsolatában.
Harmos Ilona ezért támadt veszett dühvel a hölgyre, mert érezte: a Fecskelány szelleme vmiként feltámadt.
És ő ezzel nem tudott volna versenyezni.
Ezért a brutalitáshoz fordult, önzése ezt lehetővé tette.

De ez sem segített rajta: soha nem tudott igazán közel kerülni Kosztolányi lelkéhez.
Hiába szült neki gyereket.

Nagy tanulság itt is, ebben az esetben is: ha valamit erővel szerzünk meg, úgyhogy annak a vminek teljesen figyelmen kívül hagyjuk a természetét és hajlandóságát
végül kódissá züllünk.
önmagunk előtt.
Bonus track, hogy ezt később az utókor is láthatja.

A linken Lányi Hedvig /Hedda/, a Fecskelány,
Kosztolányi első és évtizedeken át egyetlen szerelme

https://www.youtube.com/watch?v=JPeyQ9dFIco