Jav: mínusz "nevezett" :( :)

Köszönöm szépen - idõ hiányában éppen csak belenéztem most a linkbe, majd visszatérek rá. :)

Bocsánat - figyelmetlen voltam... :(
Amit írtál, az is megzavart, úgy érzõdött, mintha csak el szeretted volna mondani a véleményedet, nem számítva arra sem Jack London topikjában, hogy elolvassa valaki - ezért említettem monológot, egyáltalán nem bántásnak szánva.

A "mûveltek" - kontra ún. nevezett "buták" kérdésében is közös nevezõn vagyunk. :))

Szia, Sofi!:)
Bizony én elolvastam a monológodat, Jack Londonhoz nem is szólnék hozzá, ha jól emlékszem, már egy keveset beszéltünk Róla is korábban...
Amit a fórumozásról és a mûveltség/primitívséggel kapcsolatban írtál, azzal csak részben értenék egyet...
Bizony, mûvelt ember is lehet "sötét alak".
... és egy mûveletlen is fórumozhat, lehet rajongó, bármilyen "buta", kedvelhet egy filmet, színészt és így tovább...
Lehet, pont az egy ilyen ember megérzései, megítélése a legtalálóbb adott esetben.
A pszicho tesztet ajánlanám én is, nem egy "elmebuggyant" munkálkodik itt a meglátásom szerint, csak sajna, egyrészt az ilyen tesztek nem megbízhatóak, másrészt persze, úgysem vezetik be... :P :D

Itt a Port-on mindenki az ismeretlenség homályába burkolózva senkinek sem tartozik magyarázattal, elszámolnivalóval. Ha nem reagál senki a véleményemre, nem érzem úgy, hogy haragudnom kéne. Más dolog ez persze a való életben. Itt ha bárki ír, és számomra érdekes a reagálása elolvasom, ha pedig nem, többet nem pazarlok rá sem "tintát", sem idõt. Itt nincs senkivel kapcsolatban elvárásom, és úgy gondolom, nem is lehet.:)

Egyetértek veled abban, hogy a Wikin mondjuk jobb lenne egy ilyen "véleménynyilvánító" oldal L. neve alatt, mert ott valószínû sokan rákeresnek. De itt szerintem szökõévben, ha egyszer idetéved valaki. És akkor magas számról beszélhetünk. :) Nem azért gondolom ezt, mert az emberek mondjuk nem olvasnak London-t, hanem, mert nem jut eszükbe itt rákeresni. Ez egy filmes fórum.... Nekem is tök véletlenül jutott eszembe és egy film kapcsán, mint a történet íróját fel tudtam ide "hozni". Ami elkeserítõ, hogy több magyar íróról, költõrõl nincs is topic.

Nem vagy te egy kicsit szigorú? Pszicho és mûveltségi, stb. tesztek a fórumozáshoz, blogíráshoz??? :))) A szemetet mindenki saját meglátása szerint olvassa és teszi magáévá. Ráadásul ez is nézõpont kérdése. Kinek mi a szemét és mi nem?!? (múltkor pont egy érdekes kis irományt olvastam a mûveltséggel kapcsolatban..... a hozzászólások stílusáról pedig következtethetünk az egyénre, és így bölcsen el is tudjuk a késõbbiekben kerülni vele a kapcsolatot). Egyébként azt simán eltudom képzelni, hogy kivitelezhetõ lenne, pl. egy olyan oldal létrehozása, amihez mondjuk a regisztráció egy speciális teszt kitöltésével indulna. És ha "átmentél" beléphetsz a megkülönböztetettek közé, ha úgy tetszik egy VIP közösségbe. Lehet, hogy van is ilyen...?? De nagyon elkanyarodtam Londontól, maradjunk a témánál. Szerintem London is írhatott volna az "elitnek", ha érezte volna a késztetést, de szerintem nem is volt kimondott célközönsége. Egyszerûen írnia kellett és úgy gondolom, nem volt tudatos, hogy kinek is ír, kiket is céloz meg az élményeibõl, tapasztalataiból születõ csodákkal. Szerintem nem csak az határoz meg egy lehetséges olvasói réteget, hogy milyen környezetben és kikrõl szól a mû, hanem a stílus és az elõadásmód a lényeg. Egy primkónak hiába adsz olyan könyvet a kezébe, ami "róla" szól, ha az úgy van megfogalmazva, finoman választékosan leírva, nem igazán fogja érteni. De ha primkó módon van elõadva, szólhat bármirõl "átmegy" a cucc. (Ahogy olvastam az önéletrajzában L. igencsak maximalista volt az írással kapcsolatban, nagyon tetszett ez is, szeretem a maximalista "küzdõ típusú" embereket). Az aranyásók között is volt sok gazdag, mûvelt ember, akiket elkapott a láz, és útra keltek, hogy még gazdagabbá válhassanak... Lehetett volna belõlük válogatnia, lehettek volna õk akár az "elit téma". Talán saját alkatából adódóan nem vállalt közösséget ezzel az embercsoporttal. Õ inkább az élelmes, okos, középmezõnyrõl írt. (legalábbis az esetek többségében). Nem tudom, engem a stílusa teljesen elvisz magával. Annyira profi, hogy amikor északkal kapcsolatban ír, és olvasom, szinte érzem a hó illatát.:) Nem sok író van, aki ennyire magával tud ragadni.
Az, hogy van-e valakinek kedvenc írója, és vajon kelle-e, jó kérdés!! Miután olvastalak, én is meginogtam. Eddig azt hittem nekem van, de aztán belegondoltam, hogy tényleg, mennyi mindent nem olvastam és mennyi mindent nem is fogok életem során. Tehát így nehéz is kijelenteni, hogy nekem xy a legfõbb kedvencem. Ráadásul, mi is mindig változunk, minden korszakunknak, megvannak a maga fontos és érdekelt témái, amikre éppen rá vagyunk hangolódva, vagy amik éppen a legjobban érdekelnek, az író stílusáról nem is beszélve. Amitõl régebben mondjuk hánytam, lehet, hogy tíz év múlva imádni fogom, mert akkorra érek meg annyira, hogy felfogjam, az írója mit, miért, és miért pont így tálalta, ahogy....
Valóban, L valahogy "komolytalannak" van feltüntetve. Persze nem véresen, de önmagához képest komolytalanabbnak, az biztos. Nem ezt érdemli. Ez egyértelmûen a kritikusok véleménye által alkotott kép azokban, akik nem ismerik a durvább mûveit, csak mondjuk a Disney féle (film) "Vadon szavát". Ez hasonló ahhoz, hogy Fekete István gyermekíró. Ezt a következtetést a Vuk-ból vonják le sokan. Ja, állatokról ír, meg még rajzfilm is készült belõle...?? Akkor gagyi, gyerekkönyv minden mûve. Holott cseppet sem az.
Nekem minden írómhoz kapcsolódik egy kép, egy hangulat, egy érzés. Sokszor elég csak a mû címét, vagy az író nevét hallanom, és ezek a "képek" beugranak. Nem is szükségszerûen kapcsolódnak mondjuk az adott könyvhöz... Sajnos manapság ritkán van annyi idõm, hogy úgy igazán belefeledkezhessek egy jó könyvbe, és akár egész éjszakán át olvassak, mint a régi szép idõkben. Minden gyors, minden azonnal kell, és a sok türelmetlen pillanat miatt az EGÉSZ a MÉLY elveszik, és a sok kicsi pillanat lefoglalja az egész napomat, sokszor az estéimet is.

Szia! Ne haragudj, hogy csak most írok! Nem akarom azt hazudni, hogy csak most tudok, mondjuk azt, hogy lusta is vagyok, nem is érzek mindig késztetést arra, hogy mindent megosszak...:) Tényleg, az utóbbi egy-két évben a megosztás lett az egyik leggyakrabban használt szó, és nem csak az androidos mobilok miatt...:)
Persze, nem valami jelentõs hozzájárulásra gondolok, ami London emlékének életben tartását illeti:) de valamiért mégiscsak írunk... Szerintem jó egy ilyen oldal, ha nem torkollik okoskodásba és szócséplésbe, gondolj bele, ha a keresõben London wikipédia oldala alatt listázódik egy személyes olvasási élményekrõl szóló oldal, ami több a puszta tényeknél, kedvet csinálhat valakinek, aki megtalálja...mégha tévedünk is egyben s másban, nem baj...Persze nem elsõsorban engem kell olvasni Londonnal kapcsolatban, mivel nem vagyok irodalomtudós:) De biztosan vannak jó meglátásaink:) Különben, ha rajtam múlna, én a legrafináltabb pszichológiai, mûveltségi, valamint értelmi képességeket felmérõ tesztekhez kötném a fórumozáshoz, blogíráshoz kötelezõ jogosítványt. Ez nyílván nem megvalósítható, de így talán kifejezetten örvendetes, hogy alig vagyunk, akik ide írunk. Persze ha sokat olvasnánk még jó könyveket, többen is lehetnénk:)
Nem találom egyelõre a fegyvernek is beíllõ könyvet, remélem megvan még valahol. Sajnos szinte gyerekkorom óta nincs kialakult könyvespolcom, elég sokat költözködtem...Az Éneklõ kutya van csak kéznél. Szívesen ízlelgetném London szövegeit most, hogy örömmel írsz róla.
Valójában a különbség az európai és az amerikai irodalom között nem más, minthogy különbözött Európa és Amerika. London nem írhatott az elitnek, az elit tagjairól, mint Mann vagy Hesse, ha egyszer csavargók és kalandorok között élt. De éppígy közös is abban, hogy az írók mindig keresték az igazságot, és általa dolgoztak az esztelenség és a lelketlenség ellen. Ebben egy húron pendül minden nagy író, akár amerikai, akár európai, és persze nem mondtam ezzel semmi újdonságot. Keresték a szebb létezés lehetõségeit, tévutakat ugyanúgy, és mindent, ami jelentõs, megfogalmazásra.
Ha tényleg nem haragszol egy újabb párhuzamért: hasonlítottam korábban Londont Mozarthoz, ami más szempontból sem hülyeség talán. Mozartot egy idõben komolytalan szerzõnek tartották, legalábbis a korszakot állítólag kiteljesítõ utódhoz, Beethovenhez képest, talán mert nem hirdetett programot, forradalmat, vagy mert még nagy mûértõk sem fogtak fel mindent pl. az operái szépségébõl. Lehet, így van ez Londonnal is, és ha Hegedûs Géza bácsi nem hívja fel rá a figyelmemet, a mai napig sem venném számításba. London is túl könnyednek látszhat talán néhol, könnyed, de nem csak az. Valahogy az a homályos emlékem maradt meg róla gyerekkoromból, általános és középiskola idejérõl, mintha csak egy ifjúsági szerzõként tartanák számon, és senki se venné komolyan. Persze szó szerint nem is kell komolyan venni, de a mûvészetét lehet.
Több író is megférhet az ember lelkivilágában, nem tudom, általánosságban szerintem is így van, mégis kisebb lelki válságot okoz ez folyamatosan nekem...Az természetes, hogy minden korban, minden fontos szerzõnél ott lakik a szépség, különben nem volnának fontosak. De nem vagyok benne biztos, hogy az embernek nem muszáj megtalálni az abszolút Igazit:) Ha tanár, kötelessége valószínûleg mindenben megkeresni a fontosat, ha mûélvezõ, megtalálhatja sok helyen...de ha több akar lenni mûélvezõnél...talán itt lép be a képbe az elv. Ha már az embernek az élete kezd lenni az irodalom, vagy az irodalmilag kezd élni és figyelni... Biztos, hogy nem olvastam még eleget, de az is valõszínû, hogy nem olvastam még annyit, hogy ismerjem, megismerjem a nekem legnagyobbat, vagy tudjak dönteni...

Nos, örülök, hogy kedvet kaptál a többi novella újraolvasásához. Bevallom én is megint elõvettem. (pont idõszerû volt, mert minimum egy éve nem lapoztam bele). De most amúgy is hideg van, meg minden, tehát a történetek még idõjárásilag is klappolnak....:)
Engem nem zavar, ha párhuzamot vonsz, sõt. Egy gondolkodó ember, mindig hasonlít/viszonyít az élet minden területén. Utána már én is rájöttem, hogy hogy is gondoltad a párhuzamot Steinbeck és London között, de nem lehetett visszaszívni, így ott maradt a hülyeségem a fórumon. Mentségemre szóljon, hogy te meg azt értetted félre, hogy északon voltam apámmal..:))))
Amit írsz, hogy több író is megfér egy ember ízlésvilágában, szerintem teljesen rendben van. Inkább az a jó, hogy az ember ízlése sokoldalú, nem egysíkú, így finomabb is az értékrendszere. Szerencsénk van, hogy több jó író mûveibõl is csemegézhetünk mi halandók, mert készen kapjuk a jót, csak döntenünk kell, melyiket/mikor választjuk. Ráadásul a lelkünk minden egyes részlete megkapja adott idõben, (hangulattól függõen) amire vágyik.
Jó a párhuzam, amit édesapáddal kapcsolatban írtál. Teljesen igaz. Minden mûvészeti ágban a minõséget kell keresni és meglátni, nem pedig vonalasan ragaszkodni egy-egy irányzathoz/szerzõhöz/korhoz. És ez alól a zene sem kivétel. Az ilyen pedagógusok által tanul egy diák igazán. Nem a konkrét tananyagot, hanem az értékek felismerését, ami szerintem sokkal fontosabb, mint mondjuk több oldal száraz tény bemagolása!!!
Nem is hallottam, hogy nálunk ilyen népszerû lett volna London. Érdekes, bár belegondolva, szerintem is inkább az "Éneklõ kutya" volt meg a legtöbb helyen. Emlékszem, akkoriban (nyóóócvanas évek) nagyon nyomták. Az "Aranyásók Alaszkában" címû mûvében, nekem volt egy olyan érzésem, hogy sokat magáról ír, hogy Kit Bellew személyiségét önmagából merítette, és talán kalandjainak egy részét is. Amit nagyon szeretek a mûveiben és emberábrázolásában, hogy egyértelmûen kitûnik, mennyire utálta és megvetette az emberi ostobaságot. Legtöbb írásában igen kevés értelmes emberrõl ír, (általában csak a fõhõs) a többi szereplõ értelmi kapacitását finom gúnnyal ábrázolja és nekem ez nagyon tetszik, mindig élvezettel olvasom a megjegyzéseit. Hogy mi is a különbség az európai és az amerikai írók között, és ez a különbség miért van?? Hát, jó kérdés. Talán a különbözõ értékrendbõl adódik. Ehhez én sötét vagyok, de az biztos, hogy érezhetõ. De ezt a különbséget a filmeknél is egyértelmûen érezhetjük. Gondolj csak bele, egy európai film amerikai "újraírása" után sokszor az az érzése az embernek, hogy nem is ugyanazt a történetet látja. Más van kiemelve, máshogy van tálalva ugyanaz a történet, így a végére teljesen más lehet. Amerika viszonylagos fiatalsága, vadsága a jó öreg Európához képest, más értékrendet közvetít. Ez a kultúrában is megmutatkozik. Persze, ez csak az én vélemyényem, és lehet, hogy nincs is igazam...?
Visszatérve a könyvekre. Ha valóban szereted te is az északi vadonban játszódó történeteket, tudok még egy könyvet, amit nagyon szeretek. Lehet, hogy ismered!? Az írója Robert Franklin Leslie. A címe: "A medvék és én". A vadonban játszódik és egy fiatal srácról szól, aki az egyetemi tanulmányaihoz gyûjt pénzt és így kerül északra aranyat ásni. Közben pedig 3 medvebocsot felnevel. Nagyon jó könyv, persze London közelébe sem ér, de én ezt is szeretem.
Jót mosolyogtam azon, hogy úgy gondolod, talán népszerûsíthetjük itt London-t. Hát, nekem az a véleményem, hogy ezt a topicot rajtunk kívül nem olvassa senki!!! Ebben biztos vagyok, de fõ a jóhiszemûség!!!:))))))

Én is írok, arról, hogyan jutottam el Londonhoz: nem tudnám egészen precízen visszakövetni. Kamaszként és nagyon fiatalon nem olvastam semmit, csak azután és elõtte, gyerekkoromban, aztán már huszonévesen, azt hiszem leginkább úgy kezdett érdekelni, hogy Hegedûs Gyula arcképcsarnokát olvastam, ahol nem akármilyen lelkesedéssel, érdekfeszítõ stílusban írt a nagyokról, most is emlékszem Londonról szóló mondatfoszlányára, valahogy így szól: ...maga sem sejtette, milyen istenáldotta tehetségû írásmûvész"...azt hiszem akkoriban pont ilyen írót kerestem, õstehetséget. Hogy fiatalon meghalt, mégis milyen nagyság... És a fotó Londonról, egy nagyon ifjúkori fotó, tetszett. Tehát semmi különös, de én meg ezt szerettem volna még leírni:)