Nekem a film leírásáról az idős bácsis Coca Cola lime-os - vagy milyen - reklám jut eszembe. "Gyerünk fater!" :D

Egyszerûen hibás és szegényes a felütés, sok minden homályos a film motivációival kapcsolatban. Iránytalan sodródásban történõ útkeresés, szinte készületlenül.
Azt gondolom, hogy egy értelmes ember -ha kevés ideje van is rá- készül a nyugdíjas éveire még aktívként, van valamiféle elképzelése a passzív jövõt illetõen. Az nem úgy jön el (általában), hogy egy szép(?) reggelen váratlanul bekopogtat az ajtón, azt az ember egy bizonyos kor után már várja, gondol felõle, ízlelgeti a várható tényt.
A legnagyobb pozitívuma a filmnek a páratlan atmoszférája, mert az elvitathatatlan. De a történet sekélyes. 10/6

Úgy látszik, ennek a filmnek az sorsa, hogy ne lássam, ugyanis jó ideig nem voltam tévé közelben.

Úgy látszik ennek a filmnek nálam már csak az a sorsa, hogy nem látom, ugyanis jó ideig nem voltam tévé közelben ekkoriban.

Kb. vagy negyed óráig néztem, aztán fel is hagytam vele, nekem nem jött be nagyon ez a film.

Sajnos lemaradtam róla egy szülinap okán, pedig szívesen megnéztem volna...

Tetszett a film. Különleges hangulatot áraszt.

Tetszett

Egyetértek.

Ez a maga nemében hátborzongató film a halálról,igen különös. Minden ködös és határozatlan, csak abban leszünk biztosak a végére, hogy O’Horten anyja síugró volt.
Számomra a legfurcsább, hogy mint ha a fõhõs légüres térben élne, nincs körülötte egy társadalom, de olyan szinten, hogy ha megszólítják, nem válaszol. Ez pl. egyébként privátilag a végem tud lenni(minden számomra elképzelhetõ bunkóság netovábbja), ehhez képest a film hõse egész rokonszenves. Pl akkor nem válaszol, amikor elkésik a munkából, késõn ér az állomásra a problematikus buli után(tkp. nyilván magyarázható, hogy „elbujdokol”, röstellkedik, de azért pár szót lehetett volna errõl közölni, az is fura, hogy amikor a "haver" meghal, nem tudjuk meg mi történik konkrétan, el lehet képzelni, de mégis mit csináljak, ha mellettem meghal valaki a volánnál? És hogy vette magához a kutyát, s miért hallgatott róla a halott bátyjának kérdéseire? Különösen annak fényében fura ez a szûkszavúság, hogy bezzeg a piszuárban zajló érdekfeszítõ beszélgetést a csúszós utakrõl teljes részletességgel élvezhettük.

Különös! De végül is nem rossz, 10-bõl 8-at megérdemel nálam

A dalok a konyhából 9 pontot kapott tõlem.Ez meg egyet.

A Dalok a konyhából rajongóinak és az abszurd helyzetek kedvelõinek tecceni fog.A többieknek nem.Vagy mégis?Éjfél van már, nem tudom...

Csak meg kell nézni az adatlapomat és már lehet mondani adjátok oda az "ezüstmozdonyt" perrynek.
Szóval csókolom, csókolom nálam is lehet már valamire számítani nyugdíj ügyben, eddig tart a személyi kultusz.
O' Horten bizony nem a Dalok a konyhából és nem a Max Manus.
Ez itt kérem az O' Horten és egy lassan csordogáló nyugger film. Mint minden idõs embernél az életfunkciók és a tudat
és minden más lelassul, mondjuk errõl tudnék mit mesélni
fitnesz ide kondíció oda.
Míg vannak olyanok akik túrázni járnak, mások gyûjtenek, míg mások újabb állások után néznek, nota bene alkotnak a többség vegetál.
Persze nem ismerem a norvég nyugdíjasok szociológiáját de
Bent Hamer megmutatja , hogy ilyen is van.
Sodródni vagy nem sodródni, ez itt a kérdés és ezt már Shakespeare is megmondta, igaz nem mozdonyvezetõre vetítve /elnézést azoktól akik ebben a szakmában dolgoznak a pontatlan meghatározásért/.
Azt meg, hogy a sodródás közben minden olyan is elõfordul amit viszonylag nehezen gondolunk valósnak:
ingerszegénység, befelé fordulás, monotónia bizony felebarátaim könnyen megeshet akár nálunk is , tanyán, lakótelepi nem nyitom rád az ajtót csak amikor már kissé "szagos" vagy, vagy kihûlt mert nem volt mivel fûteni stb.
Na de Norvégia jóléti állam itt max. szociálisan lehet egyedül maradni és nem fizikai szociális értelemben.
Persze itt is vannak haverok, barátok akik stimulálják
O' Hortent a kérdés csak az elég ez, jó ez, valamire való ez?
A film az én olvasatomban a magány társas létére rímmel,
másokkal együtt is lehet egyedül az ember, hiszen csak magunakt tudjuk felvál
lalni, a másik gondja csak felebaráti szeretet és önfeláldozás utján váltható meg és már el is jutottunk a
krisztusi filozófia magaslatához.
Na és persze hogyan csináljunk egy norvég megbízható nyugdíjasból találkozások által más embert.
Még is csak igaz, ha találkozunk másokkal az változást hozhat az életünkben vagy elmegyünk a változások mellett ezek a lehetõségek adva vannak.
Meg aztán a kutya az ember legjobb barátja, salto mortale bekötött szemmel, nem csak a felnõttek magányosak, segítünk és a vasúton szolgálunk és társai, majd vissza a gyökerekhez.
Talán ennyi ez a mozi, talán nem, talán kibírod, talán nem, talán jó film, talán nem.
Mondjuk én azt a vörös tûsarkú cipõt tudtam volna feledni, de ezt a melankóliával tele lassan csordogáló norvég filmet kevésbé.
John Christian Rosenlund pedig nekem a szívem csücske az úszodában felülrõl fotografált snitt pedig minden elsõ éves operatõrnek kötelezõ anyaggá tenném.
De Erik Kadda zenéjét is.
Sóval kicsit abszurd, kicsit tragikomédia, kicsit norvég és benne vagyunk mi is.
Végül vissza a saját személyi kultuszomhoz:
Nem leszek O' Horten, de remélem rám is vár egy " nagy utazás" és némi õrültség, jó szórakozást:)

Ez egy nagyon kedves film számomra. Unalmas sztori, viszont engem mégis valahogy magávalragadott csupán a fõszereplõ karaktere.

Horten, és vele együtt Bent Hamer azt a kérdést veti fel. mi az élet célja? Látjuk a fölösleges dolgokról tárgyaló kollegákat, az unalmas embereket. Horten is ilyen, de õ ki kíván törni ebbõl...

Amúgy a film számomra Kaurismaki Külvárosi fények címû filmjével rokon, mind hangulat, mind üzenet szempontjából.

Lassú film, megis értem ha valakinek nem tetszik, de szerintem egy nagyon kedves film!

FeHér Elephánt Kulturális Ajánló Portál------O'HORTEN--------------------- Bent Hamer-------------- operatõr: John Christian Rosenlund------------------------ A szürke kisember munkába indul, de mi az hogy "kis" és mi az hogy "szürke"?!? A Dalok a konyhából rendezõje, Bent Hamer már igencsak bebizonyította: ebben a szóösszetételben nála az Ember a hangsúlyos. Csúcs-mozdonyunk alagútról alagútra falja a mérföldeket, a méteres hóban is tökéletesen karbantartott sínpálya suhan alattunk, a síkon végtelen végtelen nyugalomban halad az áramvonalas csodavonat: egybõl tudhatjuk, boldog és remélhetõleg boldogító filmet fogunk látni.----- Az utolsó munkanapjára készülõ Horten, Baard Owe életre keltésében lassú elméjû, semmin sem csodálkozó hatvanas, akinek ritkán felfénylõ, meleg emberséget sugárzó mosolyát sokáig nem fogjuk elfelejteni. A történet fura szituációkba vezet, nem mentes dramaturg- cselektõl, a realizálás minõsége azonban mindent hitelesít. A csepergõ tetõk, a mozdony- fordító katedrális-homálya, a kifutópálya és az útkeresztezõdés zebráinak fölülnézete, az ablak elõtt elsistergõ szerelvény kondenz-csíkjai, - a képi fogalmazás evidens példái mutatják a rendezõ míves filmnyelvi gondolkodását. A világítás szórt fény a harmadik hatványon, tökéletesen kiegyenlített, élnek az árnyékok is, még a teljes sötétség sem élettelen fekete. John Christian Rosenlund operatõri munkája utolérhetetlen, ilyen tompán csillogó, egyetlen fénypamacsot tükrözõ, delejes szuggesztivitású szemekkel még nem találkoztunk. A fegyelmezett mosollyal gyászoló özvegynek, a yacht gyanakvó vevõjének, a bolondos feltalálónak más-más spektrumú a nézése, de mindegyik szürkéskék szempárban azonnal felismerhetõ a monet-i érzékenységû világítás eredetisége. - Hol találunk itthon olyan jó kis békebeli vendéglõcskét, ahol fehérmellényes öregúr a pincér? Ónos esõ jegeli az utat? Sûrû szentségeléssel botorkálunk, míg a pragmatista norvégek elegáns pózban, aktatáskájukra kucorogva csúsznak le a lejtõn... Nem lövik szitává a reptér kellõs közepén hulot-i pipára gyújtót, még a gengszter-gyanús szakácsot is humánus tapintattal hurcolják el. Talán vissza kéne térnünk a köznapok kicsinek látszó, de mégis személyesebb problémáihoz, ahogy a kocsmai párbeszéd példázza: "Mennyibe kerül belföldre egy levél?" "Súlytól függ." A sörözõ polgár méla keserûséggel nyúl a pohara után: "...még ez is..."---------- Lassúdad megszeretett ex-mozdonyvezetõnk, valószínûleg képzeletben, de mégis vállalkozik végül az eladdig gyávaságból halasztott tettre: lécet csatol és elõször életében lesiklik a síugró-sáncon. Tompa puffanás, aztán a Halál fertelmes alagútjában dübörgünk gyorsuló sebességgel..., de lám, túlvilági fényesség helyett a vakító hómezõkön vágtat tova a vonat, (Fehér a Fehérben operatõri remeklés!),- hõsünkre még sok derûs év békés nyugalma vár. Ránk pedig ez a a varázslatos film, melyben az ünneplõ masiniszták kórusa úgy fújtat, sípol és zakatol, hogy csak úgy "...száll a négyhuszonnégyes..."

Csalódás! Sajnos nálam csalódás lett ez a film. Régóta vártam már Bent Hamer új filmjét, de sajnos engem nem elégített ki. A Dalok a konyhából és a Tótumfaktum után, ez szerintem egy gyengébb film lett, pedig arra számítottam, hogy lesz legalább ugyanolyan jó, ha nem jobb is.
Nálam a Dalok a konyhából abszolút favorit, viszont ez meg sem közelíti azt. Van persze néhány dolog, amit jól esett látni és érezni az O'Horten-ben is. Ami ebben is benne van, az az utánozhatatlan hangulat, és a kedves öregurak hatalmas pozitív kisugárzása. Szép az operatõri munka is és persze a helyszínek. Ám a történet és a mondanivaló nekem kevés. Tetszenek a rendezõ által megszokott nem hétköznapi cselekvések, de itt ez inkább közönségesre sikeredett. Valahogy nem érzem azt a konkrét medert amiben futnia kéne a filmnek, így bármilyen, bármennyi abszurd dolog megtörténhet a fõhõssel ( és meg is történik), jelentése ugyanakkor nem sok. Már-már néhol elcsépelt is. A film tarthatott volna akár 5 órán keresztül is, hisz a lassú téma vezetés és az abszurd dolgok kimeríthetetlen tárházát a végtelenségig lehetne fokozni. Ám már az elsõ ilyen esetnél tudja a nézõ, hogy a filmben végig ez fog ismétlõdni, magyarul bõven elég lett volna egy-két abszurd eset. Vártam a célokat, gesztusos Hamer féle fordulatokat, de sajnos nem változott semmi. Fõhösünk ugyanolyan arccal és nyugodtsággal vesz tudomást mindenrõl, így õ is unalmassá válhat egy idõ után...
Kíváncsian várom mások véleményeit, fõleg azokét, akik látták Bent Hamer több filmjét is.