Radomir egy újabb cigarettát nyom el. A tizennegyedik év negyvenedik napján még mindig idegenben ébred. Rohypnol és Leponex a menü, és ezen kívül a semmi, az unalom. 1992 óta van Radomir húsz másik boszniai társával (legtöbbjük pszichiátriai beteg) bezárva egy magyarországi menekülttáborba. Hogyan kerültek oda? Radomir még emlékszik a gránátokra, amikor a régi kórházat bombázták Boszniában, és emlékszik arra is, hogy a pszichiáter azt kiáltotta, hogy kiszabadulnak onnét. A szabadulás Magyarországig vitte őket, ahol azóta is két nővér felügyeli minden mozdulatukat. Radomir azonban reménykedik: " Egy napon eljönnek értem. Haza akarok menni Boszniába meghalni". A mai napig azonban senki nem jött, sem érte sem a többiekért. Vajon miért?