Ezzel a filmmel az a volt a legnagyobb baj, hogy nem volt célközönsége.

A másik nagy baj pedig az, hogy nem megfelelő színészeket választották a főszerepekre. Ez utóbbival kapcsolatban ugyanis a vicc poénja az, hogy éppen azért volt hiteltelen Brad és Margot játéka, mert ők JÓ színészek és nem csak tehetséges, de komoly hiátussal küzdő Némafilmes(ek). Éppen ezért pedig az volt velük a baj, hogy egyszerűen nem tudta a néző őket azonosítani azokkal a "szerencsétlen sorsú, problémákkal küszködő színészekkel", akiket ejátszottak.

Erre persze most BÁRKI mondhatja, hogy "akkor jó egy film, ha nem kell utánaolvasni". Amire általában nem azt írnám, amit most, de most van az a pillanat, amikor azt írom, hogy ebben az esetben - véletlenül! - de pont megfogták a probléma gyökerét, a "legnagyobb bajt":

Azt, hogy ez egy TÖRTÉNELMI FILM volt, némileg (túl)dramatizálva, de alapvetően megtörtént eseményeken alapuló formában. És hogy mi ezzel a baj?

Az, hogy ez a "kit érdekel" kategóriája! Kit érdekel, hogy ki volt 100(!) éve egy híres hollywoodLANDi (eredeti szövege az ingatlanfejlesztőnek) színész? Miért érdekeljen a sorsuk? Azért, mert Brad és Margot játssza el őket, azért még a legkevésbé sem fog BENNÜNKET, és szó szerint "a világon senkit" sem érdekelni. Ezért írtam a fentiekben tehát a bevételekről: mert ez így most szó szerint igaz. Elvégre, képzeljük most el, hogy ez a film Bollywoodról készült volna. Na így már érted: "KIT ÉRDEKEL?"... hát ez az. Ezért fontos tehát leírni, hogy ez már Amerikában sem érdekel senkit sem.

Sőt mi több, mivel a két főszereplő "lúzert játszik", ezért még a rajongóik is INKÁBB KIHAGYTÁK a filmet, mert annyira dehonesztáló volt a szerepük és ahogy azt eljátszották. Ráadásul Brad nem bírt leszakadni a Becstelen brigantikban nyújtott alakításáról (vö: "olaszul beszélt" - "nem vagy olasz", az arcjátéka, a flegmasága), Margotot pedig kifejezetten katasztrófálisra kellett maszkírozni azért, hogy ne Barbie-val azonosítsad. Így viszont egyikből sem jött ki az a karakter, akivel EGYÜTT TUDNÁL érezni. Akikkel nemhogy azonosulni nem tudsz, de még csak sajnálni sem. NA jó, talán Braddel együtt tudtál volna érezni, HA muszáj lenne, de nála meg hiteltelen az, hogy "nem kap szerepet", mert nem tud beszélni.

Más szavakkal, már az is jót tett volna ennek a filmnek, HA két "másodvolnalbeli, B vagy C kategóriás" színészt, vagy éppen ELTANÁCSOLT színész játszotta volna ezeket a szerepeket, ÉS a két "szupersztár" lett volna az, akik a helyükbe lépnek a hangosfilm megjelenésekor. De talán még jobb lett volna, HA AKKOR SEM ők lépnek be, hanem még mindig másik B kategóriás színészek. Mert akkor átélhetőbb lett volna az, hogy ez nem "tehetségről" szólt, hanem "képességekről", amivel azok közül sokan, akik némafilmes színészek jók voltak, már nem rendelkeztek. Pusztán az érdekesség kedvéért itt pedig azt is hozzáfűzöm, hogy így a gázsik mindenképpen sokkal alacsonyabbak lettek volna, vagyis a film akár még "szerény vesztességgel" is megúszhatta volna. És most érdemes visszatérni a magyar vonalra, lásd Lugosi Béla esetét, vagy éppen Kabos Gyuláét és még sok más magyar színészét, akik ITT körülrajongott sztárok voltak, némafilm esetén még arrafelé is - onnantól viszont esélytelenek voltak és elfeledve haltak meg.

MI TEHÁT ismerjük ezt az érzést, még akkor is, ha nem ugrik be egyből. DE Amerika nem ilyen, ők továbblépnek, nem p*csognak. Aztán néha mégis emléket próbálnak állítani azoknak, akik a vesztesei voltak "a változásnak", csak hát, mint ebben az esetben is: Ez nem jött össze. Ennek pedig az a legfontosabb oka, hogy ez a történet NEM ÉRDEKLI az embereket. Sem angróban, sem személyesen, mert nem érzünk közösséget a történtekkel. Éppen ezért a három órát meghaladó idő is egy alapvető hiba volt, hiszen ez az emberkből NEM azt az érzést váltottak ki, amire számítottak - hogy Csehov módjára átéljék a cselekmény nélküli drámát és a melankóliát, az ELMÚLÁST(!) -, hanem azt, hogy "únták a banánt". Ami ebben az esetben jogos, mert az ember valóban nem azért megy moziba, hogy ezt átéljre, erre a színházat találták ki.

És innentől volt a történet is olyan, ami feledhető. Mert az, ahogy a Nagy Gatsby-vel indítanak, az borzasztó erős volt, és bár ennek a célja nyilván az volt, hogy érzékeltessék azt, hogy "ez volt a korszak csúcsa és a vége", csakhogy innentől nem volt mivel fenntartani az "izgalmi faktort". Mert valójában ötletük sem volt. Ezt jól érzékelteti a mai értéken vett kb. 2M USD szerencsejáték adósság, ami - lássuk be - teljesen valószerűtlen. De még ha az is lenne, akkor sem lehet hitelesen eljátszani, hogy valaki Barbie-ként ennyire szerencsétlen lúzer. És van az a pont, amikor egy olyan ember, aki végre sikeres lett, az nem megy vissza ahhoz, aki ennyire lúzer. Nem hihető. Tehát ezekben az estetekben is éppen az a gond, hogy még ha volt is valami valóságalapja a történetnek, akkor azt ha jól játsszák el, akkor hihetetlen, ha rosszul, kkor meg hiteltelen lesz. Erre a célra éppen ezért találták fel a dokumentumfilmet.

Innentől pedig már teljesen érdektelenné vált az, hogy a film azt akarta bemutatni, hogy "milyen boldog évek voltak azok", amikor LELKESEN; AMATŐR(!) MÓDON készültek a filmek, amikor még a személyes kapcsolatok és az emberek számítottak, mert NEM GYÁRTOTTÁK a filmeket a filmGYÁRAKBAN, hanem valójában "futószalagon" forgattak egymás mellett, de Szabadon. Ezért volt hiba például az, hogy a filmben nem bontották ki a Hays magatartási kódex lényegét sem, pedig lett volna értelme ebben a kontextusban, ugyanis emiatt is sok színész veszítette el a munkáját, mert már nem számított annyira a "testük". Ezért vonult a fél filmvilág illegalitásba, amit a "seggl*ukkal" érzékeltettek, vagyis azzal, hogy ami korábban "normális volt", az már csak "alvilági lehetett" és ennek megfelelően a pomba már csak vulgaritás formájában jelenhetett meg. Mert elveszett az Ártatlanság és az ocsmányság vette át a helyét. Az elefánt a buliban vs. az egér a szájban - sic transit gloria mundi.

A film tehát ezt a fajta embertől való elszakadást akarta bemutatni, ezért is kerültek a végére a CGI(!) csúcs filmek a Ben Hur UTÁN: Egyre kevésbé számít a színészet, és ezért annak a kora TELJESEN le fog áldozni. Mert nem lesz rájuk szükség, a szakma el fog tűnni ebben a BÁBELI zűrzavarban. Ezt kellett volna a három órás játékidőnek kiváltani az emberekből, de hát, a közelében sem volt ennek.

És még ha lett is volna? Az emberek akkor sem a melankóliát, a drámát, az elmúlást szeretnék látni, hanem egy megoldást. És így zárul be még egy kör: ha egyszer Brad és Margot kerül a stáblistáról, akkor tőlük Ezt várná el az ember: Oldják meg, legyen megoldás, legyen akár egy "NAGY MONOLÓG" is Barbiéktól, de történjen már valami. Az, hogy a FILM, mint ANYAG is elmúlik, elfolyik, feloldódik a semmiben, azt az emberek nem drámának élik meg, hanem nem fogják a művészi értelmét látni. Azt sem fogják, hogy bár valójában a Netflix is tele van filmekkel, DE NINCS SEMMI, amit igazán szívesen megnéznél ebből a tömény giccsből. Ez pedig azt jelenti, hogy valójában nem akkor, hanem ma gyártanak mindenféle ipari hulladékot a futószalag, és nem akkoriban. Tömeges gyártás, sorozatok orrba-szájba, de nagyon csekély mennyiségben olyan eredménnyel, amit érdemes is lenne megnézni és nem múlik el másnapra a "fogyasztói társadalom" szent oltárán.

Nem véletlenül volt tehát bemutatva az, hogy a "FilmSzínház" kezdetekben valóban egy black tie esemény volt, olyan, mintha az operába mentek volna el a közép és felsőosztály tagjai, majd ez süllyedt le oda, hogy már a legolcsóbb és - többnyire! - a legigénytelenebb szórakoztatási formává vált. Ahová nem a filmért mennek be az emberek - vö. csókjelenet -, mert az már nem is érdekli őket. Ezt az ÉLETérzést jellemzi számos hozzászólás, ami pont erről szól: "Hogy ők szórakozni akarnak, amikor moziba mennek." És nincs ezzel semmi baj sem, mielőtt valaki félreérti. Éppen ellenkezőleg, az egy jó dolog, hogy ezt ma már bárki megteheti, csak ez így éppen a "kaberé" műfaját öli meg, hiszen arra nem lesz igény. Ez pedig azzal jár szükségképpen, hogy külön válik "felsőbb tízezer", és mindenki más. Ezt pedig a filmben is bemutatnak, méghozzá úgy, hogy bár nagyon oda akarnának tartozni, de tenni nem igazán akarnak ezért. Ezért lesznek irigyek és dúl bennük a harag azokkal szemben, akik többek náluk, ha másért nem is, az anyagiak okán. Ez az oka annak, hogy nem is tesznek semmit azért, hogy valaha is odatartozzanak, hanem inkább okádnak rájuk - ahogy azt Margot is megtette a filmben. Mert ennyire telik tőlük, az öncélú "fikázásra", "hányásra" - igaz-e kedves fórumtársak -, hiszen ha már a partikra sem hívják meg őket, akkor legalább itt adhassák ki magukból a gyűlöletet és a megvetést, ami forr bennük. Hiszen tudható hogy jobb kinn mint benn, vagyis ha a róka nem a vállán van valakinek, hanem kívül. Az olyan megkönnyebbülés hangulatot ad, ugye?

És hogy ezt miért írtam le?

Mert jól látható az, hogy a Babylon azzal kezdődött, hogy abban az amatőr, de Szerethető(!) világban valójában NEM számított a pénz. A szerencse és az akarat többet ért. Bárki bemehetett a bulikba, az emberek egyszerűen csak féktelenül boldogok akartak lenni a Nagy Háború után. És tudták is magukat jól érezni, egészen addig, ameddig nem lett a filmgyártásból is egy kíméletlen pénzgyártás, amiben nincs már emberség, csak üzlet. A kábítószer, a hedonizmus persze megmaradt, de az őszinte, egyszerű tombolás és vidámság - az már nem létezik.

És akkor most jönnek azok a kérdések és válaszok, amitke valójában feltett a Babylon, de szokásosan senki sem akarta sem észrevenni, sem megválaszolni. Pedig ezek megértése érdekében volt fontos több mint három órásra venni a film időtartamát és ilyen hosszúra venni ezt a kommentet is:

TE melyik korban élnél szívesebben? TE nem mentél volna el szívesen azokba a bulikba?

Neked nem hiányzik az a fajta féktelen szabadság és ÉLETVÁGY, amikor nem számított, hogy a felső tízezerhez tartozol-e, mert nem ezen múlt, hogy "bármit megtehess"?

Mert ha erre az utóbbira a válaszod az, hogy "nem, mert ma jobb", akkor éppen azt mutattad be, hogy valójában nem akkor építették Babylont, hanem most. Mert most van az, amikor az emberek már egyáltalán nem értik egymást.

Mert nem is akarják.

És így múlik el a világ dicsősége.

Is.