"'Olyan szép, mint egy esernyő és egy varrógép találkozása a boncoló asztalon' - Lautréamont e mondata valósággal jelige lett a szürrealisták számára, s ez Az andalúziai kutya kulcsa is." (Georges Sadoul)
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hülyeségeket beszélsz, azt ugye tudod? Arra célzok, hogy azt írtad, hogy illogikus és nem lehet benne összefüggést keresni. Gyakorlatilag minden kép egy szimbólum, amit a pszichoanalízis módszereivel lehet csak megfejteni, mert a köznapi gondolkodás elől el van rejtve a mondanivaló.
Azt hiszem rájöttem, hogy minél több némafilmet nézek annál jobban megfogalmazódik bennem az a dolog, hogy csak egy jó van bennük: az átlag játékidõ nem haladja meg a 2 órát, mert biztos megölne mindannyiunkat! :) Bunuelnek végül is sikerült elérnie a célját. Annyira megbotránkoztatott, hogy meg is utáltam ezt a filmet. :)
Melyik filmben volt az, amikor a szerzõ nem tudta mi legyen a könyve címe... erre megkérdezték tõle: Vannak-e a könyvében dobok vagy trombiták? - Nincsenek, mondta... és erre azt tanácsolták neki, hogy legyen a címe a mûvének: "Se dobok, se trombiták" - vagy valami hasonló
Én is megnéztem még egyszer a Diagonális szimfóniát, elhatároztam, többet nem nyilatkozom a régi emlékeim alapján. Finomítok: nem "kiakasztó", inkább úgy mondanám, az absztrakciónak ez a foka már igen távol áll tõlem. Éppen mert nem tudom belelátni a muslicákat.(Richter Ritmusait már jobban szeretem.) A példát különben csak azért tettem Az andalúziai kutya mellé,hogy egy egészen máshogyan megközelítendõ filmet említsek. Tekintve, hogy némelyeknek Bunuellel is problémái voltak.
Nyilván, betépve is "adott anyagból" dolgozik az elme, csakúgy mint tisztán. Tehát új elem nem jelenik meg, azt az elfogyasztott szer nem teremt, csupán a meglévõk rendezõdnek általa másféle rendbe. Ami szélsõséges esetben lehet akár közel káosz is. (A teljes káosz léte/nem léte megint egy olyan probléma, amely galaktikus távlatokba visz...:)
Megnéztem párszor az említett Diagonális szimfóniát, amely számomra a káosz egy igen korai, és figyelemreméltó reprodukciójának tûnik. Majdnem olyan, mint a felgyorsítva kavargó felhõk, vagy pl. a muslicák tánca a lámpa körül. Nem kiakasztó, hanem szép. :)
Mert lehet, hogy a felsõbb hatalmak léte/nem léte éppen az emberi létezés legalapvetõbb tényeivel függ össze, ezért viszonyul hozzá mindenki valahogyan. :)
A hallucinogének hatása alatti alkotás vagy a Lautréamont-féle esernyõ-varrógép párosítás eredményét tekintve szerintem nem sokban különbözik. Viszont amíg ember alkot és nem a véletlen (lásd egyéb irányzatok),úgy vélem, mindig marad benn egy "emberi tényezõ", ami lehetõvé teszi a befogadókban a hasonló értelmezések kialakulását. Végül is, szerintem a szürrealizmus nem tudta (nem is akarhatta) kiküszöbölni az alkotó személyiséget. Akár be van lõve, akár szabadon asszociál, nem bújhat ki a bõrébõl. (Egyébként meg kénytelen vagyok még egyszer megnézni a filmet, most már engem is izgat, milyen logikát fedeztem fel benne annak idején.)
Nem is a kollektív tudatalattit, hanem az archetípusok létezését, ami szerintem nem függ össze a hittel vagy a vallással. Bizonyos fogalmakkal kapcsolatban mindenkiben ott él valamilyen elképzelés, de ez kiben-kiben másképp tárgyiasul. Ezek a fogalmak az emberi létezés legalapvetõbb tényeivel függenek össze, mindenki viszonyul hozzájuk valamiképpen, nem tudom, miért kellene a meglétükhöz felsõbb hatalmat feltételezni. Lehet, hogy a "kollektív tudatalatti" fogalmát nem éppen Jung szellemében használtam.
Hát ez az, hogy te elfogadod a kollektív tudattalant objektívnek, ami számomra pl. azt jelenti (sarkítok): isten van pont. Ez meg azért megérne még jónéhány misét, hogy stílusos legyek... :)
Igen, ez így használható elméletnek tûnik, de akkor fordítsunk a dolgon! :) Egy mûvész tudatos alkotással (bár pl. Dali alkotott hallucinogén drogok, peyote, légyölõ galóca és hasonlók hatása alatt/után, ami alapján a tudatos alkotás már jóval nehezebben feltételezhetõ) apellálhat-e a közönség (kvázi, az emberiség) kollektív tudattalanjára, mint dekódoló "mechanizmusra"?
Ez már azért szerintem a mágia kategóriája, amelyben a logikának nem sok szerepe van. Viszont mûködik (ez is), mint tudjuk. :)
Két ember még kiolvashat szögesen ellentétes dolgot ugyanabból a képbõl, de lehet, hogy hat-nyolc-tíz ember értelmezésében már több közös pontot találnánk. Sõt, megkockáztatnám, hogy még az idézett (úgymond)szerencsétlen példa esetén is megtalálhatnánk a két vélemény közös nevezõjét. Csak egy kis mélylélektan. A szürrealizmus eszközrendszere szerintem kitûnõen alkalmas a kollektív tudatalatti tartalmak megmozgatására (ami számomra nem egy misztikus fogalom), ilyen értelemben objektívabb, mint gondolnánk. Mindezt csak azért írom, mert szerintem nem teljesen reménytelen vállalkozás egy hasonló alkotást sokak számára elfogadható módon értelmezni, nem biztos, hogy ahány szubjektum, annyi értelmezés.(Az elõbb ezt már leírtam egyszer, de elszállt az éterbe; lehet, hogy valahol váratlanul felbukkan még.)
Hirtelen nem volt elõttem a Diagonális szimfónia, és rákerestem. A YouTubeon fenn van minden! Egy csomó Ruttmann, fantasztikus... Egy csoda ez az internet! :D
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások