Megtörte a csendet az a nő, akit a balhés sztár még 2020 áprilisában fojtogatott, majd vitt a földre egy reykjavíki bárban. Ezenkívül előkerült egy német nő is, akit Miller a saját lakásában zaklatott idén februárban.
A legyőzött című német Netflix sorozat a II. világháború utáni lerombolt, megszállt Berlinbe visz minket el, ahol a bűn minden létező formája virágzik. Itt kéne rendet tennie egy brooklyni zsarunak és német kolléganőjének...
Szokatlan módon a mozikat kikerülve rögtön az HBO GO-n landolt a Dealer, a Womb – Méh és a Csak a szél rendezőjének Berlinben díjazott alkotása, a Rengeteg – Mindenhol látlak, ami egyszerre folytatása és remake-je (afféle javított verziója) korábbi, 2003-as művének, a Rengetegnek.
Négy évvel azután, hogy Arany Medvét nyert Testről és lélekről című filmjéért, zsűriként dönt majd az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyben lévő alkotásai sorsáról.
Korunk legjobb akcióhősnője Charlize Theron lett, és a Budapesten forgatott, de Berlinben játszódó Atomszőkében mindent túlél és mindenkit lenyom, kivéve a dögös francia kémnőt. Vele mást csinál.
Persze, nem teljesen ugyanannak a történetnek a német verziójáról van szó, és a német verzió is részben arab, de az alapszitu nagyon hasonló, csak ezek a srácok keményebbek, mint a kád széle!
Több botrány is övezte idén a jubileumi, 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztivált, amelynek díjátadó gálájára szombaton került sor.
Legéndy Jácint avantgárd költő, akinek Földalatti Oltár című verseskötete nemrég jelent meg a Kalligram Kiadónál, november 9-én este a Berlini Fal tövében ad elő sajátos, improvizatív performanszt.
A sztori csapnivaló, a kocka Ladával száguldó Charlize Theron és a sok '80-as évek zene viszont veszett jó!