Július 17-től dupla részek jönnek, július 31-től pedig Magyarországon először a szinkronizált második évad várja a nézőket.
Hivatalosan még nem jelentették be, de a Disney már javában tárgyal egy nemrégiben Oscar-díjat nyert alkotóval.
Kijött egy újabb rövid előzetes Yorgos Lanthimos Poor Things című feminista Frankenstein-parafrázisához.
Kijött egy előzetes a Netflixre július 7-én érkező Szélhámos rokonokhoz, amelyben Pierce Brosnan játssza a rettegett, kekec apóst – aki történetesen bankrabló.
Június 5-én, hétfőn 21:35-ös kezdettel debütál a DUNA Televízión A híd című 2011-es svéd-dán thrillersorozat, aminél sokak szerint azóta sem készült jobb.
Az alkotók a figura latin-amerikai gyökereiben akarnak elmélyedni – de egyéb titkokat is elárultak egy új interjúban.
És az első előzetes is megérkezett a Martin Scorsese által rendezett, először a most zajló Cannes-i Filmfesztiválon látható történelmi bűnfilmhez. Garantált a libabőr!
Nemrég derült ki, hogy sok minden más jóság mellett a jövőben egy Agymenők-spinoffszéria is érkezik az átalakuló HBO Maxra. A rajongók persze már alig várják, így a neten rögtön megindult az ötletelés, hogy miről is szólhatna a közelgő sitcom. Mutatjuk a legizgalmasabb felvetéseket!
A jól ismert történet legújabb feldolgozásának előzetesében a színésznő egyszerűen ellenállhatatlan Milady szerepében.
Az 1987-es erotikus thriller alapján készült széria hamarosan a SkyShowtime-ra érkezik. Az egyik főszereplő addig is megpróbált kedvet csinálni hozzá…
Kijött a teaser, vannak új képek is, és azt is lehet már tudni, hogy júniusban folytatódik a Netflixen a lidércnyomás – többek közt Salma Hayekkel.
Most már mozgóképes bizonyítékot is kaptunk arra nézvést, hogy a Szex és New York folytatásának második évadában tényleg ismét találkozhatunk Aidannel, hiszen megérkezett az első előzetes.
A 2019-es Marvel Kapitány folytatásában Brie Larson karaktere vezeti a csupa nőből álló szuperhőstriót – de nem megy minden zökkenőmentesen.
A francia Maïwenn által rendezett kosztümös filmben, a Jeanne du Barryban a sztár XV. Lajost formálja meg.