Egy kijevi fotóról, az ablakot támasztó könyvkupacról és a végtelen panelrengetegről, amit most bombázók rombolnak földbe. Rakovszky Zsuzsa-vers segít a zavaros patakként folyó időben.
Oppenheimerről, a Bhagavad-Gítáról és a történelmi ember gyengeségéről, miközben a világ újra nukleáris fenyegetéssel néz szembe. Buddy Endre jegyzete.
A világot nem tudjuk egy történetben elmesélni – szól a posztmodern irodalom legfőbb tantétele. Éppen erre alapoz Putyin is, amikor dezinformációs háborút vív a valóság ellen.
Egy új versantológia, A ránk bízott kert húsba és lelkiismeretbe vág, mégsem nyomasztani vagy vádolni akar. Azt szeretné elérni, hogy a természetre nem külső, fenyegető erőként nézzünk, hanem tőlünk elválaszthatatlan részként. Hiszen itt születtünk és itt fogunk meghalni is.
Az oktatásban keletkezett károk csak évtizedek után mutatkoznak, és helyrehozásukhoz újabb emberöltők kellenek. Ez már olyan hosszú idő, hogy nem engedhetünk meg magunknak hibát.
Egyetlen mondat, de könnyen befészkeli magát az ember fejébe James Joyce szállóigéje a történelemről. Ki lehet belőle hámozni valamit egy rövid blogbejegyzésben? Buddy Endre megpróbálja.
Megvan még, hogy amikor 2020-ban kitört a világjárvány, és mindenki karanténba vonult, milyen nagy lelkesedéssel bizonygattuk, hogy öröm az ürömben, most végre megtanulunk rajzolni, zongorázni és istenbizony elolvassuk a teljes Eltűnt idő nyomában-t?
Lehet cifrázni, de az ember (legalábbis én) alapvetően két okból olvas: 1) kicsit azért, mert élvezetet keres benne, a képzeletét tornáztatja és a szépérzékét eteti, és 2) nagyrészt azért, mert nem akar hülye maradni.
Nem sci-fi paródiának, hanem vicces sci-finek tartja új könyvét Kőhalmi Zoltán, aki Az utolsó 450 évben a Földünk pusztulásáig tartó időszakot meséli el – különös szerephez juttatva egy mézesmaci-palackot. Aminek a lebomlási ideje 450 év, tehát itt lesz akkor is, amikor mi már régen nem. És amikor az általunk megismert világ már a feje tetejére állt.
Az ezerkilencszáznyolcvannégyezés létező népsport. Lényege, hogy bármit, ami nem tetszik, orwelli disztópiának kell nevezni. Buddy Endre jegyzete.
Igen, pont erre van szükségünk! Íme egy könyv, ami nem húz éles határvonalat tudomány és mítoszok között. Guido Tonelli részecskefizikus hét napban meséli el az univerzum születését az ősrobbanás előtti vákuumtól az ember megjelenéséig.
Egyetlen újságíró sem szerepel Kovács Bálint huszonkét novellát tartalmazó kötetében, de az minduntalan átjön, hogy a szerző azt csinálja, amit az írónak és újságírónak elsősorban csinálnia kell (az íráson túl, persze): itt él közöttünk.
„Csak kitalálunk valami jobbat” – mondja a barátom, akivel a Bartók Bélán ülünk, és a derékig érő utcazajban arról beszélgetünk, hogy vajon most majd kihalunk-e.
Azt hittük, az internet a szabad világ lesz. Most, húsz-harminc évvel később a virtuális teret nagy hatalmú gyarmattartók osztották fel egymás között. És nem tudjuk, meddig tudnak még terjeszkedni.
Széljegyzet egy amerikai klasszikushoz: John Steinbeck regénye olyan világosan mutat rá, mi a baj a kapitalizmussal, hogy receptre kellene felírni a mai embernek.
Bödőcs Tibor sokak számára lett most messiás. Várják tőle, hogy helyrepakolja, amit helyre kell. Korábban azt mondta, nem ír, mert ők hárman, Szókratész, Jézus és ő nem írnak, de aztán csak megjött a kedve. Kritika a Mulat a Manézs című könyvről.
Olvasom a híreket. Miért is? Azt hiszem, állampolgári kötelességem. Vagy hát: polgári. Az államot ebbe ne keverjük bele. Tehát olvasom, valószínűleg túl sokat.
Füst Milán regényhőse konyhafilozófus, aki konyhába küldené a nőket. De valamiért mégis érdekes annyira, hogy elvigyen a hátán egy négyszáz oldalas regényt. Most, hogy megjelent Enyedi Ildikó belőle készült filmje, újraolvastuk A feleségem történetét.
Tíz éve jelent meg magyarul a japán író ezeroldalas regénye, az 1Q84. Akkor éjfélkor a világ néhány könyvesboltja előtt tömött sorok álltak, mintha a legújabb iPhone jelenne meg. Már az első héten több millió példányt adtak el a kötetből. De mi van, ha a grafomán sztáríró csak blöffölt?
A címben persze az Anna Karenina első mondatát ferdítem. Tolsztoj fordítva írta: szerinte minden boldog család egyforma, a boldogtalan családok viszont más és más módon boldogtalanok. Halász Rita tavaly megjelent regénye egy nő története, aki kilép egy bántalmazó kapcsolatból. Kiderül, hogy a boldogtalanságnak is vannak hasonló mintázatai, a boldogságra sokkal nehezebb rájönni.