Az 1906. április 9-én Pécsett Vásárhelyi Győző néven született művész kétségkívül az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar-francia képzőművészként vonult be a történelembe - a festészet, a grafika, az építészet, a dizájn, a kinetikus és az optikai művészet területén egyaránt. A szürrealizmusban, a geometriai és absztrakt formák dzsungelében, valamint a modern művészetben tett bátor kalandozásai az op-art mágusává és kiemelkedő alakjává tették.
Újra felnyílnak a sorompók és egy estére leköltözik a buli a mélygarázsba! A Müpa 2016-ban azzal a nem titkolt szándékkal hívta életre rendhagyó tehetségkutatóját, hogy amellett, hogy teret és lehetőséget biztosítson a feltörekvő fiatal zenészgenerációnak, olyanokat is az épületbe csábítson a nem mindennapi programmal, akik eddig ritkábban jártak az intézménybe.
Ahogyan az Európa Kiadó elmúlt három és fél évtizede is sokféleképpen szól arról, ahogyan és ahol élünk, úgy Menyhárt Jenőék négy dalt tartalmazó új EP-je, a Nincs kontroll igazi Európa Kiadó-lemez. A világ dolgait és az életünk legszemélyesebb ügyeit egyszerre felvillantó dalokban jéghegyek, csokor vörös rózsák, Budapest és New York váltogatják egymást. Ráadásul kapunk egy megkapó feldolgozást is.
Ismét Budapestre érkezik John Malkovich. Az amerikai világsztár Report on the Blind című önálló estjét mutatja be a magyar közönségnek május 23-án a Budapest Kongresszusi Központban.
Most bárki megszerezheti a járműveket, amikben Tupac és Notorious B.I.G. életük utolsó perceit töltötték.
2018. március 7-én 20:35 órakor az ATV élő közvetítésében kiderül, melyek voltak a 2017-es év legjobb albumai és hangfelvételei, s ezekért kik kapják az idei Fonogram-díjakat!
Minden édesanya szíve táncra perdül a Mazamata X legújabb dalától – a világcsavargó rosszfiú, Árkosi Szabolcs (akit korábban az Anselmo Crew zenekar dalszerző-frontembereként ismerhettünk) és vagány szerzőtársa, a jelenleg Spanyolországban élő Kóródi Gyöngyvér ugyanis igazán egyedien, a tőlük megszokott humorral átszőve énekelnek ódát az örök gyermekkor örök fénypontjához, a paradicsom kapujához, a mama főztjéhez.
Quincy Jones iszonyú szórakoztató és tartalmas interjúban mesélt Brandóról, a Beatlesről, Trumpról, Kennedy meggyilkolásáról és a mai zenéről lélektelenségéről.
A fővárosi Orient Fall hosszas várakozást követően a 2015 végén bemutatott nagysikerű ’Fractals’ című nagylemeze után a napokban
Még fel sem ocsúdtunk a múlt heti bejelentéséből, itt van a következő nagy durranás. Az idei Sziget Nagyszínpadának negyedik headlinere az Arctic Monkeys lesz.
Számok, amik örökre összefonódtak egy filmmel, egy színésszel, egy életérzéssel. Ebbe a cikkbe csak dalos számokat válogattunk be, így senki ne keresse a listán a Star Wars vagy a Jó, a rossz és a csúf zenéjét!
Ha megszólalnak ezek a dallamok, azonnal katapultálunk a múltba. Íme a kedvenc retro főcímzenéink a Szandokántól a Família Kft-n át a Twin Peaksig.
A minap több aktuális világsztárt jelentett be a Sziget a Nagyszínpad headliner sorába, köztük a folkosból alternatív rock
A Budapest Jazz Club eredményei és fennállásának tízéves évfordulója nem csak az intézmény, de egyben a hazai jazz zene sikere is, melyben a klub tulajdonosainak és munkatársainak, a fellépő hazai és külföldi művészeknek, szervezőknek, és nem utolsó sorban a közönségnek egyaránt oroszlánrész jutott. Az egy évtizednyi működésnek köszönhetően a Budapest Jazz Club a valaha volt leghosszabb ideig aktív, így jelenleg a legrégebbi jazzklub Budapesten.
Még csak fél éve jelentette meg Totally Disco című új nagylemezét az újságíróként és szerkesztőként és Majdnem Híres Rocksuli-társalapítóként is ismert Bihari Balázs zenekara, a Hippikiller. Ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - BB két vadiúj cuki számmal jelentkezik. Figyelem, fokozott unikornis- és flamingó-kontent!
A töbszörös Grammy-díjas előadóhoz a Grammy-jelölt hip-hop sztár, Cardi B csatlakozott a „Finesse” remixben. A dal eredetileg Mars 2016-os ‘24K Magic’ albumán jelent meg, az új verzió és a retró videóklip pedig egészen új szintre emeli a funky számot.