Mivel a Pécsi szálat Szabó Simon tartja kezeiben, ne vegyünk rá mérget, hogy valódi választ találunk a kérdésre, hogy miért érkezett Pécsről annyi sikeres zenekar, a szórakozás viszont garantált.
Minden hónap első keddjén kiemelt kedvezményes jegyekkel várunk a PORT.hu-n a legkülönfélébb kulturális programokra.
Rövid animációval köszönti a Belvárosi Betyárok zenekar az április 24-én névnapjukat ünneplő Györgyöket. Második lemezük egyik felvételéből készítettek egy zenés videót, ebben szokásukhoz híven a gyerekek reakcióit valódi gyerekszereplőkkel rögzítették. Add tovább a videót, vidám Gyuri-napot!
Nemrég jelent meg a BittnerSweet legelső nyilvános felvétele Bármerre címmel, de már itt a második, egy szerelmi háromszög-történetet feldolgozó dal, a Páratlan, melyhez most videoklip is készült. Szerzője-főhőse, Bittner Dániel és zenekara hamarosan élőben is bemutatkozik a közönség előtt.
Újra megrendezik Budapesten Magyarország egyik legnépszerűbb könnyűzenei versenyét, ezúttal Fülesbagoly Tehetségkutató Special néven. A korábbi elnevezés azért módosult, mert a zenei vetélkedő kiegészült egy networking tevékenységgel. Ennek értelmében a Kobuci Kertben június 9-én megrendezett döntőn a zeneipar számtalan területéről jelen lesznek szakemberek, hogy párbeszéd, együttműködés indulhasson köztük és a zenészek közt. A szervezők biztosítanak a zenekaroknak fesztiválos fellépéseket, sajtókampányt, előzenekarozást, stúdiózást, klipkészítést és játszást, rádiós jelenlétet és arculattervezést is.
Kurt Cobain születésének évfordulóján összeszedtünk öt olyan filmalkotást, amelyben igen kreatív módon nyúltak valamely, aláfestő zeneként használt Nirvana-számhoz.
Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész 2019. március 15-én „a klasszikus és kortárs zongoraműveket egyedülálló virtuozitással, egyéni látásmóddal és érett muzikalitással interpretáló, nemzetközileg is sikeres előadóművészete, valamint Cziffra György életművének és emlékének ápolását szolgáló értékes munkája elismeréseként” Kossuth-díjat vehetett át a Parlamentben.
Február elején jelent meg a világjáró svéd-magyar énekes-dalszerző, Bozóky Felícia Lili egyszemélyes projektje, az I Am Soyuz Whipple című bemutatkozó nagylemeze. Lili, aki szorgalmasan ugrál a világjárás, a zenélés, és hétköznapi munkája, az orvoslás között, most egy klippel áll elő.
A lett indie rock csapat, a Carnival Youth most jelentette meg Phantom Planet címen az első single-jét hamarosan érkező harmadik lemezéről. A Phantom Planet dupla single-ként a Birthday c. dallal érhető el.
Igazi szabadság-érzéssel kényeztet el minket a HolyChicks. A Magneoton csajos pop-rock négyese „Szabadon” című videóklipjével ad egy kis ízelítőt a holnap, vagyis nőnapon megjelenő albumából.
Március 12-én ismét vár a KultúrKedd, amikor is egy teljes napig, egyedi kedvezménnyel kínáljuk kulturális programjaink, színházi és zenei előadásaink jegyeit a PORT.hu oldalon.
Mesterséges intelligencia, VR, szimulációs elméletek, állampolgárságot kapott robotnők tematizálják a zenekar jellegzetes hangzású pszichedelikus-elektronikus tánczenéjét.
Erkélyen ücsörgős, merengős pillanatokat örökít meg a twentees február végén érkező albuma. A Balkon a klisémentes gitárpop formáció második nagylemeze, melyről a címadó dalt most egy szövegvideóval kísérve mutatják be.
A Szojuz az egyetlen még működő űrhajó, amivel kiléphetünk a kozmoszba. Ez az űrhajó viszi az embereket a Nemzetközi Űrállomásra és hozza vissza őket a Földre - amerikaiakat, oroszokat egyaránt. Az egyetlen út az űrbe a kazahsztáni Bajkonur űrállomásról vezet - onnan indult el Gagarin is a csillagok közé. Ennek a kényelmetlen és kicsit rozsdás romantikának ugyanakkor fantasztikus varázsa is van. Hogy mindennek ellenére akkor is menni kell, felfedezni kell, és a hálásnak kell lenni azért, ami van. Megjelent az I Am Soyuz első nagylemeze, a Whipple.
Pély Barna, a hazai zenei élet egyik legizgalmasabb alakja, sikeres popdalszerző, gitáros, énekes, tanár, tehetségkutatós zsűritag most még egy újabb arcát mutatja meg: pályafutása során első alkalommal egy kizárólag új dalokat tartalmazó, saját aktuális elképzeléseit tükröző, színes, izgalmas szólólemezt jelentet meg 2019 elején Blue Heart címmel, mely fizikai formátumban január 9-étől kapható a kijelölt MOL töltőállomásokon.
Tóth Viktor jazz szaxofonos, zeneszerző hetedik lemeze LAMU címmel jelent meg a napokban, a belga elNegocito kiadó gondozásában. A szaxofonos három kirobbanóan sikeres koncertfelvételéből állította össze az anyagot, melyet az elmúlt években a Mahasimadavi Players elnevezésű nemzetközi sztárgárdával vett fel.
De közel sem ez az egyetlen változás a dalszerző-énekes életében, aki nemrégiben zenekari felállásra váltott, márciusban érkezik harmadik nagylemeze, a most megjelent Help Me Out of Here-rel pedig bekerült A Dal 2019 műsorába is.