Indiana Jonesból cinikus, alkoholista külpolos újságíró lett az Ébredj velünkben, ami ugyan Az ördög Pradát visel klónja,
A római trehány népség volt, komplett légiókat és tömör arany sasokat hagytak szanaszét Európában, ezek közül is a leghíresebbet
A második részek és könyv-adaptációk kegyetlen tanulságai - miszerint mindig az első a legjobb, és a vásznon lehetetlen több
A Sztárom a páromat is jegyző Roger Michell ezúttal a reggeli műsorok kulisszái mögé kalauzol bennünket. Az ötlet jó és különösen
Hihetetlen látvány orgiával kényezteti szemünket Zack Snyder, aki többek között a 300-at és a Watchmen: Az őrzőket is jegyezte.
Még egyetlen földönkívüli sem lépett senki emberfia tyúkszemére, ám máris nagy bajban az emberiség. Mert ha az amerikai tengerészgyalogosoknál
Nagy a sürgés-forgás a talált tárgyak osztályán, de mondhatnánk úgy is, hogy a Sasadi úton; helycsere készülődik ugyanis
Ami cool, az cool. Ha Michael Caine egyszer megigazítja nyakkendőjét, felölti morcos brit arckifejezését, és elindul seggberúgni
Azok a filmek, amelyek film- vagy tévéműsorok készítéséről szólnak, többletjelentéseket hordoznak, okkal van megmutatva bennünk
Az eddigi thrillerek után a kör egy dialógokra épülő, leginkább egy tárgyalótermi krimihez hasonlító epizóddal zárul, szerencsére azonban ez mit sem von le az érdemeiből.
Komoly kihívás előtt áll az a falfirkáló, aki pár éve a pesti Toldi mozi alagsorában elhelyezett A lány, aki a tűzzel játszik
Van egy szép mosolyú leány, aki igazságtalanul elveszíti az állását egy kisebb televíziós csatornánál. Vajon kap-e valahol
Sziporkázó klasszikusok és imádnivaló üdvöskék, szellemes szatíra és édes romantika, érdekfeszítő kulisszatitkok és izgalmas viszonyok – ezt ígéri Roger Michell új filmje. Ám aki sokat markol, keveset fog.
A magyar származású Oscar-díjas filmes egy híres, nyoma veszett római légió után kutakodik Britanniában és Kaledóniában. Kevés ütközetet kínál, a becsületet a kutatókaland két hőse viszonyának alakulásában méri meg. Ez nem baj, az ellenben igen, hogy az egyik színész jó, a másik meg nem.
Soha nem tapasztalt látványorgiával kényeztet a 300 rendezője, Zack Snyder új filmjében, az Álomháborúban. Mindezt azonban csúnyán lerontja, amikor dögös főhős-leányai megszólalnak.
Bosszantó, mikor az embert nem hagyják nyugodtan filmet nézni. Különösen akkor, ha egy jó film élvezetét zavarják meg unos-untalan.
Anthony Hopkins borostyánnal benőtt konyhakertben, lompos macskák között fel-alázik, a bajsza alatt röhejes bölcsességeket
Kicsit mindig félek, ha egy általam kedvelt filmnek elkészítik a folytatását. Ilyenkor mindig benne van a pakliban, hogy
Kicsit mindig félek, ha egy általam kedvelt filmnek elkészítik a folytatását. Ilyenkor mindig benne van a pakliban, hogy
James Cameron 3D-kameráival extrém látványos lett a vizes-cseppköves föld alatti világ, de szörny, feszültség és jó színész