Pécsett folytatódik a hátrányos helyzetű gyerekek étkezésére adományt gyűjtő jótékonysági kezdeményezés, a Tekerj, hogy segíthess program. Budapestet követően, múlt héten Szegeden lendült akcióba a Budapest Bike Maffia (BBM) és a Cofidis Magyarország, szeptember 16-án pedig a Pécsi Napokon, a Széchenyi téren lesz megtalálható a sátor, ahol a görgőkre szerelt bicikliken megtett minden egyes kilométer után három rászoruló gyerek napi étkezését tudja biztosítani a lelkes tekerő közönség.
Az október 6–15-ig tartó Design Hét Budapest rendezvénysorozat egyik leginkább közönségcsalogató programpontja a Nyitott Stúdiók bemutatója. A tizenhét kiválasztott műhely látogatói betekintést nyerhetnek a tervezési és gyakran a gyártási folyamatokba is, valamint saját szemükkel láthatják, hogy a designerek és designstúdiók évről évre egyre felkészültebben várják az érdeklődőket.
Elindult a szüreti szezon, ami azt jelenti, hogy Villánytól Miskolcig lépten-nyomon borral, sörrel és pálinkával kínálnak bennünket. Íme kilenc esemény, ami kiváló alkalmat ad a kulturált kóstolgatásra.
Negyedik alkalommal indult el a Színes Város Budapest Fesztivál az erzsébetvárosi Kertész utcában. Az alkotók látványos videóján megelevenedik a lehangoló tűzfal újjászületése.
A Turizmus Világnapját ünnepelve a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) – a tavalyi közönségsikert látva (közel 2000 érdeklődő) – idén is turisztikai nyílt napot szervez partnereivel 2017. szeptember 27-én.
Szeptemberben sem kell búcsút inteni a fesztiválszezonnak: a tokaji hegyvidék ékszerdoboza, Tállya idén második alkalommal nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A hónap második hétvégéjén könnyű-és komolyzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, gyerekprogramokkal, borpiknikkel és futóversennyel készülnek a Kerekdomb Fesztivál szervezői. Tóth Vera, a 30Y, Szirtes Edina Mókus és a Belmondo is a fellépők között lesz.
Nyolcvan nap, hatvan party és koncert, összesen 162 ezer látogató: ez a siófoki PLÁZS idei mérlege, számokban.
Vidéken folytatódik a hátrányos helyzetű gyerekek étkezésére adományt gyűjtő jótékonysági kezdeményezés. A tavasszal Budapesten megrendezett sikeres programot követően vidéken először Szegeden lendül akcióba a Budapest Bike Maffia (BBM) és a Cofidis Magyarország jótékonysági programja. Szeptember 2-án a Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon lesz megtalálható a sátor, ahol a görgőkre szerelt bicikliken megtett minden egyes kilométer után három rászoruló gyermek napi étkezését tudja biztosítani a lelkes tekerő közönség.
„Gyere, rakjuk össze az éjszakát. És tartsuk egyben hajnalig. Nekem az se baj, ha nálam vagy nálad. Pár percre szétesik.” – A 2017. szeptember 16-án látogatható Színházak Éjszakája hivatalos dala kezdődik így, amelyet a The Biebers és Puskás Peti alkottak meg. A dalhoz készített klipben Lovas Rozi, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Görgényi Fruzsina, Kopek Janka és Eke Angéla szerepelnek.
Magyarország eddigi leghosszabb roller-felvonulását szervezik szeptember 2-án. A résztvevők a Hősök terétől a Kincsem parkig gurulnak, hogy a rollert, mint környezetkímélő közlekedési eszközt népszerűsítsék. A felvonulás célja emellett, hogy összegyűjtse a főváros rollereseit, ezért családokat, gyerekeket, felnőtteket és szépkorúakat egyaránt várnak.
Újabb világversenyt rendeznek a fővárosban augusztus 18-án: a FISE extrém sportok világkupáján BMX-esek, görkorisok, deszkások és szörfösök mutatnak be elképezetően látványos és hajmeresztő trükköket, amilyeneket eddig még sosem láthattunk Magyarországon. A versenyre junior, amatőr és profi kategóriában is lehet nevezni, így a gyakorló fiatalok mellett a szakágak világbajnokai is Budapestre érkeznek.
Augusztus 26-27. között tartják Hódmezővásárhelyen az ország legőrültebb autós és mezőgépész találkozóját: füstös driftautók, csúcsmodern mezőgazdasági gépek, veterán traktorok és elegáns oldtimerek várják a közönséget, akik idén nem csupán nézői, hanem tesztelői is lehetnek a számtalan érdekes járműnek.
Quimby, Tudósok, cirkusz, nyugágyban heverészés, retrómaraton orrvérzésig a Fresh-sel és a Shygys-zal!
Lassan hagyománnyá válik, hogy a nyári lazulás központja, a siófoki PLÁZS valamilyen jó ügynek szentelje zárókoncertjét. Augusztus 26-án, a TNT lép fel egy vadiúj show-val, és ezúttal a Siófoki Állatvédő Egyesületnek ajánlják fel a gyűjtés bevételét.
Budapest legjobb helyévé válik két hétvégén át a Szabadság híd, miután újra a gyalogosok vehetik át az uralmat rajta. Így akár jógázás közben vagy egy jó koncert mellett élvezhetjük ki a gyönyörű fémszerkezet és a fantasztikus kilátás látványát.
Elképzelted már, hogy egy lezárt hídon több százan összegyűltök és "Bújj, bújj zöld ág"-at játszotok? Valószínűleg a Gibbon Games csapatán kívül ez még nem fordult meg senkinek a fejében, ők viszont idén szombaton ennek megvalósítására készülnek, mert a Szabadság híd ezen a nyáron utoljára, de ismét átadja magát a gyalogosoknak.
Divat, kortárs képzőművészet, kreativitás! Ezek a 2017-es ArtZone hívószavai a Sziget Fesztivál legvarázslatosabb helyszínének az idén. Bár az egész Sziget ma már úgy néz ki, mint egy nagy „művészeti tér”, szobrokkal, installációkkal különböző funkciókkal rendelkező vagy csak szuperlátványos térelemekkel, a fesztiválon belül van egy, a kreativitásnak és képzőművészetnek dedikált helyszín, az ArtZone, ami az egyik legkedveltebb nappali helyszíneként tér vissza 2017-ben is.
Az Apáca Show-t, a Hegedűs a háztetőnt, a Rómeó és Júliát és a Rigoletto-t láthatja új bemutatóként a Dóm téri közönség. A Notre Dame-i toronyőr visszatér a szegedi csillagok alá.
Életük legnagyobb lehetősége előtt állnak a magyar BMX-esek, az extrém sportok világkupájának budapesti fordulójáról hosszú távon akár az olimpiáig is eljuthatnak. A BMX freestyle egyre elismertebb sportág világszerte, 2020-ban már a tokiói olimpián is szerepelni fog a versenyszámok között. A FISE Budapestet augusztus 18. és 20. között rendezik meg a Kopaszi Gáton, 55 országból várnak versenyzőket, és több százezer nézőre számítanak.