A neves művészek változtatni akarnak azon a gyakorlaton, hogy a szinkronszínészek harminc évvel ezelőtti árakon dolgoznak.
Legalábbis ezt mondják azok a szerencsések, akik jóval a bemutató előtt Tokióban megnézhették a félig élőszereplős Pokémon-filmet, és el is olvadtak tőle rendesen.
Részben új arcokkal folytatódott múlt szombaton az RTL Klub német licensz alapján készülő szériája, de mivel az első sokkon már a nyáron átestünk (amikor kiderültek a fontos változások), a szezonnyitó nem tartogatott túl nagy meglepetéseket.
A karakter lényege az volna, hogy egy kiállhatatlan, undok alak, ami persze régimódi, ezért egy kedves, kicsit unott, kicsit magányos figurát csináltak belőle, aki alig várja, hogy jó útra térhessen. De abban meg mi a jó?
Március végén immár sorozatban a harmadik, licensz alapján fejlesztett, de saját gyártású nem napi sorozatával szállt ringbe az RTL Klub. Mindezzel mintha a színvonalas hazai szériák zászlós hajójaként működő HBO babérjaira akarnának törni – de pont a minőség az, amin még dolgozni kell.
Amikor Nagy Ervin likacsos pólóban vonaglik, Stohl András női ruhában nyivákol vagy féltucat szimpatikus karakterszínész pucéran fetreng egymáson, az csakis a szakma szeretetéről szólhat.
A színházról jó filmet csinálni, hiszen adja magát a téma, a tömény művészet és a túltengő ripacskodás egy összezárt közösségen belül, de mit kezd ezzel egy fiatal elsőfilmes?
Bár számos modern és hatalmas filmstúdió épült fel azóta hazánkban, a szakma számára ma is a centenáriumát köszöntő Filmgyár az igazi! Jól meg is ünnepelték!
A Nemzeti Vágta találkozik az Operabállal a valaha készült legdrágább magyar filmben, ami egy kicsit foglalkozik a veretlen csodakancával is, de valójában egy kosztümös romcom.
Minden idők legdrágább hazai filmes produkciója látványos kalandfilm lett sok szerelemmel, csodás díszletekkel és ruhákkal, és egy nagyszerű női főszereplővel, akit moziban eddig keveset láthattunk.