A karakter lényege az volna, hogy egy kiállhatatlan, undok alak, ami persze régimódi, ezért egy kedves, kicsit unott, kicsit magányos figurát csináltak belőle, aki alig várja, hogy jó útra térhessen. De abban meg mi a jó?
Ami azt illeti, én a 2000-es Ron Howard rendezte, Jim Carrey-féle élőszereplős Grincs-filmet sem bírtam, elsősorban azért, mert mindenki olyan ellenszenves volt benne, hogy nem volt kinek drukkolni, kit kedvelni. Sokan mások is így lehettek ezzel, így amikor Dr. Seuss közkedvelt meséjét újra feldolgozták, a gyártó Illumination Entertainment jelszava a kedvelhetőség lett. Itt a Grincs kicsit morcos, de alapvetően kedvelhető, Kifalva hurráoptimista lakói igazán szimpik – szemben a Carrey-film visszataszító fogyasztóparódiával -, a kis Cindy-Lou, aki sok mindent mozgásba hoz, egy igazi cukorfalat, a barátai pedig remek arcok. Majd’ elfelejtettem, Grincs kutyája, Max is zabálnivaló, de ennek a mesének nem erről kellene szólnia!
Gyors összegzésként ott van Kifalva, a kis mézeskalács városka a hegyek között, ahol csupa vidám és boldog ember él, és az egyik hegycsúcson ott lakik a vén mizantróp Grincs – az eredeti hangja Benedict Cumberbatch, a magyar a legalább olyan jó Nagy Ervin -, aki utálja a karácsonyt. El is határozza, hogy tönkreteszi az ünnepeket, oldalán hű kutyájával és egy túlsúlyos rénszarvassal ellopja az ajándékokat, miközben a másik vonalon egy kislány az őt és ikertestvéreit egyedül nevelő anyukájának kér segítséget az eddig még sosem látott Mikulástól – és a két szál nyilván találkozik. De mire odaérünk, az egy örökkévalóságnak tűnik.
Pete Candeland és Yarrow Cheney rendezőpáros ugyanis nem tud tisztességes tempót diktálni. Onnan kezdve, hogy a Grincs elhatározza, hogy betesz a Karácsonynak, olyan sokáig nem történik semmi, hogy már el is felejtjük, hogy valaha ilyesmit tervezett. Mert elmegy rénszarvast keresni, és összeveszik, majd kibékül Max kutyával, meg amúgy is, ez a Grincs nem olyan, akiből valami nagy disznóság kitelne, ugye? Mert eleve cukira, de legalábbis viccesre vették a figurát, gyakran megsajnáljuk, hogy egyedül van, és egy idő után kicsit unjuk is. Mert az, amit az előzetes és a kreatív reklámkampány ígért, nem jött össze, a szőrös zöld manó csak pár jelenetben lehetett tenyérbemászó és genyó, és ezek voltak a legviccesebb részek, ő erre lett annak idején kitalálva.
Amikor visszaköpi a befőttesüvegbe a megrágott uborkát a boltban, vagy leveri a polcról az egyetlen üveg édességet, amit egy töpszli néni akart már percek óta megszerezni, azon lehet nevetni. Undoktalanítva csak pár percre lesz szórakoztató, majd elszürkül, unalmassá válik. Hiába van teli hegytetőbe vált otthona mindenféle zseniális találmánnyal és szerkentyűvel, melyek a házigazda mindennapi kényelmét szolgálják, hiába a csodás táj és a vicces állatok, ez csak rövid ideig köt le, mert a történetnek nincs elég dinamikája, és ezt a dinamikát pont a Grincs sértettségének, dühének és undokságának kéne szolgáltatnia. Ez a csávó nem sértett, legfeljebb bosszús, de azt is csak néha. Ami nem jelenti azt, hogy A Grincs rossz film lenne, mert tisztességesen meg van csinálva, csak sokkal jobb is lehetett volna ezzel az alapanyaggal, ezzel a csapattal – Cheney volt a nagyságrendekkel érdekesebb és kreatívabb A kis kedvencek titkos élete társrendezője is.
Értékelés: 6/10
