Van, hogy érdemes egy régi filmet újból feldolgozni, pláne, ha elképzelés is van arról, mit akarnak kezdeni vele.
Vámpírok, sötét varázslók és elátkozott kapitányok mind előszeretettel fogyasztják ezt a gyümölcsöt, de vajon miért?
Tarantino első filmje, Bill Murray buszsofőr a Hold-járaton és DiCaprio botrányos randalírozása – csak, hogy párat említsünk.
A Hűséges barátnők egy csavaros sztorinak indul, aztán annyi benne a félrevezetés, hogy a végén már semmin se csodálkozunk, pedig ott vár a nagy leleplezés.
A horrorkirály történeteiben a gyerekek élik át a legnagyobb borzalmakat, mégis ők a legtapraesettebbek.
A Watchmen: Az őrzők egy olyan alternatív világba kalauzol, ahol nincs szükség hősökre, és aki mégis erre adja a fejét, az előbb-utóbb bűnöző lesz, vagy megbolondul.
Van, aki nem mert zuhanyozni, van, aki súlyproblémákkal küzd; és van olyan is, akinek az édesanyja részvéttáviratokat kapott.
Bár szinte fejből fújom a tinifilmek paneljeit, eddig még mindig kimaradt az a film, ami mindezt megalapozta. Épp itt volt az idő, hogy végre megnézzem a Nulladik órát - eredeti címén The Breakfast Club-ot -, ha már a SkyShowtime is elém lökte.
Vannak filmek, amiket nem is a történet, hanem a remek hangulat miatt nézünk. És vannak filmek, amiket Johnny Depp miatt. A kilencedik kapu mindkettőt teljesíti, ráadásul Roman Polański rendezte.
Vannak filmek, amiknek sztorija plágiumgyanúba keveredett, és vannak filmek, amik magáról a plágiumról szólnak.
Hétköznapi iszonyattól a természetfeletti borzalomig szinte mindent feldolgozott a sorozat, ami még mindig tud álmatlan éjszakákat okozni.