perry 2014 aug. 28. - 21:08:10
(4/24)
Már soha sem tudhatom meg miért nem volt elég õrült és szenvedélyes efes szerint az Öld meg kedveseid, de számomra pont annyira és pont ott szenvedélyes a film amint az egy visszaemlékezés vagy életrajzi dráma estében kell hogy legyen.
Valamint, az amerikai filmtõl szokatlan módon nyersen fogalmaz, mint képi mint pedig verbális viszonylatban.
Persze bele gondolok, hogy ami a vásznon látható az mára irodalomtörténet és Kerueck Úton alkotása is ifjú korom szabadságvágyának tükrében fénylett fel. Arról nem is beszélve, hogy Allen Ginsberg és az Üvöltés is csak azért jöhetett át a vasfüggönyön mert Amerikának azt a nem a felszínen látható világát tárja fel ami nem illet bele ennek az országnak az "imázsába", arról nem is beszélve, hogy az itteni 50-60s évek világa Magyarországról nézve utópiának tetszett a nyers és bódulatokkal teli gondolatok között.
Talán csak Gothár Péter Megáll az ideje kamaszlázadása rokon, és egyben örök az a fiataloknak szánt szerep -jobb estben az a dolga a fiatalnak- , hogy lázadjanak, ha a társadalmat és annak helyzetét reakcióit avíttnak vagy változásra képtelennek látják.
Mert mi is játszódik a szemünk elõtt: az elsõ síkon személyes drámák, érzelmi és emberi tragédiák, vonzódások és választások, valamint hatalmas erõvel jelentkezõ identitás keresés.
A film rejtettebb síkján pedig képet kaphatunk egy író, költõ nemzedék mozgalmának születésérõl, jelesül a beat korszakról.
Megjegyezem fura érzés ilyen távol és közel látni az eseményt. Hatvanas éveimet taposva rengeteget jelentett azokat a mûveket olvasni melyek mára irodalmi kultúrám szerves részei. De fura az a pillanat, hogy 1993-ban élõ önmagként is volt szerencsém hallani és látni Ginsberget. Így számomra furcsa és mondhatom pszichedelikus utazás a filmet látni a jelent és múltat valamint a megélt valóság pillanatait mint emléket felidézve újra tapasztalni.
A film és Lucien Carr az angyalarcú bûnözõ a sátáni végzet letéteményese az akinek élete mentén felsorakoznak a többi v létezõ személyek. Õ az aki mint egy jó öngyújtó szikrát csihol, elindít embereket az alkotás gyötrelmes útján, közben látható, hogy benne csak a mások motivációjának képessége van meg, a szikrát nem követi az alkotás folyamata nála. Tisztességes hírlapíró lesz, jó polgár és belesimul a társadalom szövetébe. A négy másik barát viszont neki köszönheti azt az indíttatást amitõl ha a lexikont vagy a googlet "felütjük" akkor az Allen Ginsberg, Kerouac és Burroughs címszó alatt olyan életmûvekrõl olvashatunk melyek meghatározói a világirodalomnak.
Talán Lucien Carr nélkül is azok lettek volna amikké váltak, de az élesztõ szerepet tagadhatatlanul Carr hozta a többiek életében.
A film pedig drámák sokaságát tárja fel: Burroughs önpusztító már, már Chipolla-i szerepét, Allen Ginsberg lelki és nagyon intim drámáját a szüleivel, arról már nem is beszélve, hogy láthatjuk Kerouac-t mi inspirálhatta mûveinek létrejöttére.
Akinek pedig ez nem elég akkor megjelenik a vásznon a szexuális identitás keresés drámája is a biszexuális lét világa az 50s évek amerikai fojtott légkörében, az átértékelt ebbõl táplálkozó szenvedély és eredményeként az alkotás létrejötte.
A film elsõ része tobzódik a beat nemzedék nyers és brutális szókimondásában ellenben a második résszel ahol számomra fura módon visszaköszön a Holt költõk iskolai világa egyetemi változatban és furán konszolidáltan folyik tovább a film.
Persze elgondolkodom mi is férhet bele egy életrajzi filmbe? Ráadásul olyanba mely az irodalom formabontó a Dadaizmus nyomdokain járó beat írókról szól? Lehet-e azt korrekt életrajzi filmmé nemesíteni?
Számomra pont errõl van szó, korrekt életrajzi film egy mára irodalommá merevedett stílus és alkotóinak pontos ábrázolása.
Ami alatt dokumentarista látleletet kaphatunk életformáról, jazz-ról, kábszerekrõl, homoszexualitásról, és az alkotás gyötrelmeirõl.
Az bizonyos, hogy színészvezetésben nem lehet fogást találni a filmen.
Dane DeHaan (Lucien Carr)alakítója az aki fiatal színész létére képes elérni azt sokaknak nem sikerülõ bravúrt, hogy amint a többi szereplõ interakcióba lép vele azonnal "jobbá" válnak õk is alakításukban, szinte az egész filmet a hátán cipeli és az alakítások is java részt tõle függnek. Remélem lesz lehetõsége nem csak Pókember agyelszívó szerepekben megnyilatkoznia.
Ben Foster (William Burroughs) alakítása viszont pont az ellenkezõje miatt válik izgalmassá, igen kevés eszközzel teremt feszültséget.
Végül pedig a sokat vitatott Daniel Radcliffe (Allen Ginsberg) akié a leghálatlanabb szerep, mivel a szinte még gyerek Ginsberg szerepét kapta meg, de hát bizonyára ez az õ credója, hiszen alkata miatt kap ilyen szerepeket, ennek ellenére drámai pillanatokban szerintem pont azt nyújtja amit a rendezõ kér, ez pedig nem is annyira kevés. Arról nem is beszélve a szerep sem enged és ad többet számára.
Aki pedig számomra a reveláció erejével hatott, Michael C. Hall (David Kammerer)szerepében. Már a Sírhant mûvekben is olyan mély szerepformálásról tett bizonyságot számomra ami felkeltette érdeklõdésemet irányában. Nagy szerencsénk, hogy az amerikai szigorú tévés filmes határt sikerült átlépnie. A filmben nincs üresjárat az alakításában, akár fojtott homoszexualitása tör a felszínre, akár a belõle sugárzó tudás vagy emberi esendõsége kerül a kamera elé. Nélküle ez a film kevesebb lett volna.
5/10
efes 2014 márc. 30. - 21:13:27 5/10
(3/24)
Nem elég vad, nem elég szenvedélyes, nem elég õrült.
Argonauta 2014 márc. 11. - 19:01:58
(2/24)
Nem is tudom,nekem nincs bajon a témával,de ez a Daniel gyerek szerintem nagyon messze áll a mûvészvilágtól,és a jó játéktól.Teljesen elszállt,mindenhol ünnepelteti magát,önelégült lett és egyre röhejesebb ahogy próbálkozik.Az ifjú Young doktor szintén elbukott.Egy ilyen kevés átéléssel játszó fõszereplõ ugyan milyen színvonalat adhat egy elvileg mûvészkategóriának?
_Freddy_ 2013 aug. 30. - 14:03:11
(1/24)
Nagyon várós film. Nekem fõleg Michael C Hall miatt. Itt az elõzetes: http://filmbuzi.hu/archives/2013/08/29/vegre-itt-a-kill-your-darlings-rendes-elozetese/