Képzeld tudom! Moszkva egy városnév ideológiai töltet nélkül, ezért a Leninváros nagyon rossz példa. Franciaországban (ha már a filmet is érinti) a mai napig igen érdekes terek, állomásnevek vannak de a kutyát se érdekli. Apropó tudtad, hogy a tér átnevezése vezetõ hír lett Oroszországban? Nesze neked diplomácia.

Ha már átnevezés:
Azt azért tudod, hogy '51-ben nevezték át Moszkva térre?!
Leninvárost sem hívják már úgy.

Oké ! Így már homályos ! Elõször nem húzott be a relém.

Miért? A Moszkva is azért lett Széll, mert múlt idõ? ;-)

2 "s"-sel, mert múlt idõ !

A film:
Jó történet kíváló cselekményvezetés. Egy pillanatra sem kalandozott el a figyelmem, hiszen ebbe a 88 percbe sok mindent beletömörítettek így üresjárat egyáltalán nincs. Életszagú a fiatalok mindennapjainak ábrázolása, a bulik, az érettségi elõtti izgalom, és az elsõ nagy szerelem amit nem akarunk elszalasztani...
A karakterábrázolás szintén pazar, a legeltaláltabb talán Royál (egyébként a többiek is jók a Ságodi pl abszolút egy volt osztálytársamra emlékeztet.)
Amit személy szerint hiányoltam abból a kis epilógusból, hogy Petyáról nem tudunk meg semmit, mi is történt vele a jövõben. Habár meg kell hagyni ettõl a személye titokzatosabb lett.

Nekem mindig Moszkva marad. Hiába az átnevezés egyszerûen nem áll rá a nyelvem, és úgy veszem észre, hogy másnak se nagyon.

Széll Kálmán tér. Errõl valami illetlen rögtön eszembe jut. Másnak nem?

Ez egy rendkívül egészségtelen fejlõdés eredménye, hogy egyetlen igazi nagyvárosunk van és oda koncentrálódik minden. Valószínûleg összefügg trianonnal, hogy így alakult, hiszen pl. Pozsony ellensúlyozta régen Budapest dominanciáját.

Úgy nõttem fel, hogy otthon soha nem hallottam másként említeni a teret, mint Széll Kálmán tér. És ezzel így volt az összes környékbeli lakos. Soha nem fogadták el a Moszkva teret. Nem csak az idõsek, a fiatalok sem. nekik mindig is Kalef maradt. Szerintem ezt csak az érti meg igazán, aki ott lakott, mint ahogy engem sem érint különösebben, hogy Székkutason milyen utcanevek vannak.

Gyengébbek kedvéért! Széll Kálmán tér (avagy a fiataloknak Kalef a mai napig is, a Kálmán után szabadon) volt a háború elõtt. Szovjet nyomásra, vagy puszta s.ggnyalásból lett egy idõre Moszkva tér. Ne sirassuk már meg, innen nem megy metró Moszkvába!

Zseniális, pontosan azért, mert nem akar nagyot szólni. Hétköznapi emberek hétköznapi története. A korkép, a hangulat és a szereplõk viszont annyira hitelesek, hogy öröm nézni. Nem beszélve arról hogy átlag félpercente befigyel egy qrva poén!12/10, szerintem az egyik legjobb magyar film, ami valaha készült.
Egyetlen negatívum: Balla Eszter. Miért õt nyomatják itt is, meg a Kontrollban is? Nem szép, nem szexi, nem is nagyon tud játszani.

Jó film volt,tetszett.
10/10

Alapfilm. Nagyon jó rendezés, remek forgatókönyv. Újszerû, stílszerû, életszerû. Bravó.

Megtekintése elõtt egész másra számítottam, elsõ "nézetre" tetszett, azóta... mindig megnézem, ha egy belevaló magyar filmet akarok nézni. Nem tudom, mennyire kultuszfilm vagy klasszikus, egyszerûen életszagú és szórakoztató. Bizonytalan, hogy anno '89-ben ennyire laza gyeplõre lettek volna engedve a fiatalok, mert ennyi erõvel - a minimális korrajzot leszámítva - akár ma is játszódhatna. De nem szabad ennyire "komolyan" venni, hiszen eleve játékfilmnek forgatták, annak pedig nagyon eltalált. Említettem a korrajzot, szerintem e tekintetben nincs szégyellnivalója, bár filmet sosem nézek ilyen árgus szemekkel. A karakterek viszont pont olyanok, amilyenek a középiskolások általában, amilyenek mi voltunk akkor. Sõt, kimondottan tetszenek azért, mert anno szerettem volna egy kicsit én is olyan céltudatos lenni, mint a bemutatott figurák. Mindenkit lehet benne szeretni valamiért, senki sem egyfajta személyiség, hanem legalább 2-2 jegyet visel magában. Noha ilyen bunkó haverokat nem szeretnék, de valahol irigylem õket azért, hogy ilyen nagykanállal habzsolják az életet és nem filozofálnak sokat.

A fõszereplõ figurája ugyan elég passzív, de a film sem õt, sem mást nem helyez elõtérbe. Csupán egy "átlagos" sztori néhány gimnazistáról, akik élik az életüket "majd lesz valahogy" alapon. Persze a jövõ ígérete elõttük is felcsillan, belekóstolnak, aztán... lassan felnõnek. Petya inkább "kamerája" az egésznek, a felvezetõ és a lezáró is egyben, amibõl tömören megismerszik az alapszituáció és hogy kivel mi lett a kilencvenes évekre / ezredfordulóra, "nagykorára".

Minden jó úgy, ahogy van benne. A képek nem akarnak látványosak lenni, egyszerûen csak kifejezõek. Átérzõdik rajtuk a nagy büdös-penészes budapesti "flaszter-feeling", néhány jelenet kimondottan a kedvencem. A zene szimpla hangulatfestõ, nem akar befolyásolni, de nem is pusztán háttérzaj. A színészek meg olyan magától értetõdõen játszanak, mintha nem is játék lenne az egész. Az ebbe a filmbe való teljesítmény talán nem is igényel profizmust, mégsem találtam kicsit se gyengének vagy hiteltelennek a fiatalokat sokadik nézésre sem. Talán ha egyszer ráunok, de akkor meg csak magamat hibáztathatom, minek erõltettem ennyire. Nem is akarom túldicsérni õket: szimpatikusak és kész.

A kedvencem Kigler, de tetszik Royal is, aki ugyan elég magának való figura, mégsem önzõzik; Csömör a sebhelyes, rosszfiús arcával, Petya meg a nem teljesen közéjük illõ, két véglet között vívódó elem, aki valószínûleg nem talált magának jobb társaságot. Hisz a végére meglehetõsen egyedül marad. Ságodi, a pedálgép, a világra nyitott, érzékeny értelmiségi, aki elhiszi, hogy jóindulatúan a maga egyenes, kissé merev képére formálhatja a társait; végül pedig Balla Rita, akinek szende jelensége, hangja akár erõtlennek is titulálható, de már a Kontrollban megfogott a kisugárzása, ami számomra csak intenzívebb a Moszkva tér órája alatt.

Kimondom, na: a srácok bunkósága ellenére szívesen újraélném a kamaszkoromat a film által bemutatott körülmények között egy ilyen csajjal az oldalamon.