Furcsa belegondolni, hogy ennek a topicnak az 5. számú hsz-ét én produkáltam...

Igen, én voltam Omachel, a vagy határtalanul lelkes, vagy mindent a sárga földig lehúzó, komikusan makacsa 20 éves Omachel (a nickem 2007-es megszûnése számomra mind a mai napig rejtély, egyébként - de nem baj, így született Vinogradov... :) ). Vállalom a kontinuitást magammal.

Itt éppen marha lelkes vagyok, mert éppen lehengerelt a film hangulata. Még meg is jegyzem, hogy nem tudom, hogy miért, de jobban szeretem még a My Fair Lady-nél is, pedig Audrey Hepburn aztán nálam minden Aranypálmát, Golden Globe-ot, Aranymedvét meg Szobrocskát be szokott seperni...

Persze akkoriban még messze nem fogalmaztam ilyen cizelláltan... :D

Most bezzeg már volna mondanivalóm arról, hogy miért tetszik jobban a Gigi a MyFair-nél, de az az igazság, hogy már egyáltalán nem ez a véleményem.

LOL.

Egyrészt tényleg összehasonlíthatatlanok, bár tény, hogy mindkettõ musical-adaptációja egy-egy híres könyvnek, mindkettõ a századvégen játszódik, mindkettõ tobzódik a színpompás enteriõrökben és pazar kreációkban és mindkettõ alkotói jelentõs díjakat pakolhattak a vitrinbe. No meg, tegyük hozzá, a directeur személye egyik esetben sem elhanyagolható körülmény, hiszen Vincente Minmelli (Liza apukája) és George Cukor egyaránt ambíciózus rendezõk voltak, mindketten túl voltak már komoly sikereken, mindketten rendeztek már ezelõtt is Oscar-díjas mozit, s a különbség csupán annyi köztük, hogy a mi Györgyünk néhány évtizeddel korábban kezdte. Végezetül pedig: mindkét filmnek egy-egy erõs, tehetséges, kortárs színésznõ a fõszereplõje: Leslie Caron és Audrey személyében.

Ugyanakkor viszont Cukor projektje sokkal erõteljesebb és nagyobb perspektívájú, mondhatnám, direkt világhírûnek szánt darab, míg a Gigi monstre bár a maga módján, de a koktélnak ott sokkal fontosabb összetevõje a charm, mint a Gesamtkunst felfokozott érzete és a hatáskeltés (hatásvadászat?) lehetséges maximumának elérése. A MyFair-t Oscar-díjra találták ki, a Gigi-t pusztán elbájolásra.

A MyFair = az idõs, de még ereje teljében lévõ Cukor György lenyûgözõ, meggyõzõ és átütõ sikerrel kanonizált kísérlete a díjesõ és a halhatatlanság "besöprésére".

A Gigi = Vincente Minelli egyszerû, hétköznapi, természetes életszeretetének páratlan dokumentuma, "megcsináltsága" ellenére is sokszor nagyon keresetlen, vadóc és hétköznapi.

A két mozi két nagyon erõs auteur koncepcióját valósítja meg tehát, de mivel a két életmû és a koncepció már eleve különbözõ, a végeredményt tekintve pedig még nagyobb az eltérés az 1959-es és az 1964-es opusz között, összességében annyira különbözõ csúlycsoportokról beszélünk, hogy a két film összehasonlítása olyan reménytelenül otromba ötlet, mint egy könnyûsúlyú és egy nehézsúlyú ökölvívót beküldeni egymás ellen a ringbe.

Egyébként még egy körülmény jut most hirtelen eszembe, ami nagyon jól rávilágít a két alkotás közti különbségekre: ez pedig az, hogy Cukor biztosra ment, mikor egy széles körben elismert irodalmi mû, a G. B. Shaw-dráma musical-parafrázisának vászonravitelébe fogott. Ezzel szemben a Gigi alapjául szolgáló Colette-könyv hiába volt híres, kanonizálatlansága miatt Vincente nem emelhetett át akármit a szókimondó francia írónõ könyvébõl.

Colette neve a stáblistán ugyanis 1959-ben, még halála után öt évvel is komoly tabusértésnek számított. A francia nõíró és varieté-sztár enyhén szólva provokatív könyveinek jelentõs része félig-meddig tulajdonképpen még "indexen volt". Fõleg az olyan munkái, mint a "Chéri, egy kurtizán regénye", amelybõl 2009-ben készült filmadaptáció Michelle Pfeiffer nem kicsit emlékezetes címszereplésével, vagy az 1900-as évtizedben napvilágot látott Claudine-ciklus, ami eddig leginkább csak pornó-rendezõket ihletett meg (ha száz éves késéssel végre nálunk is megjelentetnék, azért egy korhatárjelzést fel kéne nyomni a kötetekre - bár nem Apollinaire Tizenegyezer vesszõjérõl beszélünk...).

Szóval ok, hogy Colette egyik legbájosabb, legártatlanabb mûvének adaptációjáról van szó, de azért így sem lehetett könnyû feladata Minnellinek. Mégis mindent megtett - és ennek ismeretében érdekes, hogy a film valóban kicsit elfelejtõdött és a körülményekhez képest a közönség nem õrizte meg olyan élénken jó emlékezetében, mint a my fair-t.

Ennek több oka is lehet, bár nekem fogalmam sincs, hogy mik lehetnek azok.

Minnelli ugyanis régi vágású mesteremberhez méltóan nem tévesztette el az arányokat a filmjében, sõt, még teremtett egy sajátos, egyedi és kellemes, életszerû hangulatot is (amit növel néhány erõs mondat átemelése az eredeti könyvbõl!), speciális humorral és némi - enyhe - öniróniával. A színészek alakítása minden itt említett elemet remekül aláhúz, Maurice Chevallier figurája külön ajándék, Leslie Charon imádnivaló.

A magyar szinkron viszont sajnos sokat ront az élményen: Sinkovits Imre vagy Tolnay Klári természetesen fantasztikus, de akad néhány szinkronhang, többek között a címszereplõé is, amelyek botrányosan rossz választásnak tekinthetõk. Sajnos.

Sokat elvesz az élménybõl - eredeti nyelven szívesebben ajánlom.

Amúgy is: musicalt eredeti nyelven érdemes nézni...

Gaston ..elhatározza, hogy bármit is tanítson az etikett, õ bizony feleségül veszi a kitartott lányt."
NA MEG ILYEN IS CSAK FILMEKBEN VAN!

Nekem megvan dvdn de annyira nem szeretem mint a My Fair ladyt. Ahhoz képest hogy ugyanazok a szerzõk gyengébb zenéje van megjegyezhetetlen dalok csak a szerzõk stilusát lehet felfedezni d nincsenek fülbemászó melódiák mint a My Fairben és a történet sem tetszik annyira.

Kicsit sem hasonlít a My Fair Lady-re, legfeljebb annyiban, hogy ebben is énekelnek néha.
***Spoiler****
Itt egy bakfislány nõvé érésének leszünk a tanui, egy fiatal lány történetének, akinek a nagyanyja kutizán volt, az anyja is az és õt is erre nevelgetik. A család pártfogója már ki is nézte magának a kislányt, aki gyermekkora óta szerelmes a férfiba. De még túl fiatal és romlatlan és nem akar megalkudni a sorssal, nem akar kitartott nõ lenni. Ahogy nõvé válik, megtapasztalja a saját szépségének, bájának hatalmát is és végül elnyeri a férfi szerelmét is, aki végül nem akarja a balkézrõl való szeretõjévé tenni, hanem a kezét nyújtja neki.

nem tetszett. össze sem lehet hasonlítani a My fair lady-vel..

Érdekelne ez a film. Egy rakat Oscart nyert, mára mégis szinte a feledés homályába merült...

De legalább ne akkor adták volna, mikor a Dunán a Musical Muzeum 2. része ment... Megint lemaradtam a Gigirõl...

Újfent OFF, mint lent.

Amúgy a klipjeit szerinted, hogy állítják elõ? Szerintem kamerával. :)

OFF

Jaj, tuuudooom!
És Buffonnak se. (Õ a világ legjobb focikapusa, s a kedvenc csapatomban véd. :))) )

Má' viccelni se lehet?

Gigi D'Agostino ? heheeh õ egy Olasz lemezlovas... véletlen sincs köze a filmezéshez!

Teljesen egyetértek: pedig Hapburn-t ha lehet, egy kicsit még jobban szeretem, mint Leslie Caron-t , de a My fair lady nekem néha kicsit unalmas volt, ez pedig valahogy sokkal...
Nem is tudom, na, sokkal jobban tetszik...

Egyébként a Gigi ezen a héten már a második Leslie Caron film. az m2-n. Az elsõ, a Kiadó szoba egy nagyon szép, egyszerû, de igen elgondolkodtató és hiteles angol dráma volt. Ha valaki látta esetleg azt a filmet, akkor nagyon kíváncsi lennék a véleményére:

<a target="_blank" href="http://forum.port.hu/index.php?id=1280&amp;forumid=12825" title="http://forum.port.hu/index.php?id=1280&amp;forumid=12825">forum.port.hu</a>

Adták már a '80-as évek végén, de örülök, hogy újra elõvették. Már várom én is.

az Kevin :) ,és meg hát is D

Milyen Gigi? D'Agostino vagy Buffon?