Doña Bárbara tartalom 144. rész
2009. március 16. 20:00 – 21:00
2009. március 17. 1:00 – 2:00
----------------------------------------

Santos kérleli Marisela-t ne tegye ezt vele, de a lány határozottan kijelenti, hogy szabad ember. Odaszól Gonzalo-nak újra, mondván, vele tart San Fernando-ba. A férfi válaszul bólint. Még annyit hozzátesz a lány, csak majd mondja meg, hogy mikor utaznak. Santos persze nem akarja ennyiben hagyni a dolgot. ”Marisela, te nem akarsz elmenni. Marisela nem teheted ezt velem.” A lány egyértelmûvé teszi a dolgokat: „Nem vagyok a béresed, sem az alkalmazottad, nincs fõnököm, oda megyek, ahova akarok és akivel akarok.” Erre Santos még határozottabban kijelenti, hogy: „A holttestemen keresztül, ha máshogy nem marasztalhatlak itt, Marisela.” Mindenki döbbenten néz.

Cecilia halkan kérdezi Antonio-tól, hogy komolyan beszél-e, hogy San Fernando-ban fog élni? A férfi csak bólogat, mert õszintén bevallja, hogy a lelke mélyén nem akar távol lenni a nõtõl, de ez lesz a legjobb számukra. A nõ erre azt mondja: „Talán igazad van.” Aztán a férfi is felhozza, hogy ott jobb orvosok is vannak. Cecilia rákérdez, hogy Toñito-val mi lesz. Antonio azt mondja, hogy majd hetente fogja meglátogatni. A nõ sírni kezd, a férfi kéri, ne sírjon. Átölelni, miközben a nõ azt mondogatja: „Nem akarom, hogy elmenj, ne menj el.” A férfi szomorúan mondja, hogy nem akar, de el kell mennie. A beszélgetés egy csókban ér véget, majd egy kézcsókot adva a nõnek a férfi távozik. Cecilia zokog.

Santos tovább kéri Marisela-t, nem utazzon el. De a lány követeli, hogy engedje elmenni. A férfi tovább gyõzködi, s kéri, ne tegye tönkre a boldogságukat. A lány kijelenti: „Melletted soha nem leszek boldog, engedj elmenni.” Bárbara gyengéden szólna neki, épp megérintené, de Santos hangosan rákiabál. „Tünj innen, ne érj hozzám, nem merészelj hozzám érni, hárpia!” Mindannyian döbbenten reagálnak erre, Bárbara leginkább, de neki külön fáj is, hogy egykori szerelme így ráförmedt.

Pajarote megkérdezi Celeste-tõl, hogy miért sír. A lány nem akarja elárulni, hiszen nem is ismeri a férfit. Erre a férfi bemutatkozik, majd a lány is. Pajarote gyorsan meg is jegyzi, hogy a lánynak szép neve van. S újra rákérdez, miért sírt. A lánynak sem kell több, gyorsan el is sorolta: a munkája miatt, a munkaadója miatt, a munkások miatt, az anyja miatt. Nagyon nem szeret a birtokon. Aztán nemsokára rá is kérdez, hogy a férfi el van-e jegyezve, aki azt mondja, hogy nem. Pajarote elégedetten mosolyog.

A következõ jelenetben már Bárbara elõtt áll, és rá is zúdítja fájdalmát: „Mindez a te hibád, manipuláltad, hazudtál, hogy eltávolíts tõlem. Egy hárpia vagy, egy hazug, egy manipuláló, el akarsz minket választani, ez az, amit akarsz, te vagy a legrosszabb, akit ismertem, te egy tolvaj vagy, egy bûnözõ, egy gyilkos. Hányszor öltél, hogy elérd, amit akarsz? Hányszor?” Meglepõ módon – vagy annyira mégsem meglepõ -, Marisela – szegény kis ostoba lány -, az anyja elé áll védelmezõen és azt kérdezi Santostól: „Miért nem mész el?”

Pajarote rákérdez a férfiakra, hogy nincsenek ott a közelben, de a lány mondja, hogy nem, õ is kereste már õket. Aztán egy újabb lehetséges találkozóban maradnak, majd a férfi továbbsétál a lóval.

Genoveva nagyon vidám, teljesen ki van cserélve, szinte repdes a boldogságtól, mosolyog nagyon, a nagyapját pedig csókokkal halmozza el.
Antonio hazaérkezik, keresi a feleségét, akinek – miután elõkerül -, elmondja, hogy elfogadja Gonzalo ajánlatát. A nõ megkérdezi ugyan a férjét, hogy biztos-e benne, de ettõl függetlenül nagyon boldog.

Marisela Santos képébe vágja, hogy most õ beszél így, aki vele volt, holott mindenki mondta neki, hogy milyen is Bárbara. Santos persze védekezne: „Marisela, tudod, hogy én..” Marisela viszont nem engedi neki, hogy befejezze a mondatot, a fejéhez vágja, hogy egyedül miatta akar elmenni. Odalép Santos-hoz Gonzalo is, aki barátjaként szólítva, azt mondja neki, hogy még mindig be van csípve, s hogy mindig meggondolt ember volt, majd folytatja azzal, hogy Marisela már elég idõs ahhoz, hogy döntsön, és hogy õ nem akadályozhatja ebben. Santos erre dühösen árulónak nevezi Gonzalo-t, mondván az elsõ perctõl kezdve ezt tervezte.

Celeste visszamegy az El miedo-ra, az anyja leszidja, mondván merre volt, sok a munka. A lány mondja, hogy csak itt volt kint. Aztán elmeséli, hogy találkozott a jóképû, szép szemû férfival, hosszan dícsérgeti, majd elmondja, hogy a neve Pajarote. Ezt meghallva a testvére beront mérgesen leszidja, hogy eszébe se jusson a sráccal foglalkozni.

Santos sértegetni kezdi Gonzalo-t: „Képmutató vagy, egy gazember, eljöttél a házamba, színlelve, hogy a barátom vagy, közben pedig Marisela-val voltak terveid.” A férfi persze védekezik, hogy õ ugyan nem készült semmire, csak mivel így alakultak a lány dolgai vele, felajánlotta a lánynak, hogy utazzon el vele. De Santos folytatja, szinte sziszegve: „Õt akarod ugye? El akarod távolítani tõlem, mert szerelmes vagy belé. Egy áruló vagy, egy koszos patkány.” Gonzalo csitítaná, mondván Santos ebben a pillanatban nincs jól, jobb lesz ha alszik egyet, kijózanodik, holnap majd mindent másképp lát. De Santos határozott, nem engedi el a lányt. Erre már Gonzalo is erõsebben felel: „Jó, de õ velem akar jönni, talán erõvel akarod õt megakadályozni ebben?” Erre Santos: „Õt nem, de téged igen!” Erre bemos egyet Gonzalo-nak, de úgy, hogy úgy kell õt egy férfinak elkapnia, hogy földre ne essen. Mindenki arcán látszik, mit érez. Gonzalo mondván, mivel nem hagyott neki választást, egy alternatív megoldáshoz kell folyamodnia. Bezáratja Santos-t egy cellába. Persze Santos nem igen akar engedni ennek, mondja is Gonzalo-nak, hogy intézzék el itt ketten, mint két férfi. De Gonzalo elviteti, mondván majd itt kialussza az ittasságát.

Lucia apja nem aggódik, de meg van lepõdve, hogy San Fernando-ba költöznek. A fiatalok elmagyarázzák, hogy jobb lehetõségek vannak ott. S a lánya azt is mondja, hogy jobb orvosok is vannak ott. Az édesapja igazat ad neki. A férfi viszont még megjegyzi, hogy Antonio soha nem foglakozott a politikával, de a srác nem aggódik emiatt.

Gonzalo hazakíséri Marisela-t, az elõtérben rögtön összefutnak Cecilia-val, aki ott olvas. A lány rögtön közli vele, hogy San Fernando-ba megy Gonzalo-val. Cecilia csak megdöbbenten annyit kérdez: „Te is?”

Genoveva énekel, a két testvére és a nagyapja is arról beszél, hogy még soha nem hallották énekelni. A idõs úr rögtön mondja, hogy biztos azért énekel, mert szerelmes. A két lány ujjongani kezd, miszerint sikerült a tervük. Rögtön be is számolnak a nagyapjuknak arról, hogyan is csalták csapdába a két szerelmest, akikrõl mindig tudták, hogy szerelmesek egymásba. Genoveva ezt meghallva, mérgesen távozik.

Bárbara meglátogatja Santos-t a fogdában, persze a férfi rögtön azt mondja neki, hogy hagyja békén. A nõ mondja, hogy csak egy kávét hozott neki. Szerelmemnek hívja. De a férfi közli, hogy ne hívja annak, mert nem akarja tõle ezt a szót hallani. Bárbara csak annyit mondd: „Vedd el, jót tesz.” S a kávét nyújtja neki. De Santos kijelenti, hogy nem akar tõle semmit. Bárbara persze azt mondja, hogy most még zavarja a jelenléte, de ha majd megszületik a gyermek, más lesz. Megsimítja a férfi kezét. De a férfi elhúzza, mondván, kérte már, hogy ne érjen hozzá. A nõ nem érti, miért pont õ utasítja el, aki az egyetlen, aki mellette van. De a férfi közli, hogy csak azt akarja, hogy ezt higgye. Aztán persze a nõ azt mondja még neki, hogy tudja, hogy a férfi szereti õt. Santos egyértelmûen közli vele: „Nem szeretlek. Nem akarlak látni, sem tudni rólad.”

Marisela elmeséli a Santos-szal történt eseményeket, majd újra elmondja, hogy elmegy San Fernando-ba. Cecilia persze le van törve, a könnyei is végigcsorognak az arcán. A lány azt mondja, õ sem szívesen szakad el tõle. Majd fáradságra hivatkozva, távozik. Cecilia immár egyedül maradva Gonzalo-val, a férfi képébe vágja, hogy nagyon jól megtanulta mozgatni a szálakat. Majd távozik, a férfi pedig elmosolyodik.

Santos persze tovább jellemzi Bárbara-t, hogy õ a legrosszabb, hogy õt is félrevezette, hogy egy gonosz nõszemély. Bárbara felhozza megint a születendõ gyermeküket, amire Santos azt mondja, hogy nem fogja neki megengedni, hogy tönkretegye a fia életét úgy, ahogy azt Marisela-val tette. A nõ védekezik, mondván, hogy ez a gyermek boldog lesz, és úgy fogja szeretni, ahogy Santos-t szereti. A férfinek elege lesz, kijelenti, hogy nem akarja tovább hallgatni, menjen el. Leül az ágyra, a nõ pedig távozik.

Gonzalo odamegy Parnalete-hez, aki Mujiquita társaságában van, kéri az elõbbit, hogy Santos-t holnapig ne engedjék ki a fogdából. Rögtön távozik is, Mujiquita furcsán néz utána.

Gonzalo a bárban találkozik Cosme-val és Andrés-szal, akikkel megbeszéli a politikával kapcsolatos dolgokat, javaslatot tesz, majd ünnepelnek.

Bárbara az utcán halad, Santos szavait idézi fel, melyek emlékei fájdalmasan hasítanak a szívébe.

Mujiquita ételt viszt Santos-nak a fogdába, akitõl meg is tudja Gonzalo utasítását, amit megdöbbenve fogad. Azt mondja, ilyet nem tehet vele, majd elmondja a barátjának, hogy újra el akarja tõle szakítani a lányt, újra el akarja vinni Marisela-t.

Miközben a három férfi ünnepel, megérkezik Antonio, aki közli Gonzalo-val, hogy elfogadja az ajánlatát. A férfi nagy örömmel veszi, s rögtön bemutatja Cosme-nak és Andrés-nek mint a titkárát. A két barát arcán látszik, hogy nagyon nem örülnek a dolognak, s ezt Antonio is észreveszi. A két férfi gyorsan el is köszön, Antonio azért nem hagyja ezt kérdés nélkül, de Gonzalo leinti, nincs semmi gond. Gyorsan aztán a lényegre tér, elmondja Antonio-nak, hogy már holnap San Fernando-ba utaznak. A férfit meglepi a dolog, de aztán mégis örül neki. Készül is indulni, mondván el kell készülnie, s beszél Santos-szal is, el is megy az Altamira-ra. Gonzalo gyorsan közli vele, hogy Santos nincs ott, mert a fogdában van. Tömören elmondja mi volt, és hogy a férfi nincs jól. Antonio igen csak eltûnõdik a dolgon.

Bárbara sátáni hangulatú álmot lát, minden fekete, a nõn lévõ hálóruha is. Terhessége igen csak látszik már. A sötétséget csak egy útvonalat kijelölõ gyertyák világítják meg. Az útvonal mentén magas székek, rajtuk gyertyák. Bal oldalon az ablakban szintén. Santos-t hívja, kérdi, hol van. Egy elágazáshoz ér, balra fordul, ahol újra egy útvonal van kirakva gyertyákkal. A végén meglátja Santos-t fehér ingben és öltönyben. A férfi a képébe vágja, hogy mindent tönkretesz maga körül, megölte a szerelmüket is. Bárbara kéri, ne menjen el. Egy kis szobor szétrobban, Bárbara a földre esik. Santos helyett Marisela jelenik meg. Õ is a nõ fejéhez vágja, mit tett vele, s hogy elvette a jegyesét is. Bárbara azt mondja neki, hogy boldog lesz. Újra robban egy szobor, Bárbara újra elesik. Megjelenik Eustaquia, a Celeste anyja és a pap. Sorra mindenki ördögnek nevezi, az immár piros ruhában lévõ kétségbeesett nõt, aki a gyermeke kiságyához rohan, megnézni a fia jól van-e. Az ágy is fekete lepellel van takarva, a benne lévõ takaró sötétkék. Az ágy üres. Erre felkiált: „Ne!” Majd fel is riad: „Ne, ne..” Az álmát elmeséli Eustaquia-nak, és kifejezi egyben aggodalmát a gyermek miatt. Az idõs hölgy értelmezi az álmot.

Maria Nieves és Carmelito is Genoveva és Pajarote csapdába csalásáról beszélgetnek nagy vidáman. Pajarote egy bokor mögött kihallgatja a beszélgetést, és láthatóan nem örül az igazságnak.

Cecilia szomorúan búcsúzik Marisela-tól, aki kérni, ne sírjon. A nõ azt mondja nem tehet róla, hiszen Marisela olyan neki mintha a lánya lenne, akit mindig szeretett volna, s egyben a barátnõje is. S nagyon szomorú, hogy újra elmegy. Marisela átöleli. Majd kedvesen mondja neki: „Most már ne sírj.” S hogy majd minden nap beszélnek telefonon, s majd meg is látogatja. Kopogtatnak. Cecilia indul is, mondván beengedi Gonzalo-t. Nagy meglepetésére Bárbara áll az ajtóban, aki a lányával szeretne beszélni, kéri hagyja õket kettesben. Marisela rögtön mikor meglátja, azt mondja: „Nincs több beszélnivalóm veled. Ha beszélni akarsz, tedd Cecilia elõtt.” Bárbara beleegyezik, majd közelebb megy a lányához, és bocsánatot kér.

Genoveva és Pajarote találkoznak, elmesélik egymásnak mit hallottak, s azt is hogy állítólag mind a ketten szerelmesek egymásba. A férfi megkérdezi a lánytól, hogy igaz-e, tagadja, majd visszakérdez. Pajarote is ugyanígy tesz. Õk csak barátok, mondják. Aztán mégis csak megcsókolják egymást.

Antonio meglátogatja másnap a börtönben Santos-t, aki még mindig az áruló miatt bosszankodik. Viszont észleli, hogy a barátja milyen elegáns, s meg is kérdezi tõle, mi a helyzet. Antonio elmondja, hogy San Fernando-ba megy, és hogy Gonzalo titkára lesz. Santos-t sokkolja a hír.

Bárbara folytatja a bocsánatkérést, elmondja, hogy tudja rossz volt és szörnyû. Marisela viszont azt mondja, hogy elég volt a hazugságokból. Mit akar most, elvette a birtokot, Santos-t. Mit akar még? Cecilia is örültnek nevezi, hogy mer idejönni bocsánat kérni. Marisela biztos benne, hogy ez megint csak egy színjáték a részérõl, de Bárbara biztosítja arról, hogy komolyan beszél. Majd újra Marisela-é a szó. Azt mondja neki, hogy félelembõl kereste meg õt, a fia miatt, hogy az istenei vagy a démonai ne ártsanak a gyermekének. Azt mondja, nem gyûlöli a gyermekét. De azt is kijelenti, hogy többé sem Santos-t, sem õt nem tudja megtéveszteni. Nyugodjon meg, éljen békében, nem fog harcolni Santosért, mert a nõ lehetetlenné tette a szerelmüket. De azt is hozzáfûzi, hogy Santos nem fogja õt újra szeretni, és az a gyermek nem lesz boldog, mert Bárbara nem tud szeretni. Majd Cecilia mellé állva fejezi be mondandóját. Miszerint Bárbara Guaymaran-nak az õ irgalma nélkül kell megtanulnia élni, ugyanis: „..mert nem, mert végérvényesen is - nem fogok neked megbocsátani.”