Paco de Lucia

előadó, színész, zeneszerző
Született: 1947. december 21. (Spanyolország, Algeciras)
Meghalt: 2014. február 26. (Mexikó, Playa del Carmen)

A nagyszerű flamencogitáros Francisco Sánchez Gómez néven 1947-ben született Algecirasban (Cádiz), és mióta ötéves korában édesapja játékának hallgatása közben kijavította egy díszítés ritmusát, élete elválaszthatatlanul összefonódik hangszerével. Pályafutása során több mint 25 albumot jelentetett meg, több száz díjban részesült, a kritikusok pedig világszerte a legnagyobb elismerés hangján szólnak egyetemes művészetéről és az általa elindított látványos zenei forradalomról. Sokoldalúsága és lankadatlan alkotókészsége révén valódi párbeszédet teremtett a flamenco és a brazil ritmusok, a jazz, Larry Coryell, Chick Corea, Al Di Meola, John McLaughlin muzsikája, illetve a klasszikus szerzők, Albéniz, de Falla, Rodrigo zenéje között.

Első lemezét (Dos Guitarras Flamencas) 1965-ben vette fel, 1975-ös albuma (Fuente y Caudal) pedig már az improvizáció jegyében született. Entre Dos Aguas című számával a flamencogitárt másodrendű hangszerből világszerte csodált "jelenséggé" avatta, azzal pedig, hogy együttesében ő használt először cajónt (egy karibi ütőhangszert), ő fektette le a mai flamenco-nyelv alapjait. Az Almoraima, a Siroco, a Luzía vagy a Cositas Buenas szintén megkerülhetetlen határkövei életművének, amely minden bizonnyal új fejezetet nyitott a zene történetében.

Film (3)

Hozzászólások

filoszemitabélus 2014 febr. 26. - 17:24:02 Előzmény user11
Ez szíven ütött! Akkor már soha nem hallgathatom meg élõben a játékát. A 80-as években Antonio Gades-szel fellépett Budapesten. Feledhetetlen élmény volt!