szimbol dec. 10. 10:08:58
(32/32)
Gyerekek ne szórakozzatok már. Ennél bárgyúbb, bénán öregedő filmet nem tudom mikor láttam. A film első 15 percében 16x mímelték, hogy tréfásan bokszolnak egymással. Utána kurjongattak, és egymást húzták. Nem bírtam tovább nézni. Tudom nehéz elvonatkoztatni, hogy annak idején mekkora hatással volt az emberre, amikor akvarellszerű 50x másolt VHS-en láttátok, de szűz szemmel ez a film nagyon béna. Nem pontozom, mert nem néztem végig, de aki még nem látta, ne higgye el az értékelést. Inkább amolyan 6,7 a reális.
10/10
Pépont febr. 08. 13:51:07 10/10
(31/32)
Hihetetlen, hogy erről a 3 órás remekműről még eddig nem hallottam, és most is csak teljesen véletlenül bukkantam rá egy oldalon. Szinte fel se tűnt a film befejezésénél, hogy már 3 órája nézem. Megrendítő, cselekménydús és van benne bőven érzelem is. Örülök, hogy rátaláltam erre a filmre.
A magyar címe: "A vér kötelez" (semmi köze a 2001-es verzióhoz), és ahogy többen is írták előttem, én is a másik amerikai címmel láttam, ami a: Blood In Blood Out.
10/10
Orsós Dzsézöntetem 2022 ápr. 14. - 15:16:37 10/10
(30/32)
Még annyit, hogy először, vmikor a 90-es évek második felében láttam. Ment a szobámban a tv és pont kezdődött a hbo-n. Elkezdtem nézni. Első 5 perc után aszontam, mi ez a gagyi? Aztán végignéztem... Sikerült felvennem az ismétlést vhs-re. Azt is végignéztem, aztán még 1x, még 1x, még 1x és még milliószor. Volt, hogy hetente megnéztem. Teljesen rágyógyultam. :) Azóta sem telik el év, hogy 1x, 2x ne nézném meg. Megvan dvd-n eredetiben, vágatlan, rendezői, minden.
10/10
Orsós Dzsézöntetem 2022 ápr. 14. - 13:20:27 10/10
(29/32)
A legnagyobb film! Már vagy 1000x láttam. Csakis 10/10-es lehet! Hiába 3 órás, végig leköt, nincs benne unalmas rész, üres járat. A vágatlan verzió 195 perc.
ALAPMŰ, KULTFILM!
10/10
Isti1991 2019 dec. 26. - 22:33:33 10/10
(28/32)
Egyik kedvenc filmem! Sőt...szavak nincsenek rá, imádom! (Y)
10/10
Dancs1229 2019 júl. 10. - 23:50:27 10/10
(27/32)
Nagyon NAGY FILM❤❤❤❤OROK KEDVENC
10/10
Sonny Crockett 2015 szept. 13. - 00:59:44 10/10
(26/32)
Legutóbb tegnap néztem meg,de volt egy idõszak,amikor hetente.
Minden idõk legjobbja,oda-vissza láttam magyarul,angolul,rendezõ változatot,sima változatot(DVD-n utóbbi van meg eredetiben.A rendezõit is megvettem volna,de az a régiókód miatt nem megy az itteni lejátszókon). Bár kivételesen jó a szinkron,azért mégis az eredetit ajánlom mindenkinek,hiszen az East Los érzés,a Carnalismo csak így jön át.
Kedvenc dumáim,az amerikai változatból: "Hey Cinderella,go find yourself a fella'.Midnight's comin' and you're on the clock,bitch","Sorry,no tortilla","In your dreams pendejo,in your dreams","Gimme' some chon chon". Akkora szövegek vannak benne,hogy az besz.rás. :D
Mydgard 2014 nov. 18. - 17:56:16
(25/32)
A film cime angolul "Blood in blood out", a magyar forditasa ahogy ismerik "A vér kötelez", nem ertem miert nem ezzel a cimmel szerepel a port.hu katalogusaban. Amikor eloszor megneztem, kapasbol megneztem meg egyszer es utana meg sokszor. Gondolom ezzel mindent elmondtam a filmrol.
-pandy- 2014 jún. 15. - 18:56:37
(24/32)
9 éves voltam amikor új volt. Nagybratyóm hozta el vhs-en. Aztán megnéztem vagy jó sokszor. Aztán nagybratyó elvitte a kazit,megfújta tõle valaki. (Elfelejtette visszaadni.) És kb 10 éve sikerült dvd-n megszerezni. Azóta nyugodtabb vagyok. De tény,hogy eddig bárkinek megmutattam,mindenki le volt döbbenve! A szó pozitív értelmében. Egyszerûen a képernyõhöz szögez. Simán beférne egy osztályfõnöki órára! Van miért.
...és most megnézem. ;)
arobesz 2014 jan. 07. - 10:58:46
(23/32)
Középiskolás koromban láttam a 90-es évek közepén, akkoriban, amikor a Ponyvaregény, Született gyilkosok, Tisza románc filmek hódítottak például - és azóta is az egyik kedvenc filmem. Tényleg érthetetlen, hogy kevesen ismerik... Viszont ideje újranézni! :)
10/10
Roti1 2013 febr. 16. - 14:02:23 10/10 Előzmény dundispan
(22/32)
köszi, de ábrcsak tudnék angolul :)
10/10
J86 2013 jan. 22. - 19:45:33 10/10
(20/32)
Nagyon nagy film, ennek ellenére nehezen találtam meg itt... Azt hittem, legalább ezer jozzászólás lesz, meglepôdtem, h ilyen kevesen ismerik... Sztem alapmû, aki ide nem kommentelt, annak a többi filmhez tett hozzászólása számomra jelentéktelen:))) aki ezt a filmet nem látta, annak egy komoly mérföldkõ maradt ki a mozizás terén...
10/10
Roti1 2011 máj. 27. - 10:36:33 10/10
(19/32)
errõl ki tud valamit is?

http://www.youtube.com/watch?v=jkcO2yrcmQ0&feature=fvwrel

Remake lesz a Vér kötelez-bõl vagy mi ez? :) Vatos Locos 2011 - Damian Chapa-val....

MIII EEEZZZZ? :))
10/10
Roti1 2010 jún. 01. - 20:35:51 10/10 Előzmény deathkiss
(18/32)
hát ezt nem tudom megmondani, mert nekem van egy angol nyelvû bõvített verzióm a filmbõl am ivagy 25-30 percel még hosszabb a magyarnál de ezek a részek még abban sincsenek benne.
10/10
deathkiss 2010 márc. 03. - 19:01:51 10/10 Előzmény Roti1
(17/32)
Ezek kimaradt jelenetek lehetnek? Azért kérdezem,mert a kocsi amit szétlõ a rajtaütéses jelenetben is látható, a szélvédõ ugyanígy néz ki.
10/10
Roti1 2010 jan. 28. - 22:25:39 10/10
(16/32)
Szevasztok lenne egy kérdésem. Nálam nagyobb Vér kötelez függõt keresve se találni és már láttam a rendezõi változatot is angol nyelven ameikben benne van hogy Papay szúrja le Smokie-t stb. de itt egy tréler a youtube-n és ebben van 2 rész ami abban sincs benne. Paco valami csajjal meg puskával szétlõ egy kocsit... Mit tudtok ról? Lessétek meg.

http://www.youtube.com/watch?v=WrGS36r75XM
7/10
King Diamond 2009 dec. 22. - 18:32:29 7/10
(15/32)
A film Amerikában a Bound by honor címmel ment, Ausztráliában viszont a Blood in blood out-tal, nem tudom miért. Magyarul: A vér kötelez, átírhatnák a moderátorok. És NEM a John Travoltás Vér kötelez...
Azt nem mondanám, hogy nagy elvárásokkal ültem le megnézni, mert nem szeretek csalódni. Viszont azon megakadt a szemem, hogy itt ilyen jó szavazatot kapott, még ha csak kevesen is pontozták/látták. Az IMDB pontozása már kicsit reálisabb. Nem mondanám, hogy rossz film, egész jó, de nem ennyire jó, mint amennyire itt éltetik. Egyszer mindenképp érdemes megnézni, van benne bõven izgalom, dráma is. A szereplõk egész jók, a zenéje sem rossz.
Viszont kicsit hosszú lett. Nem azt mondom, hogy unalmas, mert még a végén sem az, de lehet, hogy ha hosszabb, elkezdem unni.
Egy szó mint száz, egyszer érdemes megnézni, de hogy többször, vagy 50-szer is megnézzem...hát...azért annyira nem jó.
7/10
10/10
pupacs 2009 nov. 24. - 21:21:08 10/10
(14/32)
Nagyon tetszett. Elsõre az ugrott be, hogy GTA San Andreas :D Ez az elsõ olyan film, hogy nem éreztem meg a 3 órát, lekötött minden egyes perce! Áhh.. nem is tudok semmi értelmeset hozzáfûzni, hatalmas film, ennyi. Talán kicsit a Scarface-re is emlékeztet még, azt is nagyon szeretem.
OvaMind 2009 júl. 15. - 18:06:46
(13/32)
Én még kisgyerekként láttam az HBO-n, és nagyon megfogott. Aztán 15 évvel késõbb sikerült újra megtekintenem, és világossá vált, hogy szenzációs alkotásról van szó.

Hamar essünk is túl a negatívumokon:

Néhol érezhetõ "B-movie"-hatás, és a 2 óra 40 perces verzióban nem eléggé felépített a 3 fõszereplõ közti viszonyrendszer. A hosszabb változatokban ez nem probléma, mert a film elejétõl a nagy balhéig tartó (Spider meggyilkolása) részt kinyújtották.

A néhol felfedezhetõ esetlenséget azonban kisegíti minden idõk egyik legjobb forgatókönyve, csavarokban, akcióban és drámában nincs hiány. A színészek is többnyire jól teszik a dolgukat (különösen Jesse Borriego és Benjamin Bratt) Ráadásul a film mondanivalója is eredeti, nem ezerszer elcsépelt sablon. Kemény, de megható; méltatlanul elfeledett film. 10/10