amida87 2008 febr. 20. - 16:56:59 Előzmény ninane
(1107/29587)
Nekem is ugyanez a véleményem a Tilda-Erik kapcsolatról. Én megértem, hogy Tildának, rosszul esett, hogy Palo elhanyagolta õt. Azzal sincs semmi baj, ha beleszeretett valaki másba. Elõfordul. De ezt a helyzetet akkor sem így kell kezelni! Ha beleszeretett Erikbe, akkor álljon Pali elé, vallja be a dolgot, költözzön el, és utána bonyolódjon bele egy újabb kapcsolatba. Mert ez, hogy a férje háta mögött összefekszik valaki mással, csak mert már nem szerelmes, elég gusztustalan és gerinctelen dolog. Ráadásul már elõtte is nyomult Erikre, és akkor sem rajta múlt a dolog. Egyébként Erik tényleg nem egy nagy szám. Unalmas, gerinctelen, ráadásul idõnként kifejezetten agresszív. Érdekes, hogy Tilda elnézte neki a gyújtogatási ügyet. Palihoz napokig hozzá sem szólt, amikor kiderült, hogy õ is hibás volt abban, hogy leégett Sáráék háza. A három fiú körül Erik volt a leggerinctelenebb, hiszen õ egy szó nélkül le akart lépni, nehogy elkapják a rendõrök, mert akkor a sikkasztásért is lecsukták volna (amit persze Tilda a mai napig nem ró fel neki). Mit érdekelte õt, hogy egy anya és a kislánya fedél és megélhetés nélkül maradt. Na ennyit a kedves, romantikus, becsületes Erikrõl... Egyszer már megismerhettük a másik arcát. Kíváncsi vagyok, mennyi ideig lesznek együtt Tildával...
5/10
hajcsu 2008 febr. 20. - 13:22:01 5/10
(1106/29587)
Igen erre gondolok én is. Egy anyának azért néha igenis, keménynek és következetesnek kell lenni.
Egyébként Vanda is gondolkozhatna egy kicsit, az apjának nem kellett. Másodszorra sem. Arról már nem is beszélve hogy a fél házzal csak haragba van. Persze a maga szemszögébõl õ sosem hibás. Kényes egy csaj.
5/10
hajcsu 2008 febr. 20. - 11:39:58 5/10
(1105/29587)
Hát igen, van igazság abban amit mondasz.
Én a Juli helyében, nem hagynám magam érzelmileg zsarolni. Egyébként a Julinál is ez a "mintaanya" szerep, nekem ne mondja senki, hogy egy anyánál nem szakad el a cérna néha. De én még nem nála nem tapasztalta ilyet. Elég fura.
7/10
tomázia 2008 febr. 20. - 09:30:27 7/10
(1104/29587)
Igen a kis undorka azt hiszi, hogy vele kezdõdik a világ és vele is ér véget.
Joe001 2008 febr. 19. - 21:39:50
(1103/29587)
Szerintem azt írtam h nem nézem nyálcsorgatva a tv-t, de látom nem fogod fel. ÉS attól mert még sokaknak tetszik, attól még lehet ótvar gyagyi. És ez az is.
5/10
CSÁNYI 2008 febr. 19. - 20:48:03 5/10
(1102/29587)
VÉGRE MIKLOS KICSINÁLJA NORÁT,MIT KÉPZEL MAGÁROL TALÁN EGYEDÜL CSINÁLTA A GYEREKET.EGY ÉLETRE LE ALÁZNÁM A NORÁT MIKI HEJÉBE ,
5/10
hajcsu 2008 febr. 19. - 20:32:59 5/10
(1101/29587)
KEDVES CSIBE0813

Elnézést kérek, hogy félre értettelek.
De valóban vannak olyan emberek, akik egy-két részt láttak, ebbõl a sorozatból és véleményt alkotnak róla. Amihez joguk is van, de az én véleményem az, hogy nem mindegy hogy milyen hangsúlyban teszi azt valaki. Igaz?
HA valaki nem szereti, ne nézze, Talán közhelynek hangzik de nagyon is igaz.
Mégegyszer elnézést kérek, tõled amiért félreértettelek. Bocsika.
8/10
nihilke 2008 febr. 19. - 19:51:25 8/10
(1100/29587)
* vagyis inkább lift aknába :/
8/10
nihilke 2008 febr. 19. - 19:50:32 8/10
(1099/29587)
Nem õ volt annak a nõnek (nem jut eszembe a neve:)) a huga, aki liftbe esett? és a sorozatban elvileg Timo barátnõje volt, feljöttek vidékrõl, aztán meg hajóra mentek dolgozni... de nekem is csak halvány sejtéseim vannak :D
ZII 2008 febr. 19. - 19:35:55
(1098/29587)
Sziasztok! valaki meg tudja mondani h németh franciska anno milyen szerepet töltött be a sorozatban? nem bírok rájönni....:D:D köszi
10/10
marcsi87 2008 febr. 19. - 18:38:17 10/10
(1097/29587)
Akkor ne názzed!!!!!!!!!!!!
10/10
csibe0813 2008 febr. 19. - 17:57:16 10/10
(1096/29587)
szia!:)
bocsi, de félreértesz!
Ugyanis én azt írtam, hogy irritál ha valaki piszkálja... nem mindenki egyforma az ízlése...és a fórumokon mikor a rajongók leírják a véleményüket sajnos vannak olyan kedves, aranyos:) hozzászólók, akik azonnal leordítják a fejüket, hogy te mért nézed ezt a sz*t?? kérdezem..õk mért nézik?...csak ennyi! de természetesen megértelek titeket..csak tényleg ennyi a bajom, hogy néhányan anti bk-sok szinte próbálják a rajongókat rábeszélni egy másik mûfajra...:S
Azért köszi hogy visszaírtál..:) szió
10/10
csibe0813 2008 febr. 19. - 17:52:42 10/10
(1095/29587)
Szia! Én semmit nem nézek nyálcsorgatva...:) örülök, hogy eltudod képzelni milyen lehetsz..De hogy mit ne mondjak, nagyon TÉVEDSZ, ha azt hiszed így bámulok bármit is...Én nekem nem az a bajom, hogy páran írnak kritikát, ugyanis nem mindenkinek 1forma az ízlése....de ezt kultúráltan is ki lehetne fejezni,...nem mint pl:"' szar..ilyesmi...." de én arra gondoltam perpill ha egy rajongó ide ír valami normális szöveget akkor arra azonnal reagálnak azok akik szerint gyagi...és sajnos nem olyan formátumban ahogy illene...remélem értesz! Ja...amúgy ha gagyi lenne már pár hónap után véget ért volna...hányszor de hányszor olvasni-hallani hogy hatalmas nézettsége van..Van miért!:) hát ennyi!:) köszönöm, hogy elolvastad...!:)szió:)
Joe001 2008 febr. 19. - 15:18:13
(1094/29587)
Kedves Csibe 0813.
Nem mondtam h nézem a sorozatot. Egy-egy részt persze megnézek h nincs más a többi csatornán, ezért is tudok véleményt alkotni. Szerintem szar és szerintem is erre való a fórum, hogy a véleményemet megosszam másokkal. Ez nem egy fan club ide a negatív véleményt is le lehet írni. Amúgy meg nem szoktam nyálcsorgatva, csodálva, tátott szájjal sorozatot nézni. De ezek szerint a Barátok köztöt te így nézed. Elég komoly látvány lehetsz:D Namid1. Csak annyit akartam mondani h a sorozat GAAAAAAAGYI!:)
5/10
hajcsu 2008 febr. 19. - 14:49:50 5/10
(1093/29587)
Kedves csibe0813.
Én nem írtam semmi olyat, hogy nem szeretem a sorozatot. De annyiban nem értek veled egyet, hogy mások miért alkotnak véleményt.
Szerintem ez a fórum arra való.
10/10
netty92 2008 febr. 19. - 14:36:10 10/10
(1092/29587)
Fejtõ megformálójával elég idióta szerepet játszatnak el. Kb. olyan mintha 1 tini lenne. Na meg a Kristóffal is. Nem tudom miért nem lehet normálisan eljátszaniuk, olyan idióták így.
1/10
Josh75 2008 febr. 19. - 14:23:12 1/10
(1091/29587)
Mikor elkeztem nézni tök jó volt.Most meg azért nézem mert kiváncsi vagyok,hogy fejezik be.Egyébként igazad van hajcsu tényleg ilyen sok részes magyar sorozat nem futottt a tv-ben.
10/10
csibe0813 2008 febr. 19. - 13:06:07 10/10
(1090/29587)
csak azt tudnám ha valakit nem érdekel akkor MINEK NÉZI??!! Ja meg ezek a kritikák is..istenem...szánalmas........mért nem néztek mást?? attól még hogy valakik imádják a sorozatot, nem biztos hogy degerenált hülyék!!ha mi elkezdenénk szapulni a ti kedvenceiteket esküszöm háborognátok....ne nézzétek!ennyi!van más adó, nézzétek azt csodálva! tátott szájjal....
5/10
hajcsu 2008 febr. 19. - 12:58:20 5/10
(1089/29587)
Azért arra is gondolni kellene, hogy nem sok magyar sorozat képes ennyi ideig "életképes" maradni.
1/10
Josh75 2008 febr. 19. - 09:33:11 1/10
(1088/29587)
Tényleg befejezhetnék már.Nagyon el van nyújtva mint valami rétes!A régi szinészék jók,de a szerepek unalmasak .