Akit valaha is kényszervallattak már a Dankó Rádióval vagy a Kívánságkosárral, annak bizonyára feltűnt az, ami a lelkes operettrajongóknak aligha: egyes slágerek mennyire kíméletlen szófordulatokkal operálnak. Lássunk erre néhány példát!
Húzatom agyba-főbe, beugrom a nagybőgőbe
Hajmási Péter, Pityke Pál
– Csárdáskirálynő
Vannak bizonyos tényezők, melyek alapjaiban zárják ki, hogy egy sláger a magyar néplélek indulójává váljon: pl. ha a takarékosság és a tervezés tematikáját járja körül, valamint, ha giccsfokmérője a nullához tendál. Ám még ezeknél is jóval nagyobb a tiltólista esélye, ha képtelenség pikularészegen gajdolni az adott dalt. Nos, a Hajmási Péter, Hajmási Pál esetében egyik tényező sem – utóbbi kiváltképp nem – veszélyeztette a himnusszá avanzsálást. Ám miközben Kadarka Apó jóvoltából megannyi önjelölt operettprimadonna vagy bonviván Oszvald Marikaként cigánykerekezett a kisbolt előtti árokba, aligha fordított energiát az általa énekelt sorok műelemzésére. Jelen esetben: ki a pikkelyes bájdorong az a Pityke Pál, illetve, hogy a nagybőgőbe való beugrást amolyan Kurt Cobain-i aktusként kell-e elképzelni?
Jön-e velem nagysád shimmy-t járni?
Bizsereg a talpam, nem tud várni
Ha a zenekarban hottentotta tamtam szól
– A bajadér
A természetes manírokkal előadott operett olyan tudományos-fantasztikus vízió, melyet még Philip K. Dick is vonakodott volna lejegyezni három kanna máktea elfogyasztása után. A csokornyakkendő-potméterrel maximálisra állított ripacsfaktor mellett ugyancsak alapkövetelmény egy tánckoreográfia, melyet a harcművészetben csak a frakkos ember capoeirájaként emlegetnének. Jelen esetben ez a shimmy fedőnevet viseli, melynek eltáncolására ún. hottentotta tamtam hallatán éreznek kényszert a Lehár Ferenc-univerzum hősei. Hogy ez utóbbi pontosan mit takar, arról csak merész elképzeléseink vannak azok után, hogy zenekritikus nagyanyánk is hasonló szakkifejezéssel ihlette a 90-es évek hiphopzenéit.
Gyerünk, tubicám, se kocsink se lovunk,
én s a cicám, mi csak elkocogunk
– Luxemburg grófja
Míg a magyar rögvalóságban kapcsolatok tömegei mennek gajra az anyagi problémák miatt, az operettek és szalonvígjátékok szférájában a csóróság a legnagyobb kohéziós erő. Elvégre mit nekünk, ha két hónapja mustáros faforgács az ebéd, miközben önfeledten hetyeghetünk egymással? Nos, ez a nem éppen Szomszédok-kompatibilis gondolatmenet köszön vissza a Luxemburg grófjában is, melynek megoldását az Armand nevezetű karakter a cicájával való elkocogásban látja. Mi pedig vizuális típusként szerény köszönetet tudunk mondani neki mindezért.
Erre rica, arra rica
Hej Katica, hej Marica
Pattogatott kukorica
Jössz te ide mellém ma, drága viola”
– Mágnás Miska
Bármily szélsőséges kirohanásokat is intéztek anno idősebb operettszimpatizáns hozzátartozóink a Guns N’ Roses és a Mötley Crüe szerzeményei ellen, utólag is illene belátniuk, hogy rajongásuk tárgyai épp ugyanúgy hirdették a sex & drugs & rock’n’roll szentháromság igazságát. Csak éppen ledérségnek hívták, és a backstage helyett az Operettszínház büféjében „adagolták túl” magukat. Elengedhetetlennek bizonyult hát, hogy több himnusz is szülessen csajozás és májgyilkolás témakörben, mint ahogy az is, hogy módfelett debil rímekben méltassák a kackiás bajszú bonvivánok hedonizmusát.
