A komoly elismerés mellett a New York City Jazz Record a BMC Records több tavalyi albumát külön is díjazta, valamint az elmúlt években számos egyéb kitüntetést nyertek a kiadó lemezei. Mi a sikerük kulcsa?

Egy lemezkiadó számára az év öt legjobb kiadója közé kerülni azt jelenti, hogy az összes lemeze sikert ért el. Természetesen minden egyes díjnak és jelölésnek külön örülünk, és igazán kedveljük a New York City Jazz Record-ot, mert ebben a műfajban egy igen nívós lapnak számít, remek cikkeket publikálnak.
Azt gondolom, hogy a siker kulcsa az elmúlt 25 év. ’98-ban kezdtük a lemezkiadást – kis kitérőkkel, mert ugye filmzenei albumokat is adtunk ki – és sokat köszönhetünk ennek az időszaknak. A Sose halunk meg című filmzenei albummal vette kezdetét, aztán a Csinibabával folytatódott, majd a Jazz + Azzal is, ezekből a kiadványokból összességében sok százezer példányt tudtunk eladni. A teljes bevételt a cég fejlesztésére, valamint egy kortárs és jazz zenei sorozat elindítására használtuk fel. A kétezres évek elején már a MIDEM nemzetközi vásáron is részt vettünk, és szépen lassan megkezdődött a terjeszkedésünk. Az elmúlt 24 év során több mint 300 lemezt adtunk ki.

Tavasszal még meglehetősen pozitívan nyilatkozott a járványügyi korlátozásokkal kapcsolatban. Jelenleg hogyan alakul a helyzet a BMC-nél?

A BMC 25 éves fennállása során rengeteg hullámvölgyön keresztülmentünk már. Voltak borzasztóan nehéz és csodálatos éveink is. Egy koronavírus-járvány nem foghat ki rajtunk. Bár egyelőre kis számban indult el az oltás, mégis úgy gondolom, hogy már kifelé megyünk ebből a helyzetből nem egy végtelen fekete lyukban ácsorgunk.
Minden dolgozónk ugyanúgy kapja a fizetését, kihasználjuk ezt az időszakot is. Nagy bevételt nem, de munkát tudunk generálni stúdió- és lemezfelvételekkel, és rengeteg koncertet streamingelünk folyamatosan. Nyilván az üzleti bevételünk gyakorlatilag a nullára csökkent, de a BMC-t még nem sikerült megtörnie a pandémiának. Én mindig előre megyek, nem szokásom kétségbeesve egyhelyben toporogni.

Hogyan végzik a munkájukat a pandémia árnyékában? Milyen projektekkel tudnak haladni és mik azok a feladatok, amik sajnos elmaradnak jelen körülmények között?

A koncertezés önmagában egy nagy projekt, átlagosan évi 450 koncert van a központban. 2020-ban körülbelül 200-at sikerült megvalósítanunk. A streamingek mind ingyenesek és a zenészeket, zenekarokat kifizetjük, mégis leginkább az üzleti rendezvények elmaradása jelent bevételkiesést.
A következő nagy projekt a Budapest Music Center bővítése, amin már több éve dolgozunk. Egy olyan koncertteremet szeretnénk létrehozni, ami színházi előadások, operák befogadására is helyszínt biztosít, így színesítve a tevékenységünket. Már csak két lakás megvásárlása hiányzik ahhoz, hogy a mellettünk levő két épületet lebonthassuk, és megkezdhessük a bővítést. A BMC épülete háromszor akkora lesz, mint jelenleg, úgyhogy nagy intézménnyé fogunk válni.
Valójában már az induláskor láttam, hogy az akkori kis irodánkat 1-2 éven belül el kell hagynunk, 2006-ban emiatt kezdtük el a Mátyás utcai ház építését. Mára – köszönhetően a házunknak - már olyan sokszínű a BMC tevékenysége, hogy szinte egyedülálló zenei intézménnyé vált. Egyszerre vagyunk koncerthelyszín, könyvtár, képstúdió, hangstúdió, jazzklub, kurzusközpont, lemezkiadó és étterem, szóval sokrétű a tevékenységünk, és mindez a zenészek és a közönség igényeit szolgálja. A BMC kiváló felszereltséggel rendelkezik, a hangszerparkja és a két stúdiója abszolút professzionális. Folyamatosan fejlesztettünk a pandémiás időszakban is. Például létesítettünk egy próbatermet az intézmény közvetlen közelében. A kollégák már azzal szoktak viccelődni, hogy engem vonz a betonszag, ezért nem bírok leállni az építkezésekkel, fejlesztésekkel. A ház kibővítése tovább növeli a lehetőségeink számát, remélhetőleg 2024 -ben el is készülünk vele.

A nyáron arról számolt be, hogy az utóbbi években ismét lehetősége nyílt aktívan zenélni, koncertezni. Hogyan éli meg, hogy a koronavírus-járvány miatt ismét „le kellett tennie a lantot”?

Régebben azt gondoltam, hogy le fogom tudni tenni a hangszert, mert voltak olyan időszakok, hogy akár egy fél évig hozzá se nyúltam, de olyan erős a vonzása, hogy nem tudok sokáig ellenállni. Ráadásul egy-egy zűrös nap után teljesen rendbe tesz.
Számos koncertünk volt az elmúlt 4-5 évben, gyakorlatilag bejártuk a világot. Most sok előadást lemondtak, de számomra már nem olyan szorító érzés, mint amikor ebből éltem, már megtehetem azt, hogy nem kérek pénzt, ha játszom. Fiatalabb koromban sokat köszönhettem annak, hogy mint stúdiózenész több száz lemezen játszottam. Nagyszerű korszak volt, de idővel továbblép az ember, mindenki a maga módján. Több mint tíz éve már, hogy olyan zenét játszhatok, amit szeretek, nem vállalok el olyasmit, ami nem vonz, csak azért, mert jó pénzt hoz.
Ugyanakkor nem mondom azt, hogy a zene hobbivá vált számomra, annál mindig sokkal többet fog jelenteni.

Korábban a Zeneakadémia jazz tanszakának zenetörténet, szolfézs és harsona-improvizáció tanára volt, ám 2010-ben abbahagyta az oktatást. Nem hiányzik ez az időszak?

Bár a tanítást befejeztem, azért gyakran előjön a pedagógus énem, főleg a művészekkel való kommunikáció során. Lényegesnek tartom, hogy a zenészek a közös munka alkalmával érezzék, hogy teljes mértékben támogatjuk őket. A tökéletes légkör megteremtése komoly pszichológiai feladat, és gyakran szerepet játszik benne a pedagógus múltam is.
Azt gondolom, hogy nagyon erős a zenei felhozatal Magyarországon, egyáltalán nem vagyunk lemaradva sem zeneszerzői sem előadóművészi szinten, és a BMC boldogan támogatja a művészeket.

1996-ban alapította a BMC-t, mit gondol elérte a célt, amit akkor kitűzött?

Aki ismer, az tudja, hogy amint megvalósítottam egy elképzelésemet rögtön a következőn gondolkozom, ezért igazán sohasem érzem azt, hogy elértem a céljaimat. Természetesen nagyon büszke vagyok az eredményeinkre és a BMC-re. Mindig hangsúlyozom, hogy nem egyedül csináltam végig mindezt, sokat köszönhetek a kollégáimnak, mert gyakran ők tanítanak engem.

(Forrás: Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI))