113 évvel ezelőtt, 1910. november 21-én született Both Béla színész, rendező, aki a Madách Színház és a Nemzeti Színház igazgatója is volt egy időben – a legtöbben azonban A tanú Bástya elvtársaként és a Szomszédok Béla bácsijaként ismerik idehaza.

Az alábbi cikkünkben Bacsó Péter kultfilmjéből és a rendszerváltás leghitelesebb krónikájaként számon tartott teleregényből elevenítünk fel vicces részeket,

de az Arcanum sajtóarchívum segítségével a 2002-ben elhunyt, érdemes és kiváló művész Both Béla színházigazgatói éveibe is bepillantást nyerhetünk.

1. Feleségül vette Móricz Zsigmond lányát

Both Béla 1932-ben diplomázott a Színművészeti Főiskolán. A színiakadémiáról egyenesen a Miskolci Színházhoz szerződött le színésznek, rendezőnek, színházi titkárnak és könyvtárosnak. Még a színiiskolában feleségül vette pályatársnőjét, Móricz Lilit, Móricz Zsigmond legkisebbik lányát, akiből színész és író lett. Még élt a neves papa, amikor Both Béla és Móricz Lili 1939-ben végül elváltak.

2. Bástya elvtársból örök klasszikus lett

Both Béla legismertebb szerepe minden kétséget kizáróan A tanú rettegett Bástya elvtársa. A morózus katonatiszt (akinek a karakterét a korabeli honvédelmi miniszter, Farkas Mihály ihlette) Pelikán József „örök nemezise”: a derék gátőr mindig miatta kerül bajba, és csak azért ússza meg Bástya elvtárs lefröcskölését az uszodában, halálra rémítését a Vidámparkban és beégetését a „magyar narancsültetvény” ünnepélyes avatóünnepségén, mert Virág elvtárs mindig utána nyúl, hogy cserébe egyszer valamikor majd szívességet tegyen az állampártnak tanúként egy koncepciós perben. Abban a perben, aminek az iratanyagát Tuschinger elvtárs találta ki a villája teraszán, és amiben az ellenséges békaembereknek ürgebőrbe varrt üzeneteket adnak át, Bástya elvtársat pedig sehol sem említik. Mint ismeretes, szóvá is teszi:

Mi ez? Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Én már szart érek?

De ott van a másik örök klasszikus is:

Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.

3. Both Béla fedezte fel Kállai Ferencet

Érdekesség, hogy Both Béla és Kállai Ferenc már jóval A tanú előtt is ismerték egymást – a fiatal Kállait ugyanis a Szabad Színház néven üzemelő Magyar Színház igazgatóként dolgozó Both fedezte fel 1945-ben egy meghallgatáson. Kállai így emlékezett vissza erre 2000-ben, egy 168 Óra-interjúban:

Hároméves szerződést ajánlott a Szabad Színházhoz, pedig a háború miatt el sem végeztem az akadémiát. Hanem ’45 lázas tavaszán betévedtem a Nemzetibe is. Megállított egy úriember, s miután kérdezte, színész vagyok-e, azt mondta, leszerződtet. Néztem rá, kihez van szerencsém? Bárdos Artúrhoz, a Belvárosi Színház igazgatójához, felelte, majd megfeddett műveletlenségemért. Szerencsére olvastam két könyvét, ettől megenyhült, és mindjárt dupla annyi fizetést ajánlott, mint a Szabad Színház. Amikor elmondtam Bothnak, mi a helyzet, azt kérdezte: »Ön ilyen gerinccel kezdi a pályát?« Nála maradtam. Bárdos csak mosolygott a naivitásomon: »Kedves fiam, ezen a pályán maga nem fog meggazdagodni.«

4. Agárdy Gábor is csupa jót mondott róla

Both Béla 1964-től már a Nemzeti Színháznak az  igazgatója volt, a patinás teátrum éléről ment nyugdíjba 1971-ben. Direktori pályafutása első évében sodorta össze az élet egy véletlen folytán a színészlegenda Agárdy Gáborral, aki 1964-ben épp a „musicalszínházként” működő budapesti Petőfi Színházban játszott, ám az a nyári szünet után már nem nyitotta meg újra a kapuit. Agárdy az Ország-Világ (ez volt a Kultúrkapcsolatok Intézetének 1957 és 1992 között megjelent hetilapja) 1990. október 24-i számában beszélt arról, hogy a Petőfi Színházat '64-ben felsőbb utasításra kellett bezárni, mivel „az illetékesek megszüntették, mert nem szerették a musicalt, kapitalista módinak, a hanyatló nyugati kultúra káros termékének tartották”. Az állástalanná vált Agárdyt ekkor a genti operaház főrendezője hívta játszani két évre, és még havi 12 ezer belga frank gázsit is felajánlott neki. De nem mehetett ki – az okokra így emlékezett vissza az Ország-Világ cikkében, Both Bélát is megemlítve:

Kértem a minisztériumtól két év fizetés nélküli szabadságot, de nem engedélyezték. Miért akarok én külföldre szerződni? — kérdezték. — Van a Petőfin kívül más színház is Magyarországon. Majd intézkednek. Néhány nappal később felhívott a Nemzeti Színházból a gazdasági igazgató, Malonyai Dezső, jelentkeztem ekkor és ekkor Both Béla igazgató elvtársnál. Both nagyon barátságosan fogadott és szerződést ajánlott.

Agárdy saját bevallása szerint ekkor „alapos kutyaszorítóba került”:

Állásom nem volt, de tudtam, hogy a Nemzetit nem nekem »találták ki«. Én mindig levett kalappal mentem el az épület előtt, ám sosem vágytam nemzeti színházi tagságra. A színészekből itt vagy élő szobrot kreáltak vagy eltemették őket. Both Béla megnyugtatott, lesz munkám. Először is átvehetem az elszerződött Garas Dezső szerepét Pirandello Az ember, az állat és az erény című darabjában, majd elkezdhetem a próbákat Az ember tragédiájában. (...) Mit tehettem? Elfogadtam az ajánlatot és 1964 őszétől a Nemzeti Színház tagja lettem. 

5. Both Béla rúgta ki Bara Margitot az „Onódy-botrány” után

Kevésbé hízelgő képet festett le Both Béláról egy másik pályatársa, Bara Margit. A Kossuth-díjas színésznő felfelé ívelő karrierje akkor tört derékba, amikor 1964-ben egy rosszindulatú és alaptalan pletykahadjárat összemosta őt a sikkasztással vádolt Onódy Lajossal és a nagy port kavaró büntetőperrel. Az Éttermi és Büfé Vállalat egykori igazgatója, a legendás Mézes Mackó alapítójáról ugyanis az a városi legenda járta akkoriban, hogy

olyan orgiákat szervezett, ahol a magas rangú vendégek szórakoztatásáról óriási ezüsttálcákon felszolgált meztelen lányok, csokival leöntött stewardessek és neves színésznők gondoskodtak.

Az utóbbiak közül egyesek Bara Margitot nevezték meg, aki viszont saját bevallása szerint még csak nem is ismerte Onódyt. A színésznő így emlékezett vissza a meghurcoltatásaira a Képes Hét 1990. március 3-án megjelent számában, Both Bélát is nevesítve:

A nevét se hallottam Onódy Lajosnak 1964 kora őszéig. A kollégáim jöttek a színházba a hírrel, képzeld Mara, teli a város a nagy botránnyal, hogy orgiáztak a főnökök, csalás, sikkasztás. Nem érdekelt különösebben, boldog voltam, mert egyre-másra hívtak filmezni, külföldre is. Mondhatom, hogy a csúcson voltam. Filmolimpia címén 1964-ben megszavaztatták a közönséget, kik a kedvenc színészei? A külföldi filmszínésznők között Sophia Loren, a magyarok közül pedig én lettem az első. A népszerűségi listán volt még Törőcsik Mari, Krencsey Mariann, Ruttkai Éva és Kiss Manyi. Dehogy foglalkoztam én az Onódy-üggyel! Egy reggel bemegyek a színházba, s rögtön érzem, történhetett valami, mert megfagyott körülöttem a levegő. Major Tamás, aki akkor főrendező volt a Nemzetiben, nevetve köszön rám: na, végre egy színésznő, akivel az egész ország...! Én nem is értettem.

Persze később kiderültek számára is a fél országot lázban tartó, sikamlós részletek:

...felvilágosítottak a vadászházi dáridókról, s az egyre mocskosabb és kiszínezettebb történetekből megtudtam, hogy a botrányban rám osztották a női főszerepet. Azt a színésznőt, aki a közönségszavazásokat megnyeri, a világon mindenütt szerződésekkel, szerepajánlatokkal árasztják el. Én egyetlen papírt kaptam, a felmondást Both Bélától. Öt perc alatt az utcára kerültem. Ebben az időben kaptak a színigazgatók szabad kezet a szerződtetésekben. Both Béla élt is vele nyomban. Tímár Évát és engem kidobott. Becsukódtak előttem az ajtók.

Az Onódy-ügyről persze hivatalosan nem illett beszélni Magyarországon egészen a rendszerváltásig. A színházi világ Bara visszaemlékezése szerint egyáltalán nem állt ki mellette, a Nemzetiből való kirúgása után már csak kisebb szerepeket kapott filmekben (egyedül Szirtes Ádám ment el az illetékes kerületi pártbizottságra, és felháborodásában, hogy mit műveltek a színésznővel, lecsapta a párttagkönyvét az asztalra, és kilépett az MSZMP-ből).

6. Béla bácsin mindig jókat lehetett nevetni a Szomszédokban

Természetesen nem feledkeztünk meg Both Béla leginkább ismert szerepéről, az idős magyar–történelem szakos tanárról, Báthory Béláról sem. Béla Bácsi megannyi emlékezetes jelenetben szórakoztatta a kéthetente csütörtökönként sugárzott Szomszédok nézőit: ilyen volt egyebek között a teleregény 1987. december 3-án leadott 16. fejezete is, ahol botrányba fullad a tantestületi értekezlet a gazdagréti általános iskolában, mivel

Béla bácsi nem akarja elvállalni a Télapó szerepét az ünnepségen. Mikulás-figurák helyett ráadásul egy lejárt szavatosságú csokinyulakat kénytelen adni a tantestület az ott tanuló ifjúságnak...

Ekkor csörtet be a tanáriba Szűcs apuka (Sörös Sándor), aki épp egy vaskos borítékkal akarja megvesztegetni Vágási Jutkát, amiért a tanárnő segített korábban a balhés fián. Jutka elküldi melegebb éghajlatokra a pornóbajszos gigerlit, aki végül a panamázást éles eszű Columbo felügyelőként leleplező Béla bácsi erélyes fellépését követően kénytelen az iskola alapítványa számára felajánlani a csúszópénzt.

És persze az internet népe nagy nevetések közepette évről évre újra és újra előveszi (haha!) Béla bácsi kultikus „péniszmintás pulóverét” is!