Tarts a héten egy jó kis Harry Potter-maratont!

19 éve indult hódító útjára a mozikban a kis varázslótanonc meséje Daniel Radcliffe főszereplésével – hétfőtől csütörtökig minden este megnézhetjük egy-egy nagy kalandját! Heti tévéajánló.

Hétfő: Harry Potter és a bölcsek köve

Tavaly volt 20 éve, hogy magyarul is megjelent az első Harry Potter-regény, ami egy egész generációnak tanította meg itthon, hogy szerencsére van élet a Légy jó mindhaláligon és Az aranyemberen túl is! És mivel J.K. Rowling 1997-ben kiadott ifjúsági regénye világszerte is bombasiker lett, tényleg csak idő kérdése volt, hogy filmváltozat készüljön belőle. Ma már nagyon furcsa belegondolni, hogy Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson milyen kicsik voltak, amikor megkapták Harry, Ron és Hermione szerepét!

Szülei halála után Harry Potter mostohaszülőknél nevelkedik. Sanyarú a sorsa, a lépcső alatti kuckóban lakik, és elviselhetetlen az unokatestvére. Ám hamarosan kiderül, hogy Harry nem közönséges kisfiú, hanem egy varázsló házaspár árvája, aki csak átmenetileg keveredett a lényegről mit sem sejtő muglik közé. Most viszont végigsétál az Abszol úton, hogy beiratkozzék a titokzatos Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Néhány jó barát, néhány nagy kaland és néhány ősi ellenség vár itt rá, de mi ez egy elsőéves varázslótanoncnak?

 

Kedd: Harry Potter és a titkok kamrája

A Warner igencsak belenyúlt a tutiba, amikor az első Potter-film majdnem 1 milliárd dollárt kaszált a mozikban, mivel ekkora már négy Rowling-regényen is túl voltak a fanatikus rajongók, volt mit megfilmesíteni a következő években. A 2002-es Titkok kamráját az első részhez hasonlóan Chris Columbus vezényelte le – azért ő, mert a Reszkessetek, betörők! 1-2 óta köztudott volt róla, hogy a maximumot hozza ki a gyerekszínészekből, ha ezerszer újranézhető családi filmet kell forgatni. Nem is okozott csalódást a Warnernak: a második Potter-film 878,9 millió dollárt kaszált.

Harry Potter nyári vakációja nem a legjobban sikerült. Mindezt tetézi, hogy megjelenik nála Dobby, a házimanó, hogy figyelmeztesse, nagy veszély leselkedik rá a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai között. Harry és Ron lekési a Roxfort Expresszt, amely visszavinné őket az iskolába, így a repülő autóval indulnak útnak, nehogy elkéssenek az új tanév kezdetéről. Harry csakhamar megint az érdeklődés középpontjában találja magát, ugyanis az iskolában új rajongói akadnak, köztük a Feketemágia-ellenes Liga professzora, Gilderoy Lockhart. Lockhart különös módon egyre gyakrabban mutatkozik Harry társaságában. De még Lockhart sem képes megállítani az új és minden eddiginél gonoszabb hatalmat, amely az iskolát fenyegeti.

 

Szerda: Harry Potter és az azkabani fogoly

Míg az első két Harry Potter-film egy-egy kedves fantasy mese volt, a harmadik már-már gótikus horror lett, zsugorított emberfejjel, arctalan, fekete kísértetekkel, vonyító farkasemberrel és egy eszelős tekintetű, lesittelt varázslóval, azaz a címbéli azkabani fogollyal, akit Gary Oldman alakított zseniálisan. A félelmetes hangulat megteremtésében oroszlánrésze volt az új rendezőnek, Alfonso Cuarónnak, akinek a horrorfilmes kelléktárát a későbbi mozifilmek rendezői is előszeretettel hasznosították újra. 

Harry ráveszi magát, hogy még egy nyarat rémes rokonainál töltsön. Minden igyekezetével megpróbál nyugton maradni, de csak addig bírja visszafogni magát, míg meg nem érkezik látogatóba Vernon bácsi erőszakos testvére, Marge néni. Az idős hölgy ezúttal még a korábbiaknál is jobban az idegeire megy, ezért a varázslópalánta "véletlenül" gigantikus lufivá változtatja. A varázstalan világban alkalmazott tiltott mágia büntetéssel fenyegeti Harryt, aki bár nincs hová mennie, éjszaka elmenekül otthonról. Nem jut túl messzire: hamarosan érte jön a Kóbor Grimbusz, amely a Foltozott Üst fogadóba repíti, egyenesen Cornelius Caramel mágiaügyi miniszter színe elé. Furcsa módon a büntetés elmarad és kiderül, hogy Caramel azért nem csapta ki az iskolából, mert egy veszélyes és titokzatos varázsló, Sirius Black megszökött az Azkaban börtönből, és valószínűleg Harryt keresi. A fiú csak egyetlen helyen érezheti biztonságban magát: Roxfortban.

 

Csütörtök: Harry Potter és a Tűz Serlege

A negyedik Potter-filmmel több szempontból is szintet lépett az egész franchise. Itt már nem kedves tündérmesét vagy horrorisztikus fantasyt kapott a néző, hanem a Trimágus Tusa miatt egy sárkányos-koponyás-víziszörnyes akciófilmet, ahol csak akkor volt egy szusszanásnyi megállás, amikor a három főszereplő épp szerelmes lett. Az új rendező, Mike Newell nagyon jól ráérzett arra, hogyan tartsa meg a Cuarón-féle horrorisztikus hangulatot úgy, hogy azért a kamaszlamúr is hangsúlyos téma maradjon a filmben – nagy kár, hogy nem ő rendezte a későbbi részeket...

Az új tanévben a tizennégy éves Harrynek (Daniel Radcliffe) nála idősebb, tapasztaltabb diákokkal együtt kell részt vennie a nemzetközi Trimágus Tusán, amelyre megmagyarázhatatlan módon egy ismeretlen nevezte be. Ám az iskolai verseny veszélyei elhalványulnak az immár bizonyossá váló tény mellett: Voldemort, a Sötét Nagyúr ismét színre lépett, és nemcsak hatalmát nyerte vissza, hanem emberi alakját is.

 

Péntek: Öld meg kedveseid

Pénteken már nem lehet elcsípni egyetlen Harry Potter-filmet sem a tévében, a franchise többi részét majd jövő héten lehet megnézni az HBO-n. A Cinemax 2 viszont levetít ezen a napon egy olyan filmet, amit Daniel Radcliffe 2013-ban forgatott le, sokadszorra is megmutatva a világnak, hogy nem ő az új Macaulay Culkin, és nem kallódott el, miután véget ért a karrierje szemüveges varázslótanoncként.

Az Öld meg kedveseid annyiban azért rokonságba állítható a Potter-filmekkel, hogy ez is egy elitiskola ódon falai között játszódik. Allen Ginsberg (őt alakítja Radcliffe), a híres amerikai író 1944-ben kezdi meg tanulmányait a Columbia Egyetemen. Az ifjú rövid idő alatt a vonzó és karizmatikus évfolyamtársa, Lucien Carr hatása alá kerül. Carr révén ismeri meg a két feltörekvő írót, William Burroughs-t és Jack Kerouac-ot. A négy barát elhatározza, hogy fellázadnak a konzervatív hagyományok ellen. Eközben egy David Kammerer nevű fickó őrülten beleszeret Carrba. Amikor a fickó rejtélyes körülmények között meghal, a rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy közük van a halálához.