Sir Anthony Hopkins mindennek tökéletes: sorozatgyilkosnak, tudósnak, ördögűzőnek, miért ne lenne tökéletes komornyiknak is? És ha mellétesszük Emma Thompsont, már-már minden túl tökéletes!
A Napok romjai a korántsem angolos hangzású, mégis angol regényíró Kazuo Ishiguro bestsellere alapján készült, Ishigiro pedig rengeteget tud a két világháború közötti korszakról, az angol arisztokráciáról és a brit társadalomról. Könyve tökéletes alapanyag volt a korszakhoz, a témához és az angol kúriákhoz amúgy is vonzódó amerikai James Ivory (Szoba kilátással, Howards End) számára, aki annyira angol filmet rendezett, hogy simán letagadhatta volna, hogy Kaliforniában látta meg a napvilágot.
Hősünk Stevens, a szebb napokat látott Darlington Hall főkomornyikja hosszú útra készül. Új munkaadója, egy gazdag amerikai üzletember kérésére keres új személyzetet a régi szolgálóhad helyére. Elsőként Miss Kentont, a nem is olyan rég még teljes fényben csillogó kastély egykori házvezetőnőjét szeretné visszacsábítani. Ám ahogy a történet visszakanyarodik a háború előtti évekbe, lassan megtudjuk, a végsőkig kötelességtudó komornyiknak más oka is van megkeresni a már férjes asszonyt. Stevens visszaemlékezései nemcsak személyes – és túlságosan szenvtelen - sorsát elevenítik meg, de tanúi lehetünk annak, ahogy gazdájánál a korszak világformáló egyéniségei adták egymásnak a kilincset, ami imponálónak hangzik, amíg ki nem derül, hogy az illusztris társaság elsősorban a náci Németország érdekeit képviseli.
Vagyis hősünk egy fasiszta pojácát szolgált olyan odaadással, hogy haldokló apjával sem ért rá foglalkozni, a szerelemről és az igazi érzésekről nem is beszélve, és mindez lassan, de biztosan tudatosul benne az út során. Azt már nem is kell különösebben kielemezünk, hogy Sir Anthony Hopkins milyen precizitással és átéléssel hozta ezt a karaktert, Emma Thompson pedig ragyogó partnere. A hiábavaló visszafogottság filmje aztán öt Oscar-jelölést gyűjtött be, de egyiket sem sikerült díjra váltania, mert jött Spielberg és a Schindler listája, ami végképp nem a visszafogottságról szólt, és vitt mindent.
