A megtörtént eseményeken alapuló film az ötvenes évek talán legnagyobb televíziós botrányáról szól, ami alapjaiban rengette meg az amerikaiak hitét a televíziózásban.
1956-ban indult el az amerikai NBC-n a Twenty One című kvízshow, amely egy műveltségi vetélkedő volt, illetve lett volna, azonban a jelentkezők eléggé híján voltak a szükséges tudásnak. Ez mindjárt az első adás alkalmával kiderült, ezért már rögtön a második adásban elkezdtek csalni a készítők, és a játékosokkal egyeztetve még azt is előírták nekik, milyen ruhában jöjjenek, mit mondjanak a játékvezetőnek, mikor hibázzanak és mikor mondjanak jó válaszokat.
Egy bizonyos Herbert Stempel is bekerült a játékba, azonban ő elég intelligens volt ahhoz, hogy segítség nélkül is meg tudja válaszolni a feladványokat. Ő viszont nem volt olyan jól eladható, ezért a készítők utasították, hogy adjon rossz választ, és a jóképű Charles Van Dorenre cserélhessék őt. Ezen Stempel annyira megsértődött, hogy – ugyan a játékban még tartotta magát – később kitálalt a rendőrségnek, akik azonban nem találtak bizonyítékot a rendszerszintű csalásra. Közben Dorenből szupersztár vált, a nézők imádták a műsort, az utcák kiürültek, amikor adásba került a vetélkedő, Stempelről pedig mindenki azt gondolta, hogy csak irigy volt Dorenre, és ő hazudozik össze-vissza. 1958-ban aztán egy másik vetélkedő résztvevője is rájött, hogy ott is csalnak, és a rendőrség itt már bizonyítékot is talált. Doren később bevallotta, hogy a játék készítőivel, producereivel együtt csalta el a vetélkedőt, viszont nem lett belőle rendőrségi ügy, mivel egyetlen törvényt sem hágtak át. Egy ember sem került börtönbe, hiszen elvileg minden törvényes volt.
Az ügyben érintetteket az igazságszolgáltatás akadályozásáért és hamis tanúzásért helyezték vád alá. Charles Van Doren a bíróság előtt is azt állította, hogy ő ártatlan. Aztán pár évre rá a sajtónak bevallotta, hogy csalt, és hogy három évig rettegésben élt emiatt. A nézőknek azonban ez édes kevés volt, az amerikaiak akkortájt kiábrándultak a tévés vetélkedőkből. Persze az eset után alaposan megváltoztatták a vonatkozó törvényeket is, onnantól kezdve már törvényileg is szabályozták a vetélkedőket. A műveltségi játékok azonban szinte teljesen lekerültek a képernyőről, a műfaj majdnem végleg eltűnt, helyette inkább az ügyességi és a szerencsén múló vetélkedők kezdtek tért hódítani. A nézők bizalma alapjaiban rendült meg, és hosszú időre volt szükség, mire nyugvópontra ért az ügy.
Ebből a sztoriból készített filmet Robert Redford: Charles Van Doren szerepére Ralph Fiennes-t kérte fel, aki mindenképpen szeretett volna beszélni Dorennel, szerette volna saját fülével hallani a férfi akcentusát, beszédmódját. Doren viszont valószínűleg nem szeretett volna erről az egészről nyilatkozni, ezért Finnes és egy stábtag elutazott Doren lakhelyére, de nem fedték fel kilétüket, hanem csak egyszerűen útbaigazítást kértek a mit sem sejtő csalótól.
2007-ben Nagy-Britanniában a nálunk is népszerű vetélkedőben a Legyen ön is milliomosban is megpróbáltak csalni: a játékost Charles Ingramnak hívták, és - mint utóbb kiderült - egy barátja a nézők között foglalt helyet, és köhintésekkel segítette Ingramot a helyes válaszok kiválasztásában. A férfinak aztán vissza is kellett adnia a pénzt. A történetből született meg a későbbi Gettómilliomos.
