A tenger szívében azt a valós történetet meséli el, amely alapján a Moby Dick is íródott, csak itt nem fehér a bálan és nincs falábú kapitány, viszont van Chris Hemsworth és az ő izmos karja!
Ma már nem nagyon csinálnak a hajózás fénykoráról filmeket, amikor sok árbocos vitorlások szelték az óceánokat, hogy új területeket hódítsanak meg, háborúkat döntsenek el, egzotikus termékeket szállítsanak. Drága és vesződséges ilyen produkciókba belevágni, és bár a CGI meg a modern technika sok mindent megold, az érzést (még nem) adja vissza. Ha nem számítjuk az irdatlan drágán készült A Karib-tenger kalózai filmeket, akkor legutóbb a Russell Crowe főszereplésével készült a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (2003) volt az, amely visszahozta a vitorlások korát – és A tenger szívében (2015). Utóbbi produkció abba az időbe viszi vissza a nézőt, amikor a bálnavadászat meghatározó üzletág volt, „hála” a világításhoz használt cetolajért, a parfümökben hasznosított ámbráért és minden másért, ami ezekből a békés óriásokból kinyerhető.
Bizonyos országok még ma is vadásznak bálnára, de (elvben) szigorúan korlátozott kvóták mellett, és (remélhetően) az adott fajok túlélését is szem előtt tartva, de volt idő, amikor ez nem volt szempont. Igaz, akkoriban az elemekkel dacolva evezős csónakokon eredtek a zsákmány nyomába, és a hatalmas tengeri emlősökhöz képest apró szigonyokkal vadásztak. Persze, hogy ilyen körülmények között voltak apró malőrök. Ebbe az időbe visz minket vissza Ron Howard filmje, amelynek messze
a legizgalmasabb karaktere a behemót nagy bálna, akit ugyan (még) nem Moby Dicknek hívnak, de egyáltalán nem érdemes felbosszantani, pláne több ezer tengeri mérföldre a legközelebbi szárazföldtől.
A többit már sejthetjük.
A tenger szívében azonban nem a Moby Dick egy újabb feldolgozása, illetve nem csupán az. Howard ugyanis a könyv alapjául szolgáló, valóban megtörtént eset nyomába ered, és úgy mellékesen az 1851-ben megjelent regény megszületésének körülményeit is bemutatja, persze a saját, kiszínezett verziójában. 1820-ban egy, Dél-Amerika nyugati partvidékétől több ezer mérföldre portyázó amerikai bálnavadászhajó, az Essex több hónapnyi sikertelen keresés után egy nagyobb ámbrás cet csapatra talált, több állatot meg is szigonyoztak, ám egy hím cet ellenük fordult, az egyik csónakot ripityára törte, majd magát a hajót is meglékelte.
A túlélők 90 napon át hánykolódtak a nyílt tengeren, és a túlélésért végül olyasmit is kénytelenek voltak megtenni, ami senkinek nem mutatna jól az életrajzában.
A film mindezt kisebb részben a történetet az írónak utólag elmesélő egyik túlélő, nagyobb részben az igazi főhős, az Essex elsőtisztje, az alacsony sorból magát felverekedő vérbeli bálnavadász, Owen Chase szemszögéből mutatja be. Ez az ember egy hős: egy fejjel magasabb és 30 centivel szélesebb mindenkinél, keze sosem remeg, a legmesszebbre és a legpontosabban hajítja a szigonyt, és ha ő mond valamit, az úgy is van, például, hogy nem érdemes belehajózni a tomboló viharba.
És ki más játszhatna el egy ilyen férfit, mint Chris Hemsworth, aki megkapta társnak Cillian Murphy-t, Brendan Gleesont, Ben Whishawt és másokat. És persze belekóstolhatunk a hajózás hőskorába és a vadászat izgalmába, még akkor is, ha sajnáljuk az állatokat. Tudjuk, hogy az itt elúszó, menekülő vagy éppen támadó CGI bálnák nem valódiak, látványuk, mozgásuk és úgy általában, jelenlétük mégis lenyűgöző, a bálnavadász csónakok alatt elúszó állat képe pedig lélegzetelállító.
