Annak idején mindenki szerette őket, most meg senki nem beszél róluk.
Milyen jól fogadott sorozatok tűntek el a köztudatból? - tette fel a kérdést a Redditen egy felhasználó, és több mint 400 választ kapott.
"Rengeteg jelölt van, de a legmeglepőbb számomra a Mindenki utálja Christ! Szórakoztató 20 perces vígjátékként, és amíg sok kortársának (Office, A stúdió, A nevem Earl) rengeteg rajongója maradt, nem is emlékszem, mikor említette meg utoljára valaki."
Csak emlékeztetőül, ha másnak is kiment volna a fejéből: a Mindenki utálja Christ!-ben a „fehér iskolába” beiratott Chris Rock tinédzserkorát ismerhetjük meg.
A legtöbb szavazat némileg talán meglepő módon a Vészhelyzetre érkezett.
- állt egy kommentben.
Sokan említették még a David E. Kelley által készített Ally McBealt, olyan más sorozatai mellett, mint a Boston Public és az LA Law.
"Emlékszem, hogy rengeteget beszéltek az első két évadról, aztán két évvel később törölték" – írta valaki a Ki ez a lány?-ról, eredeti címén az Ugly Bettyről, amelyben America Ferrera alakította a csúnyácska (de valójában szép) divatmagazin-asszisztenst.
Érkezett szavazat a J.A.G. - Becsületbeli ügyek című jogi drámára, amely 1995 és 2005 között tíz évadon át futott, valamint a Paul Reiser és Helen Hunt főszereplésével készült Megőrülök érted című szitkomra is.
Via: NME