Ha lazulós szombatot terveztél, ez a lista neked készült!
Egyenesen át - Sony Movie Channel, március 5. szombat, 9.15h
Egy csoport orvostanhallgató halálközeli állapotról szeretne tapasztalatokat szerezni. Ennek érdekében egymás szívét állítják meg, majd újraélesztik. Múltjukból felvillanó képek jelennek meg, gyermekkori rémálmok, bűnök, amelyeket ők vagy ellenük követtek el. A tapasztalok egyre erősebbé válnak, a látomásaik fizikailag bántalmazzák őket, ahogy egyre mélyebben próbálják meg a halálközeli állapotot feltárni; megoldást remélve.
A Rózsaszín Párduc - Film Mánia, március 5. szombat, 10.45h
Egy felsőtízezerbeli partin a következő emberek vegyülnek el a tömegben: egy arab emírségbeli gyönyörű hercegnő, aki a földkerekség legértékesebb gyémántjának, a "rózsaszínű párducnak" a tulajdonosa; Charles, aki életművész, amolyan Don Juan, csak ügyesebb nála: nem hágcsókon mászik fel a nőkhöz, nem párbajozik, hanem Ferrarin érkezik, minden női lakosztályhoz kulcsa van, s teszi mindezt a legszélesebb nyilvánosság tudtával; valamint Clouseau felügyelő, akinek szakmai hozzáértéséről az a vélemény alakult ki egyik felettesében még, a törvény balkezében, hogy "adjon nekem valaki tíz olyan embert, mint Clouseau, és én lerombolom a világot". Csoda, ha ezek után eltűnik a hercegnő gyémántja?
A fantasztikus Róka úr - Film+, március 5. szombat, 10.55h
Róka úr valaha a legjobb ravaszdi volt a környéken, egy ideje azonban csendes és biztonságos családi életet él. Szinte élvezi a vidéki életet, a nagy házat és a kölyöknevelést, ám amikor egy nap lehetőség nyílik az utolsó nagy kalandra, azaz a nagy baromfi-rablásra, a tisztes családapából előtör a régi szenvedély. A gazdák rossz néven veszik ezt a _ kis kalandnak egyáltalán nem nevezhető _ fosztogatást, és végleg le akarnak számolni vele. Az állatok viszont Róka úr mellé állnak, és felveszik a harcot a bosszúszomjas gazdákkal.
Esküvő után - Moziverzum, március 5. szombat, 12.20h
Isabel életét a kalkuttai árvaházban nevelkedő gyerekeknek és az ott végzett munkájának szenteli, már vagy húsz éve. Theresa egy médiavállalat multimilliomos vezetője, aki művész férjével, annak lányával és ikerfiaikkal New Yorkban él. Amikor Isabel-nek felajánlanak egy rejtelmesen nagylelkű támogatást a pénzügyi nehézségekkel küzdő árvaház számára, New York-ba kell utaznia, hogy személyesen találkozzon a jótevővel, Theresa-val. Ott kiderül, hogy kinek is lesz esküvője. Egyben fény derül a titokra Isabel múltjáról, valamint arról, hogy mennyire véletlen a találkozása a régmúltjának meghatározó szereplőivel, amely végül, az egész addigi életét meghatározó döntés elé állítja.
Kutyába se veszlek (A veszett kutya) - Film+, március 5. szombat, 12.45h
Dylan (David Spade), az étterem tulajdonosa nem igazán sikeres az üzleti életben, ahogy a szerelemben sem. Rosszul menedzselt vendéglőjét a megszűnés fenyegeti, szeretője pedig nem rég adta ki az útját. Ebben a helyzetben költözik szomszédjába a gyönyörű francia zenészlány, Lila (Sophie Marceau). Dylan mint mindig most is fülig szerelmes lesz a lányba. Lila érdeklődésének felkeltésére annak kutyáját és a gazdi iránta tanúsított szeretetét használja fel. A furfangos háziállat azonban megtréfálja Dylant azzal, hogy eltünteti legjobb barátja által rábízott értékes ajándékot, amelyet az feleségének szánt. A helyzet tovább bonyolódik, amikor feltűnik Lila volt vőlegénye, aki nagyon erős konkurenciát támaszt az amúgy sem nagy nőcsábász hírében álló srácnak.
Mindenütt nő - SuperTV2, március 5. szombat, 14.15h
Melanie Carmichael (Reese Witherspoon) New York egyik legmenőbb fiatal divattervezője, gyönyörű és bájos, ráadásul most kérte meg a kezét a város legkívánatosabb agglegénye, Andrew Hennings (Patrick Dempsey), aki nemcsak vonzó, hanem nagyon gazdag is. Melanie mégis a vőlegénye nélkül utazik haza, hogy falusi szüleivel közölje a jó hírt és ami még fontosabb, vőlegénye megérkezése előtt, a férjétől, Jake Perrytől (Josh Lucas) is el szeretne válni. Ugyanis még azelőtt, hogy nekivágott a fényes nagyvárosnak, hozzáment első szerelméhez, egy borostás, neveletlen, sörvedelő sráchoz...
Kettős játék - Filmcafe, március 5. szombat, 14.45h
Claire Stenwick CIA-ügynök és Ray Koval brit titkos ügynök egy dubai bevetésen találkozott egymással. Később mindketten hátat fordítanak megbízóiknak, hogy civilben kamatoztassák tapasztalataikat. Két multicégnél helyezkednek el, és megpróbálnak busás hasznot húzni a rivalizálásukból. A két vállalat ugyanis kíméletlen háborút folytat egymással. Stenwick és Koval feladata, hogy megszerezzék egy gyógyszeripari termék képletét, mely rengeteg pénzt hozhat a szabadalmaztató cég számára. Miközben az egyik profi megpróbálja kijátszani a másikat, egymásba szeretnek.
Maverick - RTL Klub, március 5. szombat, 15.05h
A vadnyugaton három kedves, ám mindenre elszánt szerencsejátékos és hamiskártyás, Bret Maverick (Mel Gibson), a ravasz Annabelle Bransford (Jodie Foster) és Zane Cooper (James Garner) kergeti a sikert és a nagy-nagy nyereményt, amelytől azt várják, hogy megváltoztatja életüket. Mavericknek, a jóképű csirkefogónak még 3000 dollárja hiányzik ahhoz, hogy benevezhessen álmai pókerversenyére, amely napokon belül kezdődik. A hiányzó összeget kártyanyereményekből és kintlévőségeinek erőszakos behajtásával próbálja megszerezni. A cél érdekében még a lopástól sem riad vissza. Akciói során nemcsak ellenlábasra, hanem partnerre is talál a csinos Annabelle személyében.
Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik - Viasat3, március 5. szombat, 16.05h
Willy Bank, a könyörtelen kaszinótulajdonos kórházba juttatta Danny Ocean barátját és mentorát, Reubent. Álmában sem gondolta volna, hogy ezek után szemben találja magát a díszes társasággal. De Bank elszámította magát, a fiúk nem hagyják annyiban a dolgot. Mindent megtesznek, hogy visszavágjanak, mégpedig Bank nagy napján, a róla elnevezett kaszinó megnyitóján. Először meg akarják kopasztani, majd meg akarják fosztani a dicsőségtől, a szállodáiért kapott Öt gyémánt-díjaktól. A terv veszélyes, és majdnem lehetetlen végrehajtani, de a fiúk nem ismerik ezt a szót.
Vaklárma - Prime, március 5. szombat, 16.10h
Dave és Wally furcsa páros. Dave süket és újságos, Wally viszont vak és szerencsejátékos, valamint Dave alkalmazottja. Amikor azonban az újságos standnál lelőnek egy bukmékert, ők lesznek az első számú gyanúsítottak. Mivel a süket Dave háttal állt az eseményeknek, a vak Wally viszont csak arról tud beszámolni, amit hallott, ketten együttesen is csak csekély információval tudnak szolgálni. Dave látott egy lábat, Wally pedig egy Shalimar nevű parfüm illatát érezte. Kiderül, hogy az áldozatnál volt egy pénzérme, amelyet beledobott Dave borravalós dobozába, s most azt éppen Wally cipeli magával. És ebben az érmében egy olyan microchip van elrejtve, amelyre sokaknak fáj a foga...
Míg a jackpot el nem választ - Paramount Network, március 5. szombat, 16.40h
Joy (Cameron Diaz) egy nagy csalódást szeretne elfelejteni, Jack (Ashton Kutcher) pedig bármilyen csalódást elkerülni jön Vegasba. A véletlen úgy hozza, hogy este együtt buliznak, éjszaka viccből összeházasodnak és reggel egymás mellett ébrednek. De nem csak egy házastársat nyertek az éjjel, hanem meg is gazdagodtak: egy játékgéppel megütötték a főnyereményt. De kié lesz a vagyon? Azonnal beindul a kölcsönös hadviselés, mézeshetekről szó sincs. Csapdákról, gyilkossági kísérletekről és átverésekről annál inkább.
A szomszéd nője mindig zöldebb - Film+, március 5. szombat, 16.50h
Az amerikai közép-nyugat egyik álmos kisvárosában, ahol az éghajlatból adódóan sokáig van tél, idejük nagy részét jéghalászattal töltik a település nyugdíjasai. Amikor pedig nem pecáznak, akkor általában az ősidők óta gyűlölt szomszéddal packáznak. Főszereplőink, Gustafson és Goldman is ilyen szomszédok, akik legszívesebben egymás látványos bosszantásával múlatják az időt. Egy szép napon a versengés azonban komolyra fordul, amikor a szemközti házba beköltözik egy csinos és korához képest igen kacér özvegyasszony.
Paranoia - Filmcafe, március 5. szombat, 17.15h
New York közepén a toronyházak labirintusában számtalan mamutcég ontja magából a dollármilliárdos megbízásokat. Ha ott egyszer is hibázol, máris az utcán találod magadat, hacsak meg nem zsarol a főnököd. Az ambíciókkal teli fiatal pályakezdő Adam (Liam Hemsworht) mindent megtesz azért, hogy előre jusson a ranglétrán, ám egy hiba után nem mindennapi második esélyt kap kegyetlen ördögi főnökétől, Wyattől (Gary Oldman): a cég versenytársánál, Wyatt egykori mentoránál, Jock Goddardnál (Harrison Ford) kell kémkednie. És Adam számára csomagban érkezik a Manhattan exkluzív: siker, menő autók, pénz, csillogás,a legjobb nők. Azonban Adam hamar rájön, hogy ő is csak egy bábu Wyatt játszmájában. Meg kell találnia a menekülő utat, mert Wyatt mindenre képes, hogy az előnyt megszerezze. Gyilkosság? Az is belefér. De egy valamivel nem számol, hogy a királyok közt a gyalog lehet az igazi vezér.
Vejedre ütök - Prime, március 5. szombat, 18.25h
A 2000-es Apádra ütök című nagysikerű vígjátékban Greg-nek el kellett utaznia leendő felesége szüleihez, hogy azok áldásukat adják a házassághoz. Az apósával igencsak meggyűlt a baja, de végül is beadta a derekát. Egy kívánsága maradt csak csupán: találkozni akar Greg szüleivel. Így hát a folytatás témája nem is lehet más, mint hogy a leendő pár és az ara szülei ellátogatnak az idősebb Beckur-ékhoz, Detroitba. A két család azonban alapjaiban különbözik egymástól! A dolgok ennek ellenére mindaddig remekül mennek, míg Jack rá nem jön, hogy az ügyvéd és az orvos, akiket Greg bemutatott, valójában egy otthonülő liberális apa és egy nyugdíjas-szexre specializálódott terapeuta…
Haláli temetés - RTL+, március 5. szombat, 18.30h
A meglehetősen zűrös és néhány titkát a sírba vivő családfő búcsúztatása igazi össznépi cirkusszá alakul. Addig, amíg a két testvér, Aaron (Chris Rock) és Ryan (Martin Lawrence) a gyászbeszéden vitatkoznak, előkerül egy zsaroló levél, majd a gyászoló nép kínosabbnál kínosabb helyzetekbe kerül, miközben a hulla nem fér a bőrébe. Végül, amikor a családi szennyes teljes terjedelmében kiterül, elszabadul a pokol.