A csütörtök esti tévés kínálatból ajánljuk.
A tolmács - Film Mánia, március 23. csütörtök, 21h
Silvia Broome a szavak embere. Az afrikai születésű tolmácsnő az ENSZ-nek dolgozik, és véletlenül fültanúja lesz egy halálos beszélgetésnek: valakik merényletet terveznek egy afrikai államfő ellen, aki beszédet készül tartani az ENSZ gyűlésén. Silvia rájön, hogy ő maga is a merénylők célpontja lett, és kétségbeesetten próbálja megakadályozni az összeesküvést, de ez csak akkor sikerülhet, ha időben talál valakit, aki hisz is neki. Tobin Keller a tettek embere. Szövetségi ügynök, akit a tolmácsnő védelmére rendeltek ki, de azt gyanítja, hogy Silvia nem mondja el a teljes igazságot. Silvia és Tobin természetüknél fogva különböző oldalról látják a világot: a tolmács a szavak erejében és szentségében hisz; a titkosügynök viszont az emberek viselkedésben olvas, függetlenül attól, hogy mit mondanak.
Tolvajok társasága - Moziverzum, március 23. csütörtök, 21h
Még a legnagyobb biztonsággal őrzött szövetségi börtön sem tudja visszatartani a szökéstől a hírhedt és elismert nemzetközi tolvajt, Richard Pace-t. Egy fergeteges autós üldözésben lerázza ugyan az FBI-t és a rendőröket, de aztán egy másik csapatban, a Renegátok társaságában találja magát. A bandatagok színes egyéniségek, amolyan modern kori Robin Hoodként tekintenek magukra, és csak a jó cél érdekében vetik be csavaros trükkjeiket. A csapat meggyőzi Pace-t, hogy csatlakozzon hozzájuk az évszázad rablásában: egy terrorista csoportokat pénzelő üzletember aranykészletét készülnek ellopni.
A tökéletes trükk - RTL HÁROM, március 23. csütörtök, 21h
A múlt századforduló Londonjában két fiatal varázsló verseng egymással: a feltűnő és kifinomult Robert Angier (Hugh Jackman), és az egyszerű, ám igazi géniusz Alfred Borden (Christian Bale). Eleinte barátság és egymás munkája iránti tisztelet jellemzi a kapcsolatukat. Ám amikor a legnagyobb dobásnak szánt trükkjük rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak, és legfőbb vágyuk az lesz, hogy a másikat legyőzzék. Ezért már semmi sem drága. Gyűlöletük, versengésük nem ismer határokat.
Egymásra nézve - Magyar Mozi TV, március 23. csütörtök, 21h
Egy tiltott szerelem története két nő között az ötvenes évek kommunista diktatúrájában. Éva (Jadwiga Jankowska-Cieślak) szókimondó újságíró, aki nem kap munkát, amíg az Igazság nevű lap főszerkesztőjének, Erdős elvtársnak (Jozef Króner) meg nem tetszik a szenvedélyes igazságszeretete. Az újságnál találkozik Líviával (Grażyna Szapołowska), akibe első látásra beleszeret. Szerelmüket csak titokban, lopva tudják megélni, és a helyzetet tovább nehezíti, hogy Lívia katonaférje a belső elhárításnál dolgozik…
A lopás művészete - Paramount Network, március 23. csütörtök, 21h
Amikor Crunch Calhoun (Kurt Russell) újra összerántja régi csapatát, hogy véghez vigyék a nagy balhét és ellopják a történelem egyik legértékesebb könyvét, egy dologgal nem számol: öccsével, Nicky-vel (Matt Dillon), aki több kockázatot jelent rájuk nézve, mint azt gondolná.
A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső - AMC, március 23. csütörtök, 21h
London legizgalmasabb negyede valószínűleg az East End. Itt él a legtöbb nehézfiú, kábítószerügynök és nagyreményű semmittevő. A film négy hőse, a négy jó barát itt határozza el, hogy meggazdagodik. Az eredmény: hatalmas adósság és egy életveszélyes fenyegetés. Mindössze egy hetük van fizetni, ezért a legelképesztőbb megoldást választják: kirabolnak egy másik bandát. Újabb kétes elemek, bűnözők, csempészek, kétballábas bérgyilkosok és szigorú kocsmárosok tűnnek fel a színen. Mindenki mindenkit összetéveszt valakivel, leszámol valaki mással, miközben a nagy dohánynak lába kél.
Ragadozó - Mozi+, március 23. csütörtök, 21h
A különlegesen képzett kommandót egy dél-amerikai dzsungelbe vezénylik, hogy felkutassák és kimentsék bajba jutott társaikat _ akik a környéken tűntek el és akik egy ideje nem adnak életjelet. A veszélyes terepen rutinosan mozognak a minden lehetséges veszélyre felkészült férfiak, ám az igazi fenyegetést nem a vadállatok, nem az embertelen éghajlat és környezet, de nem is a fegyveres terroristák jelentik, hanem egy titokzatos, arctalan lény, akiről csak akkor vesznek tudomást, amikor már majdnem késő. A láthatatlan teremtmény sorra végez áldozataival, de nem a bosszú hajtja, hanem a puszta vadászszenvedély: egy másik bolygó lakója, aki azért látogatott a földre, hogy trófeákat gyűjtsön...
Jackie Chan: Első csapás - Viasat Film, március 23. csütörtök, 21h
Chan nyomozó (Jackie Chan) hongkongi rendőrtiszt, akit a CIA és KGB is felbérel egy veszélyes ukrán nukleáris töltet visszaszerzésére. Jackie tehát elkezdi szétválogatni a rossz fiúkat a jóktól _ mindezt könnyed, ám jól irányzott ütések és kiadós ólomeső közepette. Jackie kezében minden tárgy fegyverré válik, és a rossz fiúkat üldözve bejárja a fél világot, Ukrajnától Ausztráliáig. Ha kell, tengeralattjáróra pattan, snowboardozik vagy gólyalábon jár, miközben útját felváltva keresztezik emberevő cápák és ellenállhatatlanul szép lányok.
Tiszta vér - Filmcafe, március 23. csütörtök, 21h
Tom Cutler egykor rendőr volt, de a régi időknek már jó ideje vége. Most azzal keresi a kenyerét, hogy a gyilkosságok helyszínét _ a rendőrség megbízásából _ a vizsgálat lezárása után tisztára pucolja. Megint csak őt hívják egy külvárosi házba, hogy takarítsa el egy gyilkos lövöldözés nyomait. Ám ezúttal a képlet korántsem olyan egyszerű: Cutler ugyanis a rendrakás helyett akaratlanul a terhelő bizonyítékok eltüntetéséhez nyújt segédkezet.
Deja Vu - Film+, március 23. csütörtök, 21h
Doug Carlin ügynök (Denzel Washington) a kompon történt katasztrófa ügyében nyomoz, amikor az esettől látszólag független halálesethez hívják. Carlin biztos benne, hogy Clair (Paula Patton) halála összefüggésben áll a merénylettel. Váratlanul megkeresik őt egy szigorúan titkos katonai kutatóközpontból, ahol lehetősége nyílik betekinteni a múltba. Doug minden titkolózás ellenére rájön, hogy nemcsak megfigyelheti a múltbéli eseményeket, hanem meg is változtathatja a végkifejletet.
Michael Collins - M5, március 23. csütörtök, 21.10h
Dublin 1916. Az angol uralom ellen lázongó Írországban a Húsvéti felkelés vezetőit az angolok kivégezték, számtalan résztvevőt _ köztük Michael Collinst és Harry Bolandot _ bebörtönözték. Szabadulásuk után Collins megszervezi a sajátos taktikával harcoló Ír Önkénteseket és hamarosan a függetlenségi mozgalom legnépszerűbb vezetője lesz. Nemcsak katonaként, hanem politikusként is eredményes: az angol kormánnyal folytatott londoni tárgyalásai után olyan szerződést sikerül kiharcolnia, mely kimondja az Ír Szabadállam megalapítását. A megállapodást elfogadja az ír parlament, de a döntés mégis megosztotta az országot. Valera, aki az Ír Köztársaság feltétlen függetlenségére törekedett, feldühödik, amikor tudomást szerzett erről. Újra kitör a háborúskodás, ezúttal a szerződés hívei és ellenzői között, Collins pedig sokak szemében a legnagyobb hazafiból gyűlölt ellenséggé válik. A későbbi dublini csatában Bolandot meggyilkolják. Barátja haláláról értesülve Collins West Corkba utazik, ahol de Valera bujkál, hogy békét közvetítsen. Collinst azonban félrevezetik de Valera társai, csapdát állítanak és lelövik Collinst. Kitty Kiernan, Collins szerelme éppen akkor értesül a haláláról, amikor az esküvői ruháját próbálja fel.
A 303-as repülőszázad. Igaz történet - DUNA Televízió, március 23. csütörtök, 22.05h
Lengyelország 1939-es lerohanása után a lengyel kormány és a hadsereg megmaradt alakulatai elhagyták az országot, hogy erejüket összeszedve, külföldről folytassák a küzdelmet Lengyelország felszabadításáért. Európa és a Világ több pontján harcoltak a németek ellenfeleit segítve, és hősies helytállásukkal kivívták mások tiszteletét. Ez a film azoknak a lengyel pilótáknak állít emléket, akik az Angliai csatában a levegőben küzdöttek az ellenséggel. A film alkotói különös műgonddal mutatják be az akkori életet. Korhű repülőgépeket láthatunk, látványos légi csatákat jelenítenek meg. A 303-as repülőszázad katonái nap mint nap az életüket tették kockára a levegőben, hogy megakadályozzák a németek angliai partraszállását. 126 ellenséges gépet pusztítottak el, miközben ők mindösszesen 8 pilótát vesztettek. Az élet azonban még a háború idején sem csak a harcról szól. Lent a földön barátságok és szerelmek szövődtek...
Sötét helyek - Filmcafe, március 23. csütörtök, 22.45h
Libby hétéves volt, amikor meggyilkolták az anyját és a két nővérét. A kislány valllomása alapján a bátyját, Bent ítélték el, aki rács mögé került. Huszonöt évvel később egy amatőr szevezet tagjai újra előveszik az ügyet, és megkeresik a nőt, hogy meséljen a szörnyű esetről. Ez alapján megpróbálják újra összerakni, mi történt, hogyan torkollott tragédiába az este. Az emlékek felidézése, a sokkoló igazság felszínre kerülése megrendíti Libbyt a hitében. Lehet, hogy nem is a testvére volt a gyilkos?
Prometheus - Moziverzum, március 23. csütörtök, 23h
A tudósok idegen civilizáció emlékeire bukkannak a Földön. Az ősi jelek útmutatását követve a Prometheus űrhajót útnak indítják a világegyetem távoli sarkába, hogy választ találjanak az emberiség alapvető kérdésére. A legénységet két tudós vezeti. Shaw vallásos hitétől vezérelve szeretne találkozni az Istenekkel, Holloway-t pedig a kalandvágy hajtja. Ám egyikük sincs felkészülve az iszonyatra, ami a bolygón vár rájuk. Könyörtelen ellenféllel találkoznak, összecsapásuk tétje az emberi faj jövője...
Boldog születésnapot, Marilyn! - Magyar Mozi TV, március 23. csütörtök, 23h
Marilyn, azaz Szabó Mari vidéki színésznő, aki mindenáron szeretne hasonlítani a legendás amerikai szexbálványra. De Magyarország nem Amerika, és Szabó Mari sem Marilyn Monroe. Bár lehet, hogy ez nem is olyan nagy baj…
B13 - A bűnös negyed - Mozi+, március 23. csütörtök, 23.20h
Párizs, 2013. Fal különíti el az elgettósodott külvárosokat. Nincs többé jog, nincsenek szabályok, nincs törvény, csak a bandák korlátlan uralma. Damien a rendőrség elitjéhez tartozik, egy különleges bevetési csoport tisztje, szakértő a harctudományokban, de mestere a beépülési technikáknak is. Most pályafutása legmeredekebb megbízatását kapja a kormánytól: a 13-as körzet legnagyobb hatalommal bíró bandája, a rettegett Taha és emberei megszereztek egy tömegpusztító fegyvert. Damien-nek be kell épülnie ebbe a környezetbe, hogy hatástalanítsa az időzített bombát. Társul a sittről szökő Leito-val, a keleti harcművészetekben jártas, bosszúvágytól fűtött profi bűnözővel, akinek egyetlen célja, hogy kimentse Taha karmai közül túszul ejtett húgát, Lola-t. Az akció során azonban a következő kérdések is felvetődnek: ki kinek dolgozik, hol rejtőznek azok, akik valójában mozgatják a szálakat és kinek a céljait szolgálja a bomba?
Ütközetben eltűnt 2. - A kezdet - Film Mánia, március 23. csütörtök, 23.25h
A vietnámi háborúban Braddock ezredes többed magával fogságba esik. A genfi egyezményt semmibe véve a dszungel mélyére szállítják őket, ahol Yin ezredes parancsnoksága alatt kegyetlen évek telnek el a fogolytáborban. A szabadulásuk reménytelen, de Braddockot nem lehet megtörni.
Az eltűntek - AXN, március 23. csütörtök, 23.30h
A fiatal és elszánt Maggie elhagyatott, vad vidéken neveli két lányát. Egyik nap azonban a nagyobbik gyermekét, Lilyt titokzatos, sötét alakok rabolják el. Maggie rég nem látott, gyűlölt apja, Samuel Jones visszatér hozzá és felajánlja segítségét. A rejtélyes lovasok nyomába eredve még nem sejtik a baljós, lidércekkel teli jövőt, és azt sem, hogy a feszült, idegőrlő várakozás mindkettőjüket örökre megváltoztatja.