Cápák között: itt az ajánlat, ami minden befektető számára túl kellemetlen volt

  • PORT

A cápák nem szeretik, ha bohócnak nézik őket.

A Cápák között legutóbbi adásában az egyik ajánlat csúnyán kihúzta a gyufát a befektetőknél. A műsorban megjelent Fazekas Máté, akinek a fejéből pattant ki a Tap’n’Drink vállalkozásának ötlete. Lényegében önkiszolgáló csaprendszerről van szó, amely állítólag a fesztiválok piacán már bizonyított.

A férfi a nemzetközi piacot szeretné meghódítani, és ehhez kért 90 millió forintot a befektetőktől, 15 százalék tulajdonrészért cserébe. Balogh Levente és a kollégái azonban hamar kiszúrták, hogy valami nem teljesen oké ezzel az üzlettel...

A cápák felháborítónak találták az összeget, amelyet Fazekas Máté kért a 15 százalékért, ugyanis valódi sikert még nem igazán tudott nekik mutatni a vállalkozással kapcsolatban. Emellett pedig adás közben arra is fény derült, hogy a férfi nem a főtulajdonos, így lényegében látatlanba kellett volna üzletet kötniük valakivel. 

Bohóckodásnak látom az egészet, ez egy nem működő cég. Én kiszállok. Köszönöm” 

– mondta Bojinka Miklós.

Én ezt nem tartom egy korrekt ajánlatnak” 

– tette hozzá Orbók Ilona.

A Reddit kommentek pedig azt mutatják, hogy a nézők sem voltak elragadtatva a látottaktól.

Részegen nem fogok sört csapolni”

– írta valaki.

Elképzelem, ahogy a félrészeg szórakozó fizet, majd pohár hiányában poénból rácuppan a csapra szájjal

– jegyezte meg az esetleges problémát az üzlettel kapcsolatban valaki más.