Meryl Streep remekel a tragikus sorsú Florence Foster Jenkins szerepében, aki azt hitte, tud énekelni, de csak fülsértően kornyikált - hihetetlen lelkesedéssel és óriási szeretettel.
Az 1868-ban született Florence Foster Jenkins (lánykori nevén Narcissa Florence Foster) hétéves korától fogva szerepelni vágyott, kitűnően zongorázott, de nem a hangszer mellett képzelte el a jövőjét, ugyanis Európában akart énekelni tanulni, noha tökéletesen tehetségtelen volt. Ám apja ezt nem engedte neki, így Florence elszökött otthonról, és hozzáment a tizenhat évvel idősebb Dr. Frank Thornton Jenkinshez, akitől már a nászéjszakán elkapta a szifiliszt - a férfi tudott róla, mégsem mondta el neki. Amikor ez kiderült, Florence azonnal elvált tőle, de a nevét megtartotta.
A szifilisz tönkretette, de méltósággal és őszinte életigenléssel viselte sorsát. New Yorkba költözve összeismerkedett egy brit színésszel, St. Clair Bayfielddel. Évtizedekig tartó kapcsolatuk bensőséges és tragikus volt: Florence nem akarta megbetegíteni a férfit, így soha nem feküdtek le egymással, de nem akarta tönkretenni az életét, így megengedte neki, hogy szeretőket tartson. De ez nem mérgezte meg a kapcsolatukat, Florence 1944-ben bekövetkezett haláláig őszintén szerelmesek voltak egymásba. Bayfield kitartóan ápolta a nőt, és mindent megtett énekesi karrierje érdekében is - azaz, hogy ne szembesüljön azzal, milyen borzalmasan kornyikál.
Florence keze a szifilisz miatt tönkrement, ezért már csak nehézkesen tudott zongorázni, ám nem egyértelmű, hogy tisztában volt-e pocsék hangjával, vagy a betegsége és az arzénes gyógykezelés szövődményei miatt nem fogta fel. Az azonban bizonyos, hogy rengetegen szerették őt. Amikor megszökött otthonról, és meggondolatlanul férjhez ment, apja kitagadta az örökségéből, de ezt később visszavonta, így annak halála után Florence a vagyonból komoly művészetpártolóvá vált. Közben makacsul ragaszkodott az énekléshez, esteket adott, hogy szándéka szerint lenyűgözze közönségét, még lemezfelvételt is készíttetett. Bayfield keményen dolgozott azért, hogy a nő ne szégyenüljön meg - az előadások általában zártkörűek voltak, gondosan válogatott vendégekkel. A hallgatóság igyekezett úgy viselkedni, mintha gyönyörű előadást hallanának, és hogy elfojtsák a nevetést, gyakran tapsoltak, ovációztak.
Florence azonban saját vélt sikereitől felbátorodva egyre nagyobb helyeken akart fellépni. 1944-ben, 76 évesen kibérelte a Carnegie Hallt, hogy kétezer ember előtt léphessen fel. Bayfield ekkor már nem tudta megakadályozni, hogy Florence ne szembesüljön tehetségtelenségével - és az előadás másnapján az újságok tele voltak gúnyos, kegyetlen kritikákkal. A nőt annyira megviselte a fogadtatás, hogy öt nappal később szívrohamot kapott, és 1944. november 26-án meghalt.
