Talán keveseket lep meg, hogy az idei dalfesztivált egy nembináris svájci énekes nyerte meg, aki női ruhában lépett fel, de mindez csak a show része, a rendezvény egyáltalán nem olyan liberális, mint hinnénk.
Az immár 68. alkalommal megrendezett Eurovíziós Dalfesztivált a 24 éves svájci Nemo Mettler, röviden Nemo nyerte a The Code című szerzeményével. Aki történetesen az esemény történetének első nembináris győztese, sokakban megerősítve azt a hitet, hogy az egész egy nagy genderpropaganda - de akkor miért tiltották be a szervezők a szivárványos zászlókat, és hogy is van ez az egész, miért is van ez az egész?
Kis hazánk 2020 óta nem vesz részt a megmérettetésen, amire az MTVA a mai napig nem adott hivatalos indoklást – szakmai körök szerint számukra túl meleggé vált az Eurovíziós Dalfesztivál, így az eredetileg az előválogató szerepét betöltő A Dalt némileg a „levegőbe” szervezik azóta -, így mi jó messziről szemlélhettük az eseményt. Berzenkedhetünk, hogy mi is folyik ott, jelen esetben Malmöben, ahol az izraeli részvétel ellen tízezres tüntetés folyt,
ahol még a jobboldal nagy mumusa, Greta Thunberg is feltűnt,
némi politikai vetületet adva a történéseknek. Amit nem mindig lehet komolyan venni, nem véletlen parodizálta az egészet Will Ferrell az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története (2020) című vígjátékában, és az dalfesztivál néha tényleg egy komédia. Amit az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségénél is nyilván tudnak, mert nem lehet egy 68 éves nagy európai összeborulást végig ugyanazon a szinten tartani, így előre menekültek: legyen a fesztivál egy nagy, színes, zajos, giccsbe hajló revüműsor, ahol a legharsányabb előadóknak van a legnagyobb esélye.
Nem véletlenül indultak olyan nevekkel versenyzők, mint a végül második helyezést elérő horvát Baby Lasagna, az olasz Angelina Mango, az ír Bambie Thug vagy a finn Windows95man, és nem véletlenül fér meg egymás mellett itt
a drag show, a metálkabaré és a kvázi sátánista démonidézés,
mert az ilyesmivel lehet igazán látványos műsort csinálni. Nem is magukkal a dalokkal, mert azokat egy kaptafára készítik megfáradt középszerű szakemberek a nagy semmiről, az egységről, a szeretetről, az elfogadásról – vagy ami egy paksi mogyoróval hitelesebb, az énekes által megjárt útról. A nyertes The Code is erről szólt, ahogy Nemo felfedezi, hogy se nem férfi, se nem nő, és mellesleg egyáltalán nem rossz a dal, amit Mozart Varázsfuvolája inspirált. A srác, aki 3 éves kora óta zenél, játszik hegedűn, zongorán, dobol és operaéneklést tanul, profi előadó, aki mellesleg szeret tüllruhában fellépni, és aki a trófeát véletlen összetörve rögtön azt nyilatkozta, hogy felháborítja, miért nem engedték a nembináris zászlók behozatalát.
Nem engedték a zászlókat, ahogy teljesen bizarr módon a békeüzeneteket sem, mert hiába a rózsaszín giccsparádé, egy olyan szervezet, mint az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége nem lehet NEM konzervatív működésében és szemléletmódjában - hiába egy transz Conchita Wurst vagy nembináris Nemo győzelme. Itt rendet kell tartani és pénzt kell keresni, a többi csak showbiznisz, amire rajtunk és a tavaly visszalépett Románián kívül egész Európa feliratkozott, sőt, még Azerbajdzsán is. Az, hogy a gender kérdés is csupán ennek a része, így nem csoda, hogy az érintett versenyzőn és rajongóin kívül más nem is veszi ezt véresen komolyan. Talán nekünk sem kéne, hiszen, ha nem zárják ki egy riporterrel való dulakodás miatt, a fogadóirodák másik nagy esélyese, a holland Joost Klein,
az "albínó MC Hammer" is nyerhetett volna „Europapa” című számával, ami tényleg kész röhej, hiszen a dal konkrétan az egész műsor cseppet sem burkolt paródiája.
Címlapkép: Nemo Svájból, a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese - Jens Büttner/picture alliance via Getty Images
