Woody Allen nem is olyan rövid, de nagyon gyümölcsöző európai kiruccanása megannyi izgalmas filmet eredményezett a legkülönbözőbb műfajokban, amik közül meglepően kevés volt a vígjáték. A Füles például az.
Volt idő, amikor Woody Allen Európában dolgozott, és nagyon jó filmeket csinált. Megunta Amerikát, az addig oly sok inspirációt nyújtó New Yorkot, Manhattant és Coney Islandet, és, mint egy izgatott tinédzser, átjött ide, hogy új témákat, színészeket fedezzen fel, hogy egy kicsit fellélegezzen, és újradefiniálja magát. Ekkor készült a 2006-os Füles (2006) is új múzsájával, Scarlett Johanssonnal. Akit sokáig nem gondoltunk volna klasszikus Woody Allen színésznek.
Igaz, Allen mindig is híres volt arról, hogy mer kockáztatni színészeivel, hogy, bár vannak kedvencei, nem ragad le ugyanazoknál az arcoknál, és nem zavarja, ha valaki teljesen máshonnan érkezett, mint ami az ő műfaja. Adott ő már munkát az Amerikai pite Jason Biggsének, Leonardo DiCapriónak, Josh Brolinnak, Colin Farellnek vagy Will Ferrellnek is, miért ne reszkírozott volna pont a gyönyörű és tehetséges Scarlettel? És, ha már nagyszerűen dolgoztak együtt talán legjobb európai filmjén, a Match Pointon (2005), és mivel viccesnek találta, felkérte a jópofa bűvészkrimire, a Fülesre – majd kicsivel később, mivel vonzónak találta, rá osztotta a Vicky Cristina Barcelona (2008) egyik főszerepét is. És milyen jól tette, mindhárom alkalommal.
De miről is van szó? A napokban elhunyt angol újságírót, Joe Strombelt éppen gyászolják kollégái, nem sejtve, hogy a szerencsétlen zsurnaliszta félúton ragadt élet és halál között, ahol információhoz jut a hírhedt tarot kártyás gyilkosról. Itt jön a képbe Sondra Pransky (Johansson), a nagyon is élő amerikai egyetemista lány, aki újságírást tanul, s londoni barátait érkezett meglátogatni. Egy másik amerikai, a bűvész Sid Waterman (Allen) előadását nézve meghökkenve veszi észre, hogy egyedül ő képes látni és hallani Joe-t. A félig-meddig néhai zsurnaliszta élete fülesét adja a céltudatos lánynak, aki egyből a sztori után veti magát, veszélyes kalandja során pedig Sid lesz segítőtársa. A nyomozás Sondrát egy jólfésült angol arisztokrata (Hugh Jackman) karjaiba vezeti, s a lány azt hiszi, élete nagy románca vette kezdetét. Szép lassan azonban egyre erősödik benne a gyanú, hogy új szerelme talán maga az egyre veszélyesebbé váló nyomozás tárgya.
Azt senki sem állítja, hogy a teljes egészében Angliában forgatott Füles Woody Allen legjobb munkája lenne, vagy akárcsak a legjobb 20 filmje között szerepelne – ő ugyanis olyan iszonyat mennyiségű filmet készített, hogy csodálkoznék, ha fel tudná sorolni mindegyiket – de roppant szórakoztató, könnyed darabról van szó. Ahol nem is a valóban vicces Johanssoné vagy a régi önmagát adó Allené a legizgalmasabb alakítás, hanem Jackmané a jéghidegen kalkuláló, mégis ellenállhatatlan brit arisztokrataként – ausztrál létére. És persze ő sem az a kifejezetten Woody Allen-es színész, de talán pont ettől olyan jó, és attól, hogy neki általában a jófiús szerepek fekszenek, és itt nem éppen az. És persze van egy izgalmas, de inkább vicces nyomozás is, meg egy még viccesebb szerepcsere, amelyben Allen egy Palm Beach-i olajmágnást igyekszik eljátszani, Scarlett pedig a lányát.
