A Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza eredetileg a terroristavezér elleni SIKERTELEN embervadászatról szólt volna, de közben mégis meglett a célpont. Így mindent át kellett írni, de így is jó lett!
Igazából nem tudom, melyik a nagyobb sztori, az, hogy az amerikaiak végül elkapták Oszama bin Ládent, vagy az, hogy a terroristavezérnek tíz éven át sikerült könnyedén kijátszania a szuperhatalmat és megúsznia a modern történelem legnagyobb embervadászatát. Akárhogy is, a történetnek mindkét oldala rendkívül izgalmas, az pedig kifejezetten izgalmas, hogy bin Ládent akkor ölték meg, amikor a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza (2012) előkészületei már nagyban folytak, így az egész filmet teljesen át kellett írni.
A történelmi háttér jól ismert: 2001. szeptember 11-én támadás érte Amerikát, összeomlottak a Világkereskedelmi Központ ikertornyai, megtámadták a Pentagont, egy eltérített repülőgép pedig lezuhant. Az akciót az al-Kaida nevű terrorszervezet hajtotta végre, melynek vezetője Oszama bin Láden volt. Az amerikaiak, akiket a támadás annak ellenére ért teljesen váratlanul, hogy a hírszerzés többször is figyelmeztette a Bush kormányt, hajtóvadászatot indítottak utána, miközben háborút indítottak Irak és Afganisztán ellen, ám a rettegett terroristának mindig sikerült egérutat nyernie. Egy kis CIA-ügynökökből álló csoport azonban nem adta fel, hogy a nyomára bukkanjon, és a film legizgalmasabb része nem maga a rajtaütés, amely pontot tett az ügy végére, hanem az a kitartó, céltudatos munka, amely végül megannyi tévút, hamis nyom és számos véres támadás ellenére eredményhez vezetett.
Ennek a csapatnak a lelke egy nő volt, Maya, a CIA egyik tapasztalt elemzője (Jessica Chastain), akinek nem csak az egység férfi tagjait és feletteseit kellett meggyőznie rátermettségéről, hanem a Közel-Keleten eleve hátrányban volt, hiszen az ottani szövetségesek sokszor nem tekintették egyenrangú félnek. Logikus, hogy az ő történetét egy rendezőnő, a harcias témákhoz amúgy is vonzódó Kathryn Bigelow énekelte meg, aki magával hozta forgatókönyvíróját, Mark Boalt, akivel együtt készítették el A bombák földjént (2008), és akire a fent már emlegetett teljes átírás is várt. És Bigalow abszolút profi, tökéletesen vezet minket végig azon a munkán, ahol még az is elképesztően nehéz feladat, hogy egy jelentéktelen futár személyazonosságát meg tudják állapítani egy olyan helyen, ahol eleve nincs semmi nyilvántartva, ahol több ezren élnek ugyanazon a néven – ami többnyire nem születési, hanem felvett név -, és akkor még a remekül konspiráló és a visszavágásra bármikor képes ellenségről nem is beszélünk.
És az egy dolog, milyen technikai háttérrel, infrastruktúrával és költségvetéssel működik az amerikai hírszerzés, és megint más, hogy mindezt a hajukra kenhetik, ha nincsenek olyanok a terepen, akik a szaktudásukra, az emberismeretükre és a józan ítélőképességükre, és persze a lelkiismeretükre hallgatnak. Nem csak a hollywoodi filmekben, hanem a való életben is. És még egy érdekesség a végére: tulajdonképpen Kathryn Bigalow csinált sztárt Chris Prattből, amikor ráosztotta az egyik kommandós szerepét, amihez a jópofa, mackós színésznek nagyon ki kellett magát gyúrnia, és ezzel az új külsővel és hozzáállással kapta meg A galaxis őrzői (2014) főszerepét, a többi pedig már filmtörténelem.
